Az Adam-projekt (2022) – Spoilermentes kritika

A Stranger Things egyik rendezőjének, Shawn Levy-nek új, időutazós sci-fi-je március közepén érkezett a Netflixre, a várt siker viszont nem történt meg, még a közepesnek mondható rivális – A Fekete Rák hadművelet – is lekörözte a streamingplatformon. A különleges portfóliójú rendező hírességeket is el tudott csábítani produkciójához, ám a jelek szerint ez csak a félsikerre volt elegendő. Vajon mi okozhatta a várakozások alatti teljesítmény?

A fiatal Adam (Walker Scobell) és édesanyja feszültségekkel és szeretettel teli életet élnek, miközben próbálják feldolgozni a veszteséget, amelyet Louis (Mark Ruffalo) halála okozott. A kis Adam apja elvesztése miatti feszültségeket anyjára zúdítja rá, míg kortársaival való kapcsolata is folyamatosan romlik. Bántalmazó osztálytársainak ütései csak úgy lepattannak a belső feszültség miatt felszínre törő cinizmusának köszönhetően, viszont ezen védelmi rendszer szeretteit sem engedi eléggé közel szívéhez.

Egy nap nagy durranás hallatszik a hátsó kertből, majd egy 30 körüli, sebzett férfi rohan be otthonosan házába ellátni sérülését. Az ismerősnek tűnő alakról nemsokára kiderül, hogy Adam egy idősebb mása (Ryan Reynolds), aki azért jött vissza az időben, hogy megtalálja elveszett szerelmét. A két Adam elindul a küldetésre, ahol az őket megakadályozni próbáló időutazókon kívül az idő megfoghatatlan korlátaival, vagy éppen az időutazás megfoghatatlan korlátlanságával találják magukat szemben.

A karakterek szempontjából a Stranger Thingshez hasonlóan egy kis coming of age, vagyis felnövéstörténet szálat is tartalmaz a film, ugyanis a két eltérő kort reprezentáló Adam különböző problémáit egymás segítségével igyekeznek megoldani, amelyek többnyire az apjukkal való viszonyhoz vezetnek vissza. Ezen karakterek szerethetőek, de sajnos végtelen hamisak és ez nem a jellemvonásukból, hanem az írói hibák tömkelegéből következik.

A jelenség, hogy mindegyik szereplő bármilyen szorult helyzetben is van, roppantul kínos, gyerekes vicceskedéssel próbálja feszültségét levezetni: ez pedig szinte minden pozitív karakter velejárója.

Ezen szellemiség, hogy az írók így próbálják közelebb hozni Adaméket a nézőkhöz, a harcjeleneteknél már burleszkszerű paródiába hajlik át, porrá zúzva a megteremteni kívánt izgalmat, a tét nélküliség unalmába taszítva a nézőt. A kínosan komikus és sablonos karakterek tehát abszolút nem képzik a film erősségét, habár a rendező mégis rájuk szeretne építeni.

Gondolhatnánk mindezek után, hogyha ennyire valótlanok a szereplők és a karakterek önmaguk tragikus sorsában fürdőzve röhögcsélik végig a – kizárólag látszat erejéig téttel bíró – történéseket, akkor legalább a forgatókönyv vagy a sci-fi jelleg lesz az, ami hátán viszi a filmet, de ez csupán remény. Kétség sem fér hozzá, hogy Az Adam-projekt elsősorban egy gyerekek számára készült élmény kíván lenni, de mindez sosem lehet elég indok a végtelen lebutításra.

Az alapvetően időutazásra épülő történet magát az időutazást semmisítette meg varázsától azzal, hogy szánalmas gyermeki eszközzé silányította a téridőn keresztüli ugrást: ha valaki visszautazik az időben, annak hatása kizárólag akkor jelenik meg a jelen lenyomatában, ha a két Adam befejezte a baseballozást és már nem áll kedvükben igába hajtani az idő vasfogát. Egy kérdés erejéig próbálja is tisztázni a film, hogy milyen viszonyban áll az időutazás teóriájával, abból is látszik, hogy a készítők egy rövid utánaolvasás fáradtságát sem vették, köszönik szépen: ők egy már százszor látott, sablonos gyermekdrámát jöttek készíteni, csak az eladhatóság miatt kellett egy kis csavar.

Mindezek fényében már értékelhetőbbnek tűnnek a karakterek súrlódásai, bár kétlem, hogy nyerhető bármiféle öröm abból, hogy nézzük, ahogyan Adamék izzadnak hátukon a komplett cselekménnyel, miközben önfeledten röhögcsélve majd összeroskadnak a kétbites időutazás koncepciótól. Nem meglepő tehát, hogy A Fekete Rák hadművelet a maga középszerű drámájával képes volt megnyerni egy rövid távú sci-fi versenyt a Netflixen, viszont ha választani kéne, egyiket sem ajánlanám. Az időutazós filmek kedvelőinek ezen csalódást követően mindenképpen elgondolkodtató időtöltés lehet a szintén Netflixen megtalálható Sötétség című német sorozat – mert hát az a legjobb sci-fi élmény, amikor nem elcsalni szeretnék a nézettségi mutatókat egy nagy blöffel, hanem lenyűgözni és elgondolkodtatni akarnak az idősíkok közötti ugrándozással.

//Kritika: Csuka Gergő//

A legjobb időutazós filmek, amiket mindenképpen látnod kell