FILMEZZUNK.HU
Már 16 éve, hogy elhunyt Kaszás Attila – A kedvenc magyar szinkronhangunk volt az övé

Már 17 éve, hogy elhunyt Kaszás Attila – A kedvenc magyar szinkronhangunk volt az övé

1760

Már 17 éve, hogy elhunyt Kaszás Attila – A kedvenc magyar szinkronhangunk volt az övé

Kaszás Attila 47 éves volt, amikor 2007-ben tragikus hirtelenséggel hunyt el. A színész és legendás szinkronhang, aki idén ünnepelné 64. születésnapját, 2007. március 23-án, mindössze egy héttel 47. születésnapja után hunyt el. Aznap este, előadása előtt elájult, majd a kiérkező mentők újraélesztették. Az orvosok agyvérzést diagnosztizáltak nála, és bár a sebészek koponyaműtétet hajtottak végre rajta, négy nappal később életét már nem tudták megmenteni. Trokán Péter, aki együtt dolgozott vele, elmondta, hogy kollégája néhány nappal a halála előtt erős fejfájásra panaszkodott, de akkor még senki sem sejtette a közelgő tragédiát.

Már 16 éve, hogy elhunyt Kaszás Attila – A kedvenc magyar szinkronhangunk volt az övé

Kaszás Attila 1960. március 16-án született Vágsellyén, az egykori Csehszlovákiában. Színész végzettségét a Színház és Filmművészeti Főiskolán szerezte Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként 1983-ban. 1984-től 15 évig a Vígszínház tagja volt, majd 4 évig szabadúszóként dolgozott, játszott a Katona József Színházban, az Újszínházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden. 2003-ban a Nemzeti Színház tagjává is választották.

Első komoly sikerét 1990-ben érte el, amikor Georg Büchner Leonce és Léna című darabjában játszott Eszenyi Enikővel, a darab rendezőjével és első feleségével. Leonce szerepéért elnyerte a legjobb férfi alakítás díját. Ugyanebben az évben Jászai Mari-díjjal is kitüntették. Kaszás Attila emlékezetes alakításokat nyújtott a Van, aki forrón szereti című vígjátékban, valamint egy sor Shakespeare-drámában is.

Kaszás Attila mintegy ötven darabban játszott főszerepet pályája során, és televíziós és mozifilmekben is szerepelt az 1981-es Cha-Cha-Chától kezdve az Érzékek iskoláján és a Patikán át a Kisvárosig és az Üvegtigrisig. A Patika című filmsorozat CD-jére négy dalt is felénekelt. Muzikalitásának és kitűnő hangi adottságainak köszönhetően számos zenés darabban és musicalben is remek alakítást nyújtott, így például a Padlásban vagy a Koldusoperában. 1998-ban jelent meg Tomboló hold című lemeze, amely nagyon sikeres lett. Az 56 csepp vér című musicalfilmben, amely 2007-ben készült el, Kaszás Attila az utolsó szerepét játszotta, a bemutatóra halála után került sor.

Kaszás Attila jellegzetes hangjával számos világsztárnak kölcsönözte a hangját. A Sean Penn, Matthew McConaughey és Steve Buscemi alakításait magyarította, és a Dallas sorozatban Gary Ewing szerepében, valamint a Guldenburgok örökségében Jan Balbeck karaktere mögött is ő állt. A szinkronmunka terén is nagy sikereket ért el, és a filmek mellett számos rajzfilm és animációs sorozat szereplőjének is hangot adott.

Kiderült, hogy melyik film forgatásán érhette a baleset Bruce Willist, amely miatt kialakulhatott a súlyos betegsége

(Via Femina.hu)


Article Tags: · · · ·