Út a díjesőig (2022) - Kritika A 94. Oscar-gála előtt nem sokkal megjelent a nívósnak hazudott rendezvény különösen szórakoztató kifigurázása, amely amellett, hogy a mozitermi politizálást előnyben részesítő akadémikusok paródiáját kívánja képernyőre vinni, felvázol egy szórakoztató, de gyengébb érvrendszerű művészfilm-tömegfilm vitát. A spanyol, már-már trashbe hajló próbálkozás anti-pc jellege miatt nem riad vissza a díjdarálástól sem, markáns véleménye a megfelelő előétel az idei Oscar gyatra főmenüjéhez képest, de vigyázzunk, mert mindkét fogás a torkunkon akadhat. Egy milliárdos imidzsépítés céljából egy film készítése mellett dönt, amelyre a szakma legjobbjait válogatja stábjába. A két testvér családi drámáját feldolgozó történetben a méltán híres Félix Rivero (Antonio Banderas) és Iván Torres (Oscar Martínez) fogja játszani a főszerepet, őket pedig Lola Cuevas (Penélope Cruz) irányítja majd a rendezői székből. A film gyakorlatilag cselekménytelen, ezért az izgalmat a két színész közti dinamika, kapcsolatuk alakulása és annak helyzetkomikumai tartják fent kisebb-nagyobb sikerrel. Míg Félix a készülést nem igénylő, pojácáskodó tömegfilmsztár, addig Iván az átlényegülő művész-sznob: eltérőségük teszi izgalmassá a filmet, amelyben két hasonló testvért megformálni képes, végletekig különböző színészpáros mindennapi problémáin és állásfoglalásain keresztül kerül kifigurázásra napjaink filmművészetének teljes elitista spektruma. Viszont a karakterek és a színészi játék közel sem tökéletes, habár a metatörténet egyik legszórakoztatóbb elemét a színészi képességekkel való komikus játszadozás képzi. A végletekig sarkított figurák a maguk törékeny, emberi mivoltjuk miatt azonosulhatók, viszont épp annyira nem válunk velük eggyé, hogy jót röhögjünk hibáikon, tévedéseiken és közben felismerjük a valósággal való kevésbé szoros, de kétségtelen kapcsolatukat. A film egyik hátránya, hogy pezsgő, élettel teli karaktereit egy cselekménytelen történettel próbálja összedolgozni, amely alól kizárólag késleltetett, ironikus drámája képez kivételt. Ennek ellenére nem mondható, hogy az Út a díjesőig unalmas lenne, mert a folyamatos helyzetkomikumra épülő történetvezetés képes feloldozást nyújtani a különböző életutak kereszteződésének izgalmaival párosulva. A szándékosan polarizált buborékszemélyekből eredő parodizálás a film legnagyobb pozitívuma, amely meglepően, az Adam Sandlar vígjátékain felháborodók közösségének is képes biztosítani az önfeledt nevetés élményét, amellett, hogy helyén kezeli a filmipar Oscar-díjátadóban csúcsosodó önfeledt elitizmusát. Az Oscar-jelölt Penélope Cruz örömmel adja nevét egy olyan filmhez, amelyben ledarálják a díjakat és a győzelmi beszéd helyett arra írnak beszédet, hogy miért nem szabad átvenni a kitüntetést. Erőteljes ironizálás, önfeledt őszinteségből fakadó nevetés: ez jellemzi az Út a díjesőiget, amely bemutatja, hogy a szakma szabályai szerint megbukni dicsőség. Hogy miért? Na erre nem találunk benne érvet, viszont elnézve a neves díjátadó idei termését, inkább ezt nézném meg még egyszer, mint a legjobb filmre jelöltek jó részét. //Csuka Gergő// https://www.filmezzunk.hu/2021/12/15/le-a-kalappal-penelope-cruz-47-evesen-is-bomba-formaban-van/