FILMEZZUNK.HU

3 film, ami örökre megváltoztatja az életedet

2510

3 film, ami örökre megváltoztatja az életedet

Ma már napi szinten tucatjával ontja a filmipar különböző kategóriájú filmjeit. Annyira elárasztottak minket ezen produkciók, hogy válogatni is alig tudunk belőlük.  De nem mindig a több a jobb. Sokak bevallása szerint a filmipar ma már nem a régi. Többen úgy vélik, hogy napjainkban már nem készítenek olyan minőségi, lebilincselő, sokatmondó és elgondolkodtató filmeket. Néztetek már olyan filmet, ami annyira magával ragadott, annyira lekötött és annyit tudtál belőle töltekezni, hogy még napokkal később is az járt a fejedben? Vagy láttatok-e már az életben olyan súlyos problémát, amit szerettetek volna megoldni és egy, egy megtörtént esemény alapján készült filmben valaki már megtette? Sok filmet megnéztünk már életünkben, de számomra azok az igazán értékes filmek, amiknek van mondanivalójuk, amikből tanulhatunk és talán jobb emberré válhatunk tőle. Összegyűjtöttünk Nektek három olyan filmet, amik megváltoztathatják az életedet vagy a világképedet.

Gandhi (1982) (Igaz történet alapján)

A filmeposz 56 évet ölel fel a 79 évesen merénylet áldozatává lett, legendás indiai vezető, Mohandas Karamchand Gandhi életéből. 1893-ban pár hónapra Dél-Afrikába érkezik az Angliában végzett, 24 éves családos indiai ügyvéd, Gandhi. A személyes méltóságát és igazságérzetét egyaránt sértő faji megkülönböztetés olyannyira megdöbbenti, hogy úgy érzi, tennie kell valamit. 21 év fáradságos küzdelme után az indiaiak és a színes bőrűek egyenlőségéért indított erőszakmentes küzdelem, a Satyagraha ideológusává és vezérévé érett. Ekkor kapta a „Mahatma” nevet, amely Indiában „nagy lelket” jelent.

Gandhi

A jövő kezdete (2000)

A ​világ megváltoztatható? Igen! Van megoldás! Valóban paradigmaváltás küszöbén, egy új világszemlélet kezdetén vagyunk? Mi lenne, ha a világ tényleg megváltozna? Képzeljenek el egy olyan világot, ahol a jótett már nem is olyan nagy dolog. Ahol bárki odaadhatja a drága irhakabátját egy csavargónak, egy másik meg a kocsiját egy rászorulónak. Ahol az erőszak és a gyilkosság annyira megritkul, hogy a rendőröknek alig akad dolguk. Ahol egyetlen kisfiú ötlete az egész világot megváltoztathatja… Egy kaliforniai iskolában nem mindennapi feladatot kapnak a gyerekek új tanáruktól. Váltsák meg a világot, vagy legalábbis álljanak elő valamivel, ami jobbá tehetné azt. A diákok többsége értelmetlennek találja a feladatot, a tizenegy éves Trevor azonban nagyon is komolyan veszi, és példátlan eltökéltséggel nekilát, hogy megvalósítsa, amit eltervezett… Elgondolása pofonegyszerű: tégy jót három emberrel, és ahelyett hogy viszonzást várnál tőlük, kérd meg őket, adják tovább másik három valakinek. A kis Trevor szerint, ha mindenki átveszi az „add tovább” elvet, akkor előbb-utóbb a Föld minden emberéhez el kell, hogy jusson a segítségnyújtás. Miközben a regényből megtudhatjuk, hogyan működik a kisfiú ötlete a saját életében és környezetében, az író kiválóan rávilágít arra, hogy manapság mennyire inkább a saját önző érdekeinkkel vagyunk elfoglalva, pedig mindnyájunkban ott van a jóság, a segítségnyújtás lehetősége.

A jövő kezdete 2000

Érdekesség, hogy:

a regényből film is készült nagyszerű színészekkel, „A jövő kezdete” címmel. A könyv és a film hatására pedig „add tovább” mozgalmak” indultak a világ nagyvárosaiban.

Temple Grandin (2010) (Igaz történet alapján)

Dr. Temple Grandin professzor az állattartást segítő eszközök kifejlesztésével szerezte hírnevét. Kevesen tudják, hogy Grandin az autizmus egyik formájában, Asperger-szindrómában szenved. Hároméves volt, amikor az autizmust diagnosztizálták nála. Az orvosok azt javasolták az anyjának, hogy adja intézetbe. Ám ő inkább nevelőt fogadott, aki fáradságos munkával elérte, hogy Temple beszélni és írni kezdjen. Miközben a középiskolában a diákok gúnyolódásának céltáblája lett, néhány tanára rájött, hogy a lányt érdeklik az állatok. Az egyetemen pszichológiát és zoológiát tanult, majd ledoktorált, és a nagyüzemi állattartás szakértője lett.

Temple Grandin 2010

Szerző: MéziMcFly

20 színész, aki legalább olyan jóvágású most, mint fiatalkorában


Article Tags: · · ·