Transformers: A fenevadak kora (2023) – Kritika

A nagy ígérgetések nem valósultak meg. Már ami a mostani Transformers-A fenevadak korát illeti. A producer Lorenzo di Bonaventura azt ígérte: most komoly változásokon megy át a sorozat, a szereplők sokkal több érdemi részt kapnak a történetben, és ötvözve lesznek a Michael Bay-féle látványorientált CGI pusztítások az Űrdongó személyesebb hangvételével. Bullshit az egész duma, kéremszépen…

A legújabb alakváltós moziban az emberiséget védő Optomusékhoz Maximálok (azaz állatokká változó transformerek) is csatlakoznak a Föld megvédése érdekében, a két főszereplőn Noah és Elenán kívül. A gonosz fővezért most Ostornak hívják – aki a bolygófaló Unicront szolgálja. A Föld is jujujj bekebelezésre jut, ha a „transztérkulcs” nevezetű narancsosan izzó vastagabb fadarab kinézetű tárgyat megkaparintják az Álcák. Emiatt megy a haddelhadd, mindenki ezt akarja megkaparintani. Ó kérem micsoda remek forgatókönyv született az új Transformershez! Ebbe a nagy örületbe csatlakozik – a 90-es évek New York-jában -véletlenül Noah (Anthona Ramos) az exkatona Puerto Ricó-i srác és Elena (Dominique Fishback) múzeológus.

Ha ez úgy hangzik, mint egy szórakoztató időtöltés a multiplexben, akkor nyugodtan élvezheti ezt a hetedik élőszereplős Transformers-filmet, amely áramvonalasabb, mint az első öt Michael Bay-i kiruccanás, de ha több értelmet keresne benne akkor csalódni fog. Steven Caple Jr.-tól – aki rendezői székben foglalt helyet -én sokkal többet vártam.

Az elfáradt és személytelenül üresen pusztító Michael Bay után nagyobb fordulatokra, és egy karakterközpontúbb történetre lett volna szükség ahhoz, hogy innen érdekesebb további utakra lehessen terelni majd a szálat a jövőben. Azonban annyi történt, hogy az Űrdongónál bevált 80-as éveket most 1994-re cserélte Caple Jr., jó sok hangzatos ismert rap-et (L L Cool J, DMX, Notorious B.I.G.) nyomott a jelenetek alá, de ugyanazt a CGI vonalat erősítve alkot, mint a most producerként közreműködő Bay. A Transformers: Rise of the Beasts nem a legrosszabb rész az élőszereplős filmes univerzum eddigi kiszámítha-tatlan futamában, de közel sem hozza felszínre a benne rejlő lehetőségeket. Teljesen hiányzik belőle a szív, a humor és a változatos akció, -kivéve a Peru-i hegyekben üldözős részt, mely a film legemlékezetesebbje- amely a 2018-as előzményt, az Űrdongót oly sikeressé tette.

Egy észrevétel, mely kiszúrja szemünket… A színes bőrű főszereplő párosunkról ejtenék pár szót. Noah azért küzd, hogy stabil állást találjon, segítsen eltartani családját, különösen beteg öccsét, kinek az orvosi ellátása olyan borsos árcédulával jár, amelyet a családja nem engedhet meg magának. A munkakeresés közben – a rendező gondosan ügyelt arra- szegény de okos Noah csak lenéző, és megvető fehér emberekkel találkozik a 90-es években, akik viszont szimpatikusak a filmben azok véletlenül pont feketék. De ha ez nem lenne elég ott a másik színészünk, Elena. Neki pedig sajnos a szőke, gonoszkodó, buta fehér bőrű főnöknőjével kell napi szinten hadakozni, aki képtelen elismerni szakmai tudását.

Ááá, ezek a 90-es évek, …de rossz is volt. Milyen jó, hogy ma már máshogy élünk, oly szép lett minden Brooklynban.

Vissza tehát a „magvas és tartalmas” filmhez: a tét a történetben nem sokkal nagyobb, mint eddig, a humor-faktor kimerül az egysorosokban. Látszik, hogy a film csúcsteljesítménye az utolsó felvonásában indul-na nagyobb sebességgel, de ez nem elég ahhoz, hogy megmentse a Maximalok súlyos kihaszná-latlanságát, így magát az alkotást sem. Az emberi dráma gyakran a legkevésbé lebilincselő része a Transformers univerzumnak elis-merem, – nem kifejezetten ezért ül be az ember egy ilyen mozira- de a 2018-as Űrdongó meg-mutatta a benne rejlő remek lehetőségeket, ha a történetbe okosan ágyazva tálaljuk a szereplőket és a kortnem csak belerakjuk, hogy ottlegyen.

A Rise of the Beasts tehát önmagában nem több, mint amilyennek látszik, nincs másról szó, mint egy szóra-koztatónak szánt CGI-hullámról, melyet néha meglovagolunk szörfdeszkánkkal. Amit most is bebizonyít a direktor, az sok kollégájának munkastílusa is egyben: könnyebb leülni és a látvánnyal foglalkozni, mint magát a szereplőket vezetni, vagy egy kis emberi érzelmet is csempészni a látványok mellé. Illetve az is erősen szembetűnő, hogy Michael Bay-nek még mindig erős befolyásoltsága van, legyen bárki is a Transformers rendező, továbbra is rányomja látásmódját erre a franchise-re. Mindenki tudja, hogy nem elgondolkodtató alkotásról beszélünk jelen helyzetben, a mai időkben mégis meg-találja majd a maga közönségét ez az egyszerű mozi, aki csinál egy kis bevételt ahhoz, hogy így is folytatni lehessen…sajnos. És ahogy mondani szokták vigyázat korhatárbesorolásos a film, csak itt most más a szitu, ugyanis: 15 éven felülieknek nem ajánlott!

//Kritika: Kovács Ferenc # Bruce//

Emlékszel még az Amerikai pite-filmek csajozógépére? Így néz ki napjainkban!