Végképp eltorzult az arca! Rémmé műtette magát az élő Barbie-baba
Nem hiába mondják róla, hogy az ő igazi élő Barbie, hiszen amennyit ez a lány a külsejére költött, már nem is egy hús-vér nőre emlékeztet, hanem valamilyen babára.
Egy hialuronsavas ajakfeltöltés alkalmanként 162 amerikai dollárba kerül, ami kb. 47 ezer forintnak felel meg, és ez a lány, Andrea Ivanova már a két kezén sem tudja megszámolni, hogy hány ilyen kezelésnek vetette alá magát.
„Minden egyes beavatkozás után jobban érzem magam, annak ellenére, hogy néhány orvos úgy gondolja, ideje lenne megállnom, de én még ennél is nagyobb ajkakat akarok. Az orvosom azt mondta elvégzi a következő feltöltést is, csak várnom kell legalább két hónapot. Imádom az ajkaimat, igaz kicsit nehézkes enni egy-egy injekciós kezelés után, és az azt követő 2-3 nap is eléggé fájdalmas. De szerintem az aljaim gyönyörűek és szeretem! Nem vagyok biztos benne, hogy enyém a világ legnagyobb szája, de biztos az elsők között vagyok. Ahonnan én jövök, a telt ajkak divatosak és sok lány fekszik az injekciós tű alá.”
– büszkélkedett a extra nagy ajkakkal rendelkező nő.
A The Daily Mail utánajárt, hogy a filozófia szakos hallgató idáig hányszor végeztette el a szájnagyobbító beavatkozást és a szám meglepő: 15-ször.
„Szinte Szófia (Bulgária) összes szépészeti klinikáján megfordultam és mindenhol az ajkaimat töltettem fel.”
– mondta. A lánynak mára már népes követőtábora lett a világhálón ám a követők két táborra oszthatóak: vannak akik bolondulnak Andrea dús ajkaiért, míg mások kritizálják. Mindezek ellenére a bulgáriai Barbie-baba magabiztos:
„Mások véleménye irreleváns számomra, csak az a lények, hogy nekem tetszik. Nem tudom meghatározni, hogy mit jelent a „nagy” mert a nagynál mindig van még nagyobb. De számomra nincsenek határok a témát illetően.”
Egyébként ha kíváncsiak vagytok hogy nézet ki Andrea a sok beavatkozás előtt, íme:
Emlékszel még A Klinika gyönyörű Elke nővérére? Így fest napjainkban a színésznő!
(Via Twice.hu)
Article Tags: Andrea Ivanova · Barbie · featured