FILMEZZUNK.HU
Akkor és most: Így néznek ki ma az Angyalbőrben egykori sztárjai

Akkor és most: Így néznek ki ma az Angyalbőrben egykori sztárjai

37287

Akkor és most: Így néznek ki ma az Angyalbőrben egykori sztárjai

1990-ben az egész ország a képernyőkre tapadt és Karádi János őrmester kiabálását hallgatta, és biztos van, akiknek a fülében még most is cseng az „Angyalbőrben minden kicsit más” dal. Azt kevesen tudják, hogy a sorozatot még 1988-ban kezdték forgatni, mire pedig adásba került volna, lezajlott a rendszerváltás, így a szocializmushoz köthető kifejezéseket utószinkronnal tüntették el. Lássuk, hogy festenek ma a főszereplők:

Mészáros Zoltán (Urbán)

Akkor és most: Így néznek ki ma az Angyalbőrben egykori sztárjai

A sorozat főhősét, a labdarúgóból lett taxisofőrt, aki épp sorkatonai szolgálatát teljesíti, Mészáros Zoltán játszotta. A Gór Nagy Mária színitanodában végzett színész a kilencvenes években a Szolnoki Szigligeti Színházban, illetve több erdélyi társulatban is fellépett. 2000-ben Németországba költözött, 2011 óta a müncheni T-ATER társulatában játszik. Mindemellett azonban magyar produkciókban is feltűnik.

A színjátszás mellett rendez is, főleg kísérleti, független és dokumentumfilmeket. Itthon legutóbb 2019-ben, a Herczeg Ferenc novellái alapján készült Don Juan kopaszodik című tévéfilm főszerepében láthattuk. Egy németországi kiadó gondozásában közel tucatnyi magyar nyelvű hangoskönyve is megjelent. Az 57 éves színész kétszer nősült meg, első házasságából egy lánya, a másodikból pedig egy fia és két lánya született.

Szerednyey Béla (Rabó)

Akkor és most: Így néznek ki ma az Angyalbőrben egykori sztárjai

Szerednyey Béla alakította a szerb származású katonát. A 63 éves színész már negyven esztendeje a Madách Színház társulatának tagja. Az elmúlt években olyan sikerdarabokban láthattunk, mint a Mamma Mia!, a Mary Poppins vagy a Páratlan páros, jelenleg pedig az Aranyoskám című musicalre készül, melynek premierjét szeptemberre tervezi a teátrum. A tévénézők a 200 első randi című sorozatban láthatták, melyben a főszereplő édesapját, Gézát formálta meg. A színész 2014 óta boldog házasságban él 17 évvel fiatalabb nejével, Szilviával.

Görög László (Dezsőke)

Akkor és most: Így néznek ki ma az Angyalbőrben egykori sztárjai

A szószátyár Szabó Dezsőkét alakító Görög László közel négy évtizedes pályafutása során egy sor vidéki, illetve fővárosi színházban játszott, 2016 óta pedig a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja. A teátrumban olyan darabokban szerepel, mint A velencei kalmár, a Hegedűs a háztetőn vagy a Francia rúdugrás. Sorozatban utoljára 2019-ben láthattuk a Béres József életéről szóló Cseppben az élet című produkcióban. A mozivásznon 2019-ben, a Szép csendben című játékfilm egyik kisebb szerepében tűnt fel. 1991-től 2003-ig Hernádi Judit élettársa volt. Jelenlegi párja Czakó Julianna színésznő, akivel 2017-ben házasodtak össze és még abban az évben egy kislányuk is született.

Kálid Artúr (Pós)

Akkor és most: Így néznek ki ma az Angyalbőrben egykori sztárjai

A hárfaművész bakát alakító Kálid Artúr a valóságban is épp sorkatona volt a forgatások idején. 1997 óta szabadúszó színész, aki budapesti és vidéki színházak produkcióiban egyaránt rendszeresen feltűnik, emellett pedig foglalkoztatott szinkronhang is. Tavaly a Gózon Gyula Kamaraszínház két előadásában, az Előjáték Lear királyhoz és a Csirkefej című produkciókban lépett színpadra. A napokban a Barátok közt új szereplőjeként debütált a Bartha Krisztián búcsúztatóját celebráló Menyhért atya szerepében. Feleségével, Murányi Tündével a főiskola óta vannak együtt, 1998-ban kötöttek házasságot és két felnőtt gyermekük van.

