FILMEZZUNK.HU

7 dolog, amit biztos, hogy nem gondoltál volna az új Szellemirtók-filmről

5045

Érdekességek a 2016-os Szellemirtók című filmről

A 2016-os év legutálatosabb filmjének járó díjat – ha lenne-, valószínűleg az új, női főszereplőkkel feldolgozott Szellemirtók kapná. A mozibemutató előtt olyan sok negatív üzenetet, kommentet még nem láttunk, mint ennek a filmnek a megjelenése előtt. Mindenki azt gondolta, hogy toronymagasan az év legnagyobb anyagi buktája lesz. Azonban sok mindenkire rácáfolt a produkció, ugyanis csak Amerikában több, mint 100 millió dollárt keresett. Bár elég felejthetőre – inkább nagyon felejthetőre – sikerült az alkotás, mi most mégis bemutatunk néhány kulisszatitkot, amit biztosan nem gondoltatok volna.

Szellemirtók (Ghostbusters, 2016)

1. Emma Stone-nak is felajánlották az egyik főszerepet, ám ő visszautasította arra hivatkozva, hogy nem szeretne franchise-okban szerepelni.

2. Dan Aykroyd az első két film sikere után két forgatókönyv tervvel is előállt a harmadik részhez. Az egyik szerint Bill Murray szellem képében tért volna vissza, aki halála után visszajár kísérteni. Murray szerint ez a verzió túl kidolgozatlan lett. A másik, pokoljárós verzió pedig a túl magas költségek miatt esett kútba.

Szellemirtók (Ghostbusters, 2016)

3. Melissa McCarthy negyedik közös filmje Paul Feig rendezővel a Koszorúslányok (2011), a Női szervek (2013) és A kém (2015) után.

4. A színésznők saját bevallásuk szerint nagyon élvezték, hogy kaszkadőrök nélkül forgatták le a jeleneteiket.

Oldalak: 1 2


Article Tags: · · · · · · ·