FILMEZZUNK.HU
Tudta? Minden idők egyik legfélelmetesebb horrorfilmjét egy valós történet inspirálta - Az ördögűző

Valójában ez volt a katolikus egyház véleménye az Ördögűzőről

962

Valójában ez volt a katolikus egyház véleménye az Ördögűzőről

Kétség nem fér hozzá, hogy az Ördögűző mérföldkő a horrorfilmek történetében, mind témáját, mind a kivitelezés rendkívül magas színvonalát illetően. A sztori: egy 12 éves lányt megszáll az ördög, és két pap arra vállalkozik, hogy megszabadítják őt a gonosztól. Ami a film közönségre gyakorolt hatását illeti: az 1973-as bemutató idején voltak olyanok, akik kimenekültek a moziból, egyesek elájultak, és olyan nézők is akadtak, akiknél visszajött az étel, amit korábban fogyasztottak. A tetejébe elterjedt, hogy a római katolikus egyház felháborodott a film témája és annak tálalása miatt.

Tudta? Minden idők egyik legfélelmetesebb horrorfilmjét egy valós történet inspirálta - Az ördögűző

A rendkívüli nézői reakciók jól dokumentáltak, az egyházra vonatkozó állítás azonban nem volt igaz. Az amerikai püspöki kar állásfoglalása úgy szólt, hogy a film bizonyos jelenetek miatt nem ajánlott szélesebb közönség számára, ám üdvözölték a történet magasztos üzenetét, miszerint a hit ereje képes legyőzni a gonoszt. Az egyházi vezetők azt is örömmel nyugtázták, hogy a produkció pontosan a hivatalos katolikus rituálé szerint ábrázolja az ördögűzés szertartását. A film ördögűzős jelenetei annak is köszönhették hitelességüket, hogy William Friedkin rendező felkért szakértőnek egy bizonyos Henle atyát, aki részt vett egy 1949-es szertartáson, ahol egy 13 éves fiúból űzték ki a démont.

Akkor mégis miért terjedtek el a hírek arról, hogy az egyház felháborodott a filmen? Azért, mert a gyártó Warner Bros. stúdió marketingesei így akarták. Úgy gondolták, jót tesz a jegyeladásnak, ha az emberek azt hallják, hogy a produkció nagy botrányt kavart a katolikusok körében. A számítás bejött, pedig még vissza is fogták magukat. Az Ördögűző-jelenségről alapos tanulmány jelent meg 2021-ben a History of Human Sciences című szaklapban, s ebben az áll, hogy a Warner Bros. berkeiben keringett egy emlékeztető, amely szerint legjobb lenne azt bedobni a köztudatba, hogy maga a pápa is kiborult az Ördögűző miatt. Ez azonban, úgy tűnik, még Warneréknek is túl meredek ötletnek tűnt, ezért végül nem lépték meg a dolgot.

Tudta? Minden idők egyik legfélelmetesebb horrorfilmjét egy valós történet inspirálta - Az ördögűző

Az Ördögűző egyébként tényleg felháborította a nézők egy részét, de nem a vallási vonatkozások miatt. Friedkin igen nagy hangsúlyt helyezett az orvosi jelenetek hitelességére – például: agykatéterezés röntgenfelvételen, közvetlen közelről –, és meglehet, ebből származik az igaz horror, ami sokak tűrőképességét próbára tette. A másik kifogás az volt, hogy a filmben egy kiskorú válik a megszállottság szenvedő alanyává.

John Cena jelesre vizsgázott emberségből, több száz beteg gyermek kívánságát teljesítette

(UIP Hírek)


Article Tags: ·