Tudta? Minden idők egyik legfélelmetesebb horrorfilmjét egy valós történet inspirálta
Minden idők egyik legjobb horrorfilmje Az ördögűző, amely számtalan más filmet is ihletett. De nem csak azért történelmi, mert a megjelenésekor sokkolta az embereket és tele van remek színészi alakításokkal, hanem azért is, mert ez volt az első horrorfilm, amit valaha Oscar-díjra jelöltek. A film forgatási helyszíne máig nagyon népszerű utazási célpont a rajongók körében. De van egy apróság, ami talán még hátborzongatóbbá teszi a kis Regan történetét.
Mégpedig az, hogy a film alapjául szolgáló regény íróját, William Peter Blattyt valós események ihlették meg. A film 1973-ban került a mozikba, de a történet alapjául szolgáló események a ’40-es évek végén játszódtak le. William Peter Blatty ekkor még egyetemista volt, az újságokban olvasott a Washington államban történt különös esetről. Történt ugyanis, hogy egy állítólag Robert Mannheim nevű tizennégy éves fiú körül hirtelen furcsa dolgok kezdtek történni. Mint kiderült, a fiú nem sokkal korábban veszítette el a nagynénjét és ő egy Ouija-tábla segítségével próbált meg kapcsolatba lépni vele a túlvilágon. A kisfiú nagymamája szerint ekkor furcsa csöpögő hangot lehetett hallani a házban, és egy Krisztust ábrázoló kép vadul rángatózni kezdett a falon. De az igazán fura események csak ezután következtek.
Egy biblia látszólag minden ok nélkül leesett a könyvespolcról és eltalálta a kisfiú lábát. Később egy fotel és egy hintaszék is szó szerint ledobta magáról. Éjszakánként a fiú szobájában található szekrények elmozdultak a helyükről, ő pedig álmában üvöltve káromkodni kezdett. Természetesen a szülők több orvoshoz és pszichiáterhez is elvitték a gyermeket, de azok semmilyen betegséget vagy rendellenességet nem tudtak nála megállapítani. Ezért az evangélikus vallású szülők felkeresték az egyházuk helyi vezetőjét, aki egy üveg szentelt vizet és megszentelt gyertyákat adott nekik. Csakhogy a házban az előbbit valaki a földhöz vágta, utóbbiak lángja pedig szabályosan kilőtt a plafonig. Az ekkor a házhoz kilátogató pap beszámolója szerint a kisfiú – aki állítólag sosem tanulta – latinul azt mondogatta: „Ó, Krisztus papja, tudod, hogy én az ördög vagyok. Miért zaklatsz engem?”
Ezután a kisfiút a helyi kórházba szállították, ahol megpróbálták végrehajtani rajta az ördögűzést, de közben a kórházi ágy egy rugójával súlyosan megsebesítette a pap karját. Később újra próbálkoztak, ekkor már a család egy rokonának otthonában. A beszámolók szerint a kisfiúban olyan erő lakozott, hogy csak négy megtermett felnőtt tudta lefogni, de így is képes volt betörni a pap orrát. A kisfiú testén véres írások jelentek meg, köztük a pokol szó is. Amikor viszont épp nyugodt pillanatában beszélgettek vele, a kisfiú arról számolt be, hogy álmában egy nagy vörös szörnyeteggel harcol, ami nem engedi kimászni egy gödörből.
A fenti eseményekről az ördögűzésben részt vett egyik pap sokáig rejtegetett naplójának bejegyzései tanúskodnak. Ezek nem térnek ki arra, hogy végül sikerrel járt-e az ördögűzés, csak annyi olvasható benne, hogy később megszűnt a kisfiú megszállottsága. Természetesen rengeteg teória született arról, hogy mi is történt valójában. A szkeptikusok szerint az egész csak egy megrendezett színjáték volt, a kisfiú pedig egy csaló. Hogy így volt-e azt már sosem tudhatjuk meg, mivel a kisfiú valódi kilétét – a neve valószínűleg csak álnév volt a leírásban – homály fedi, a szertartáson résztvevő papok pedig mára mind elhunytak.
Emlékszel még a Szomszédok című magyar sorozat Vágási Jutkájára? 64 éves korára ennyit változott
(Via mafab.hu)
Article Tags: Az ördögűző · featured · horror · horrorfilm