A védelmező 3 (The Equalizer 3, 2023) – Kritika

Antoine Fuqua rendező friss levegőt visz a már ismerős bosszúcselekménybe azáltal, hogy a cselekményt a szürke és hideg amerikai Bostonból a napfényes Dél-Olaszországba helyezi át, a megoldandó feladat pedig az olasz maffia likvidálása.

Nagyon féltem, hogy a harmadik részre elfárad a story, és arra a vonatra ülünk fel ami a John Wick szériával is megtörtént: egy hosszabb, akcióközpontúbb, túlnyújtott részhez, melynek végét oly nehezen éltem túl. Szerencsére a mostani rész nem más, mint egy könnyed hódolat a sztereotíp tengerparti élet felé, mely talán a legnagyobb negatívuma a filmnek, ha ezt egyáltalán lehet eképp jellemezni. Richard Wenk író visszatér a franchise-hoz egy karakterközpontúbb forgatókönyvvel, így több ideje marad McCallnak, hogy elgondolkozzon múltja szörnyű tettein. Vezető bérgyilkosunk kora figyelmezteti őt mind fizikailag, mind érzelmileg, hogy sokáig ezt az életstílust nem folytathatja. A mostani harmadik etap minden eddiginél jobban függ a szupersztárunk karizmájától, és sokkal durvább -igazi R korhatáros- törés-zúzást kapunk, mint eddig valaha ahelyett, hogy tovább boncolgatná ez a rész a karakterének különböző sötét, de annál érdekesebb oldalait.

Ha történetet nézzük Robert McCall (Denzel Washington) ismerősének meglovagosított nyugdíjalapját akarja visszaszerezni, amikor is kereszttűzbe kerül az olasz maffiával Dél-Olaszországban. A helyiek, köztük a tisztelt és megbecsült orvosukkal, Enzóval (Remo Girone) megmentik a védelmezőnket aki lassacskán átéli-átérzi a dél-olasz milliőt, de ezzel együtt azt is, hogy az ottani maffiacsaládok hogyan bénítják meg a helyieket. McCall – úgy érzi – életében először otthonra lel, megszereti a helyieket, és ettől nem akar megszabadulni, ezért harcba száll a maffiával, miközben a CIA-t is megkeresi, hogy a megtapasztalt gyanús drogügyletekről hírt adjon. Ekkor kerül a képbe Acteur (Dakota Fanning), aki segít hősünknek a probléma megoldásában. Visszatérve a John Wick összehasonlításhoz, kicsit más itt azért a leosztás…

Építechture

Keanu Reeves szerepében csak a túlélés a retorzió volt a cél, és ott a gyors vágások mellett is sokat tesz Wick azért, hogy minket nézőket elkápráztasson, hisz az egyik ámulatból a másikba esünk mikor belekezd a kőkemény melójába. Ellenben Denzel karaktere csupán segíteni akar másokon, ő a csendes, és visszahúzódó alkat aki csak egy kevéske időt ad magának hogy a munkáját elvégezze, tehát itt nem a látvány, hanem a végeredmény az érdekes. Az olasz üdülési képeslap-szerű jelenetei –melybe a történetet helyezte Fuqua- egy egyszerűbb életet sugallnak, ahol a falusiak több éves közös szenvedés és ünneplés során erősen kötődnek egymáshoz.

A direktort időnként túlságosan bevonzza a tengerparti életérzés, érezhető hogy a rendezőt eléggé megfoghatta a hely atmoszférája, mely jól kivehető a cselekményből, hisz sokszor meg-megtorpan a gyönyörű látvány közlésével.

Azt érzem, hogy a mostani Védelmező is szállítja az árut anélkül, hogy új utat törne vagy nagyobb kockázatot vállalna. Nem olyan merész, vagy agyonkoreografált mint a John Wick-sorozat bármelyik filmje, de legalább esztelenül szórakoztató, ami kizárólag Washingtonnak köszönhető. Egyik akciójelenete sem feltűnő úgy, mint ahogy a John Wick-filmekben láthatjuk, Fuqua rendező nem ezzel akarja levenni a nézőt a lábáról, és ezt milyen jól is teszi!

Rendesen meg vannak szerkesztve az akciójelenetek anélkül, hogy bármi kivételes vagy emlékezetes lenne a durvaságon túl. Ennek ellenére a filmnek nagy szerencséje van, hogy Washington a főszereplő, mert rengeteg karizmát áraszt, és jóval a középszerű forgatókönyv fölé képes emelkedni kisugárzásával. Meleg tekintete is segít abban, hogy Robert McCall könnyebben megkedvelhető legyen, annak ellenére, hogy sok rosszfiút megöl, sőt meg is kínoz. Fuquat dicséret illeti, amiért képes volt két óra alatt tartani a játékidőt anélkül, hogy megszaggatta volna a cselekményszálat.

Manapság túl sok film megy tovább ezen időszakaszon, ezért külön köszönet neki, hogy megértette a visszafogottság nagy jelentőségét! Igen, a kevesebb szinte mindig több!

Közös filmes múltjuk miatt (Fuqua-Washington) igazán érezhető most is a ragyogó összhang, bár az élvezetünk nagymértékben attól függ, hogyan állítjuk be az elvárásainkat. Ha azt szeretnéd látni, ahogy Denzel-papa azt csinálja, amit a legjobban tud, és leszedi az aktuális hülyéket, akkor szerencséd van, ez a Te filmed. Nagy minőségi visszaesés nem tapasztalható most sem, a második rész szintjét képes elérni, -mely egy ilyen hosszú, közel egy évtized leforgása alatt megszületett trilógiától szerintem nagy teljesítmény. Szépen zárja a sorozatot.

Ha azonban valami mélyebb mondanivalóra vágysz, akkor sok kívánnivalót hagy maga után az olasz kaland, hisz drámai vonalon azért alulteljesít, de úgy gondolom egy ilyen filmnél ne ez legyen a fő szempontod. Szórakoztassa, lekösse az embert…azt pedig hozza tokkal-vonóval!

//Kritika: Kovács Ferenc # Bruce//

Így térhet vissza Will Smith a Legenda vagyok 2-ben az első rész végének ellenére