FILMEZZUNK.HU

Emlékszel rá? Így néz ki ma Émilien, a Taxi-széria kétbalkezes rendőre

27941

Emlékszel rá? Így néz ki ma Émilien, a Taxi-széria kétbalkezes rendőre

1998-ban mutatták be a Taxi című szórakoztató alkotást, amiben összefog egy őrülten száguldozó taxis, Daniel (Samy Naceri), illetve egy kétbalkezes rendőr, Émilien (Frédéric Diefenthal), hogy elkapjanak egy bűnbandát. A Taxi az évtizedek alatt igazi kultuszfilm lett Magyarországon, ráadásul több folytatást is kaptunk, amik igaz, hogy nem értek fel az első részhez, de még így is sokan kedvelik őket.

Frédéric Diefenthal

Samy Naceri és Frédéric Diefenthal párosát hamar megszerették a magyar nézők, hiszen tökéletesen kiegészítették egymást, és mindketten remekül hozták a figurájukat – itt külön ki kell emelni Frédéric Diefenthal teljesítményét, aki még a szerencsétlenkedések ellenére is végig szerethető maradt.

Emlékszel rá? Így néz ki ma Émilien, a Taxi-széria kétbalkezes rendőre - Frédéric Diefenthal

Frédéric Diefenthal már 56 éves és jelenleg is nagyon aktívan színészkedik leginkább francia alkotásokban. Pályafutása során olyan filmekben szerepelt a Taxi-szérián kívül, mint például a Belphégor, Hatodik, A kullancs vagy Az ideális vő, ráadásul a mai napig a franciák egyik legkeresettebb színészének számít, aki szinte minden műfajban bizonyította tehetségét.

Ő volt Stifler mamája az Amerikai pitében – A színésznő elárulta, hány fickóval bújt ágyba, miután híres lett

(Via Promotions.hu)


Article Tags: · ·