FILMEZZUNK.HU
Bud Spencer az életben is hőssé vált, amikor egy forgatási szünetben megmentette egy 3 éves kisfiú életét

Bud Spencer az életben is hőssé vált, amikor egy forgatási szünetben megmentette egy 3 éves kisfiú életét

10602

Bud Spencer az életben is hőssé vált, amikor egy forgatási szünetben megmentette egy 3 éves kisfiú életét

A híres rendező, Colizzi 120 millió lírából (mai áron számolva 20-21 millió forintból) készítette el az Isten megbocsát, én nem!-et, amely tízszer annyit hozott. A kasszarobbantó filmes debütálása után nem volt tehát meglepő, hogy úgy döntött, leforgatja a saját Dollár-trilógiáját. A Négyen egy Ave Mariáért készítése során, annál a jelenetnél, amikor Bud Spencernek a homokba kell dugnia a fejét – állítólag – , a föld tele volt skorpióval, ezért előbb ki kellett irtani őket, hogy veszély nélkül lehessen leforgatni a jelenetet, tudjuk meg Király Levente könyvéből, a Verhetetlen párosból.

Érdekesség az Isten megbocsát, én nem! című filmről

Az Isten megbocsát, én nem! című filmben

Mivel az 1968-ban készített Négyen egy Ave Mariáért bőséges bevételt, számszerűen 2 milliárd lírát hozott a konyhára, leforgatták a záródarabot is. Bár Colizzi írta az Akik csizmában halnak meget, eredetileg nem ő rendezte volna.

„Ha jól tudom, a korábban kiválasztott rendező, Romolo Guerrieri nem végzett jó munkát, ezért apámnak elölről kellett kezdenie az egészet.”

– meséli Alessandro Colizzi.

„Ebbe a filmbe több olyan jelenetet is beleszerkesztett, ami nagyon jellemző volt rá. A cirkusz iránti szenvedélytől kezdve egészen a jazz-zenéig. Ezekben a filmekben apám megteremtette a színészpáros összhangját, annak minden árnyalatában, amely akkor sem változott, amikor Az ördög jobb és bal keze című spagettiwesternnel tovább szárnyalt a karrierjük. Amikor apám ezeket a filmeket forgatta, sajnos nagyon fiatal, mindössze négy-öt éves voltam. Amire emlékszem, azok a hosszú napok, amikor a szálloda medencéjében várakoztunk a bátyámmal és a bébiszitterrel. Ott történt (valószínűleg vasárnap volt, amikor a stáb tagjai pihentek), hogy Bud Spencer megmentette a bátyám életét.”

Bud Spencer nem csak a vásznon volt hős - a forgatási szünetben megmentette egy 3 éves kisfiú életét

Giuseppe Colizzi filmrendezővel a Négyen egy Ave Mariáért bemutatóján, 1968

„Örökké hálás leszek Carlo Pedersolinak, művésznevén Bud Spencernek, hogy megmentette az életem.”

– emlékezett vissza a történtekre pár évvel ezelőtt Giuseppe Colizzi rendező legkisebb fia, Pier Francesco Colizzi.

„Almeríában voltunk, a hotel medencéjében, és ahogy az aljára merültem, egy vízbe nyúló kar megragadott. Amikor kihúzott, azt kérdezte: »Kinek a gyereke ez?« Hároméves voltam akkor.”

A ketrecben osztja a pofonokat Bud Spencer unokája: fotókon a 30 éves Carlo Pedersoli Jr.

(Verhetetlen páros)


Article Tags: · · · ·