FILMEZZUNK.HU
A rajongók ünnepelnek, Johnny Depp visszatért!

A rajongók ünnepelnek, Johnny Depp visszatért!

744

A rajongók ünnepelnek, Johnny Depp visszatért!

Nemrég még attól volt hangos a sajtó, hogy Johnny Deppet kikiáltották feleségverőnek, ami miatt bíróságra is kellett járnia a színésznek. Johhny a pert a The Sun című bulvárlap ellen sajnos elvesztette, ennek következtében kiesett a Hollywood-i csillagok közül. Ez rányomta bélyegét arra is, hogy a Legendás állatok-filmsorozatban Mads Mikkelsen vette át a helyét Gellert Grindelwaldként. Ha ez nem lenne elég a Disney és a Warner Bros. is elhatárolódtak Tőle.

A botrány után eleve kérdéses volt, hogy az egykori Karib-tenger kalózai sztárját szívesen viszontlátják-e újra? Depp kicsit sem nagyképűen -ami Neki igencsak jól áll- azt nyilatkozta, hogy persze, majd Hozzá megszokottan így folytatta:

„Ha kidobnak az ajtón, mássz vissza az ablakon!”

– elvét alkalmazza. Most, az ablakon visszamászva máris lehetőséget kapott egy szerepre, ha ez még csak egy reklámban mutatkozik is meg, ugyanis könnyűzenei előadói imázsát felöltve szerepelt a Dior nevű francia parfüm legújabb reklámjában. A reklám a Game of Notes címet kapta, és ebben Johnny Depp a Dior nevű luxus divatüzletlánc parfümjének, a Sauvage ötletgazdájával, François Demachy-vel beszélget, miközben pengeti azt a bizonyos gitárt.  Később megjelenik Laurianne Melierre műsorvezető is, és a centrumban az illatminták állnak, mert hogy a 2021 szeptemberében leleplezésre kerülő új Dior Sauvage-parfümöt készíti elő ez a reklám. A diskurzus pedig a kreatív inspirációkról folyik, amelyre Johnny Deppnek is minden korábbinál nagyobb szüksége van, hiszen ki kell ötlenie valamit, amellyel tisztázhatja magát, illetve visszatérhet a tömegkultúrába is. És bár a reklám nem Hollywood, de a Dior legalább olyan népszerű, mint a neves stúdiók, így tehát ez első ízben egy jó kezdet. A rajongók a következő sorokkal állnak ki a színész mellett:

„Mostantól szeretnék legalább hetente egyszer új Dior-tartalmakat látni Johnny Depp előadásában, amelyben csak parfümöket tesztel, gitározik, beszél egy kicsit franciául, és persze a legfontosabb, hogy mosolyog.”

– írta valaki, míg egy másik komment:

„Most láttam a Dior klipjét Johnny Depp-pel, és csak azért írok, hogy hatalmas köszönet a Diornak, amiért kiáll Johnny mellett, és nem viszi be a médiától mindazt, amit a torkunkon le akar tuszkolni, hanem inkább a bizonyítékok híve. A helyes utat választottátok. Köszönjük!”

– egy másik kommentelő pedig:

„Soha nem felejtjük el, hogy a Dior támogatta Johnny Deppet ebben a nehéz helyzetben, míg a Disney és a Warner Bros kirúgta őt.”

Egyébként a Dior parfümrészlege nem először fog össze Johnny Depp-pel, a rajongók ezért is dicsérik a gyártót, hogy nem adták ki a színész útját az Amber Heardös kálváriája miatt. És a Dior nem is az egyetlen, ami / aki kiáll Depp mellett: Alice Cooper rockzenész például „az egyik legártatlanabb ember”-nek nevezte Őt, egy másik kolléga pedig határozottan azon a véleményen van, hogy vissza kellene engedni a színészt A Karib-tenger kalózaiba. Reméljük, ha elül a vihar Deppet újra viszontláthatjuk több, de leginkább Jack Sparrow szerepében.

Szerző: MéziMcFly

10 Johnny Depp film, amit kár lenne kihagyni


Article Tags: · ·