FILMEZZUNK.HU

Forgatási fotókkal adtak ízelítőt az Bűbáj 2-ből

1389

Forgatási fotókkal adtak ízelítőt az Bűbáj 2-ből

Érthetetlen, hogy a mindent folytató Disney pont a Bűbáj című 2007-es szupercuki mesefilmjét nem folytatta mostanáig. Jó hírünk van: a második rész forog egy írországi pazar mesefaluban, és már Patrick Dempsey-t is lekapták a forgatáson.

Forgatási fotókkal adtak ízelítőt az Bűbáj 2-ből

Bár már 14 éve mutatták be, a Bűbáj máig egyike a Disney legeredetibb filmjeinek. Egy naiv, kétdimenziós rajzfilmhercegnő hirtelen New York lüktető, cinikus nagyvárosában találja magát, méghozzá háromdimenziós, élő emberi testben, ahol választania kell az utána induló rajzfilmherceg és a sármos válóperes ügyvéd között. Mindezt igazi, Disney-mesékbe illő betétdalok és koreográfiák tarkítják, a főszerepekben pedig olyan csodás színészek láthatók, mint Amy Adams, Patrick Dempsey, James Marsden, Susan Sarandon vagy épp Idina Menzel. A Disney is tudta, hogy egy kincs van a kezében, ezért már 2010-ben elkezdtek dolgozni a folytatáson, csakhogy a dolog sokkal lassabban haladt, mint gondolták. 2017-ben ugyan már elterjedt a pletyka, hogy forog a folytatás, de ez az információ tévesnek bizonyult: maga Adam Shankman rendező is csak 2018 januárjában nyilatkozta azt, hogy a forgatókönyv már majdnem kész van, és amint elkészül, már küldi is tovább, hogy megírhassák hozzá a dalokat.

Forgatási fotókkal adtak ízelítőt az Bűbáj 2-ből

A dalokat ezúttal is Alan Menken és Stephen Schwartz írja. Utóbbi nem sokkal a forgatás előtt elárulta, hogy hét új dalt írtak a folytatáshoz, ami kettővel több, mint amennyit az első filmben hallhattunk. A munkamódszerük ezúttal más volt: legutóbb már a forgatókönyvben kijelölték nekik, hová kerüljenek a dalok, ezúttal azonban szorosan együttműködtek a rendezővel és a forgatókönyvíróval, hogy nekik is legyen beleszólásuk abba, hol lesz a legjobb helye a dalra fakadásoknak. Annyit elárultak, hogy Idina Menzel ezúttal kap egy önálló számot, ami nem csoda, ha azt nézzük, hogy mekkora sikert csinált a Jégvarázs dalaiból.

Forgatási fotókkal adtak ízelítőt az Bűbáj 2-ből

A filmkészítők hűek maradnak az első film rajzfilm – élőszereplős film formulájához is: Adam Shankman rendező azt ígéri, nagyjából ugyanolyan arányban lesznek láthatók a filmben rajzolt jelenetek, mint az első filmben voltak. A film forgatását végül május közepén kezdték el, és erről a Disney egy színfalak mögötti fotó bemutatásával számolt be, amin Adam Shankman rendező és Amy Adams látható.

10 film, amitől még egy kemény férfi is elbőgi magát

(Via NLC.hu)


Article Tags: · · · · · ·