FILMEZZUNK.HU
Borzasztó hírek érkeztek a súlyos betegséggel küzdő Bruce Willisről

Borzasztó hírek érkeztek a súlyos betegséggel küzdő Bruce Willisről

3009

Borzasztó hírek érkeztek a súlyos betegséggel küzdő Bruce Willisről

A Die Hard sztárja 2022 elején hivatalosan visszavonult a színészettől, miután afáziát diagnosztizáltak nála (ez egy olyan állapotot, amelyben egy személy elveszíti a beszédkészségét és mások beszédének megértését, és az ok általában az agy nyelvi központjainak károsodása). Most friss hír jött: Bruce Willis betegsége visszafordíthatatlanul és gyorsan előrehaladt – írja a Secret life of Mom.

Demi Moore beköszönt Bruce Willishez és fiatal feleségéhez (Fotók!)

Eközben Willis volt felesége, Demi Moore – akivel 11 évig voltak együtt, és aki három lányt szült neki – még közelebb került hozzá és jelenlegi feleségéhez, Emmához.

„Állandó kapcsolatban állnak Demivel. Mindent megtesz, hogy időt tölthessen vele. Amikor fizikailag nem tudnak együtt lenni, felhívja telefonon, hogy hallja a hangját.”

– árulták el az 57 éves színészhez közel álló források.

„Mivel Bruce Willis nem tudja kifejezni magát, és nem érti, amit mások mondanak neki, Emma Williams úgy próbál segíteni neki, hogy valamiféle szószólója lesz.”

– tette hozzá a forrás.

„Bruce nem tud sokat beszélni, és sajnos nem sokat ért abból, amit mások mondanak neki. Emma lett a hangja. A betegség előrehaladása a családban is nyomot hagy az ünnepeken. Vannak pillanatok, amikor visszaváltozik a régi Bruce-szá, de egyre kevesebbszer. Úgy tűnik, egyre jobban eltávolodik tőlük, és ez összetöri a szívüket.”

– árulták el a források.

Kiderült, hogy miért szakítottak annak idején Bruce Willis és Demi Moore

(Via Kiskegyed.hu)


Article Tags: ·