FILMEZZUNK.HU
Ritka fiatalkori fotó! Szemtelenül jóképű volt Walter Matthau huszonévesen

Szemtelenül jóképű volt Walter Matthau huszonévesen – képek

13829

Szemtelenül jóképű volt Walter Matthau huszonévesen – képek

Ritka fiatalkori fotók! Az Oscar-díjas színész, Walter Matthau élete során három generációt is képes volt elszórakoztatni filmjeivel. Az idősebbek az Amerikai fogócskában láthatták először Audrey Hepburnnel, a fiatalabb generáció a Furcsa párban és A kaktusz virágában, míg a legfiatalabbak A szomszéd nője mindig zöldebb és a Dennis, a komisz filmekből ismerhették.

Ritka fiatalkori fotó! Szemtelenül jóképű volt Walter Matthau huszonévesen

Habár 30 éves korától 2000-ben bekövetkezett haláláig aktívan színészkedett, viszonylag kevés fiatalkori képet láthattunk a sztárról. A fenti képen is látható, hogy az évek során nem sokat változott az arca. A kép az iskolai évkönyvéből került elő, és mint látható, a hírességnek tizenévesen is ugyanolyanok voltak a vonásai, mint 70 évvel később.

Ritka fiatalkori fotó! Szemtelenül jóképű volt Walter Matthau huszonévesen

Bármikor felismernénk a sztárt ezeken a fotókon is, pedig azok még az ’50-es, ’60-as években készültek róla. Habár a sztár a harmincas éveiben járt, már idősebbnek tűnt a koránál.

Kiderült, hogy mi miatt nem készült el sohasem A szomszéd nője mindig zöldebb 3. része

(Via Femina.hu)


Article Tags: ·