Rajkai Zoltán (Éder)

Akkor és most: Így néznek ki ma az Angyalbőrben egykori sztárjai

A szakasz műszaki zsenijét Rajkai Zoltán formálta meg. A művész 1993-ban végzett a Színművészeti Főiskolán és azóta is a Katona József Színház tagja, ahol olyan darabokban szerepel, mint a Poppea megkoronázása, a Bánk bán vagy a Háztűznéző. Az egyik legismertebb magyar szinkronhang és a Színházi Dolgozók Szakszervezete Szinkron Alapszervezetének elnöke. Az Aranyélet sorozat egyik visszatérő karaktere volt Dr. Zebegényi Géza szerepében, de feltűnt az Alvilágban és a Mintaapákban is. Az 52 éves színész nős, négy gyermek édesapja.

Sáfár Anikó (Ildikó)

Akkor és most: Így néznek ki ma az Angyalbőrben egykori sztárjai

A laktanya kantinosának szerepében Sáfár Anikót láthattuk. A színésznő a nyolcvanas évek második felében a kecskeméti Katona József Színház tagja volt, később több társulatban is vendégszerepelt, 2000-től a Vidám Színpadhoz szerződött. Az utóbbi néhány évben már kevesebb felkérést vállalt, színpadon utoljára a Fregoli Színház Félrelépni tilos című darabjában láthatta a közönség 2016-ban. A Jóban Rosszban című sorozatban 2019-ben bukkant fel néhány epizód erejéig. Háromszor házasodott. Harmadik férjéhez, Berecz Jánoshoz 1988-ban ment hozzá. Az egykori politikus 2019 novemberében sztrókot kapott, a színésznő élesztette újra. A tavalyi év a férje lábadozása és a koronavírus miatt sem volt könnyű a 73 éves művész számára, de a járvány elmúltával szeretne visszatérni a színpadra.

Kováts Adél (Anna)

Akkor és most: Így néznek ki ma az Angyalbőrben egykori sztárjai

Urbán szerelme, Szeges Anna főhadnagy megformálója Kováts Adél volt. A színésznő 1993-tól a budapesti Radnóti Színház tagja, melynek 2016 óta az igazgatója is, a pozíciót pedig a főpolgármester tavaly decemberi döntése szerint további öt évig ő töltheti majd be. A teátrum több, nagy sikerrel futó darabjában, így A vágy, a III. Richárd és a 10 című színműben is játszik. 2019-ben a Forbes magazin őt választotta a 6. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában. A tévéképernyőn az utóbbi években a Hacktion, illetve a Terápia című sorozatokban láthattuk, 2018-ban pedig Erzsébet királynét alakította a A merénylet című tévéfilmben. Férje Kováts Tibor balettművész, közös lányuk, Laura 21 éves.

Sajnos, akik már nincsenek közöttünk

Akkor és most: Így néznek ki ma az Angyalbőrben egykori sztárjai

A szakasz kiképzőtisztjét, Karádi János őrmestert alakító Usztics Mátyás 2017-ben ment el: a gyilkos kór néhány hét alatt győzte le. A laktanyaparancsnok Tabajdi Gábor ezredes megformálója Bárdy György szép kort élt meg: 92 évesen, 2013-ban távozott az élők sorából. Kardos István százados, azaz Végvári Tamás négy nappal 73. születésnapja előtt, 2010-ben halt meg. A sorozatban taxisofőrt alakító Hollósi Frigyes sem él már, ő 2012-ben, daganatos betegség következtében hunyt el, 71 évesen.

 

(Via NLC.hu)


Article Tags: · · · · · · · · · · · ·