FILMEZZUNK.HU
Jim Carrey nélkül, női főszereplővel jöhet A maszk reboot

Jim Carrey nélkül, női főszereplővel jöhet A maszk reboot

1691

Jim Carrey nélkül, női főszereplővel jöhet A maszk reboot

1994-ben mutatták be A maszk című filmet, amiben Jim Carrey játszotta a főszereplő Stanley Ipkiss-t. A képregények sötét hangulatával és stílusával ellentétben a film bár elemeiben megjeleníti azt, hogy a maszkból áradó erő milyen bűnös cselekedetekre is képes rábírni viselőjét, mégis a készítők inkább egy vígjátékot igyekeztek összehozni, amihez szükség volt Jim Carrey komikus megjelenésére és őrültéségre. A végeredmény nem csak kritikai, de anyagi siker is lett, a mindössze 23 milliós büdzséből megvalósult film globális szinten 351 millió dollárt hozott a stúdiónak.

Tudta? A maszk eredetileg horrornak készült, de jött Jim Carrey és minden megváltozott

Mike Richardson, a Dark Horse Comics tulajdonosa és A maszk képregények megalkotója a Forbes-nak adott interjújában beszélt arról, hogy a hamarosan megjelenő új The Mask képregény-széria mellett örülne, ha elkészülhetne egy reboot is, amiben ezúttal női főszereplő lenne.

„Szeretnék egy igazán jó komikust látni a szerepben. Már van elképzelésem róla, de még nem árulom el a nevét. Sokat kell tennünk ennek a különleges színésznek a meggyőzéséhez, de meglátjuk. Sosem tudhatod, mit hoz a jövő. Van néhány ötletünk.”

Egyelőre csak találgatni tudunk, kire gondolhat Richardson. Lehet akár Melissa McCarthy, Kate McKinnon vagy Kristen Wiig, mind a hárman játszottak a 2016-os Szellemirtók remake-ben, ami óriási bukás lett. És nem tartjuk valószínűnek, hogy az említett hölgyek közül bármelyikük is megreszkírozna egy újabb bukót. Mindenesetre még az sem biztos, hogy rebootolják A maszkot, bár a mai Hollywood-i filmstratégia alapján ez a nap is el fog jönni.

Bud Spencer lánya elmesélte, hogy az apja kaszkadőrök életét mentette meg a forgatáson

(Via Promotions.hu)


Article Tags: · ·