FILMEZZUNK.HU
Az amerikai álom szépsége | Minari – kritika

Az amerikai álom szépsége | Minari – kritika

1631

Minari – kritika

Lee Isaac Chung negyedik játékfilmje – a Minari – lobbanthatja be a koreai gyökerekkel rendelkező amerikai rendező karrierjét, ugyanis filmjét 6 Oscar-díjra is jelölték.

Az amerikai álom szépsége | Minari – kritika

A Minari egy koreai család Arkansasba való költözését és boldogulását mutatja be, ezzel együtt reflektál az amerikai álom mítoszára is, története a rendező korai életútjából eredezik. Jacob (Steven Yeun) és Monica (Yeri Han) nem felhőtlen házasságába, valamint két gyermekükkel – Daviddel és Anne-nel – együtt, családi életükbe nyerünk betekintést azonnal a film elején, amikor megérkeznek az új telkükre. Az apa álma egy farm, amelyet a nulláról akar felépíteni és meg is van hozzá a területe, azonban felesége ezt nem támogatja, nem hisz ennek megvalósulásában. A farm munkálatai mellett máshol is munkát vállalnak, de a gyerekekre is kell valakinek vigyáznia, így az anyai ágú nagymama ideutazik és velük fog élni. A filmnek ez a tömör cselekménye, azonban a különlegessége leginkább máshol keresendő.

A Minari legnagyobb erőssége: rendkívül reális mindaz, ami a képernyőn történik és annyira kerek alkotás, hogy élvezeti értéke miatt nem is jut eszünkbe keresni benne a hatalmas csavart.

Mindezek oszlopaként a karakterek szolgálnak, ugyanis azok egytől egyig zseniálisak, a történet lassúságát kompenzálják és egyszerű, de életteli, hétköznapi tetteikkel tartanak a képernyő előtt. A munkamániás apa, a falusi környezettől idegenkedő anya, a szívproblémákkal küszködő fiatalabbik és a rá vigyázó idősebbik gyermek alkotják a családot, de csak eleinte.

Az amerikai álom szépsége | Minari – kritika

Egy idő után megérkezik a nagymama, aki egy rendkívül jellegzetes karakter: káromkodik, nem tud sütni és kevés dologhoz ért, emellett gyermeki élvezettel tud játszani unokáival. A „nagyi” szerep antihőseként lopja be magát a filmnézők szívébe, azonban David eleinte nem kedveli a fentebb említett tulajdonságai miatt. Jacob felfogad egy helyi mezőgazdasági munkást, aki – vallási fanatizmusa miatt is – a különc, fura figura szerepét ölti magára és teszi még érdekesebbé a filmet. Mindez tükrözi a valóság sokszínűségének lehetőségét és egy percig sem távolodik el annak kereteitől, köszönhetően az életszerű történet és a jellegzetes karakterek szimbiózisának.

Az amerikai álom szépsége | Minari – kritika

A család sorsát a – film címében is megjelenő – szimbolikus, különleges fűszernövény jellemzi, amelynek magjait a nagymama veti el. A minari mindenhol megterem és szinte bármihez felhasználható, a legfontosabb, hogy ha nem veted el a magokat, nem fogsz tudni szüretelni. A film bonyodalma az amerikai álom mentén képződik, a költözés okozta viszontagságok, az új szociális környezet és a pénzügyi bizonytalanság nehezíti meg a család életét. A Minari pedig ezek kapcsán teszi fel a kérdést: a szikra utáni perzselő tűz a kapcsokat égeti fel vagy a kételyeket? A választ megtudhatjátok ebből a lassú lefolyású, kiváló filmdrámából, unatkozni nem fogtok alatta.

//Kritika: Csuka Gergő//

10 filmdráma 2000-es évekből, amiket mindenképpen látnod kell

Minari – kritika Lee Isaac Chung negyedik játékfilmje – a Minari – lobbanthatja be a koreai gyökerekkel rendelkező amerikai rendező karrierjét, ugyanis filmjét 6 Oscar-díjra is jelölték. A Minari egy koreai család Arkansasba való költözését és boldogulását mutatja be, ezzel együtt reflektál az amerikai álom mítoszára is, története a rendező korai életútjából eredezik. Jacob (Steven Yeun) és Monica (Yeri Han) nem felhőtlen házasságába, valamint két gyermekükkel – Daviddel és Anne-nel – együtt, családi életükbe nyerünk betekintést azonnal a film elején, amikor megérkeznek az új telkükre. Az apa álma egy farm, amelyet a nulláról akar felépíteni és meg is van hozzá a területe, azonban felesége ezt nem támogatja, nem hisz ennek megvalósulásában. A farm munkálatai mellett máshol is munkát vállalnak, de a gyerekekre is kell valakinek vigyáznia, így az anyai ágú nagymama ideutazik és velük fog élni. A filmnek ez a tömör cselekménye, azonban a különlegessége leginkább máshol keresendő. A Minari legnagyobb erőssége: rendkívül reális mindaz, ami a képernyőn történik és annyira kerek alkotás, hogy élvezeti értéke miatt nem is jut eszünkbe keresni benne a hatalmas csavart. Mindezek oszlopaként a karakterek szolgálnak, ugyanis azok egytől egyig zseniálisak, a történet lassúságát kompenzálják és egyszerű, de életteli, hétköznapi tetteikkel tartanak a képernyő előtt. A munkamániás apa, a falusi környezettől idegenkedő anya, a szívproblémákkal küszködő fiatalabbik és a rá vigyázó idősebbik gyermek alkotják a családot, de csak eleinte. Egy idő után megérkezik a nagymama, aki egy rendkívül jellegzetes karakter: káromkodik, nem tud sütni és kevés dologhoz ért, emellett gyermeki élvezettel tud játszani unokáival. A „nagyi” szerep antihőseként lopja be magát a filmnézők szívébe, azonban David eleinte nem kedveli a fentebb említett tulajdonságai miatt. Jacob felfogad egy helyi mezőgazdasági munkást, aki – vallási fanatizmusa miatt is – a különc, fura figura szerepét ölti magára és teszi még érdekesebbé a filmet. Mindez tükrözi a valóság sokszínűségének lehetőségét és egy percig sem távolodik el annak kereteitől, köszönhetően az életszerű történet és a jellegzetes karakterek szimbiózisának. A család sorsát a – film címében is megjelenő – szimbolikus, különleges fűszernövény jellemzi, amelynek magjait a nagymama veti el. A minari mindenhol megterem és szinte bármihez felhasználható, a legfontosabb, hogy ha nem veted el a magokat, nem fogsz tudni szüretelni. A film bonyodalma az amerikai álom mentén képződik, a költözés okozta viszontagságok, az új szociális környezet és a pénzügyi bizonytalanság nehezíti meg a család életét. A Minari pedig ezek kapcsán teszi fel a kérdést: a szikra utáni perzselő tűz a kapcsokat égeti fel vagy a kételyeket? A választ megtudhatjátok ebből a lassú lefolyású, kiváló filmdrámából, unatkozni nem fogtok alatta. //Kritika: Csuka Gergő// https://www.filmezzunk.hu/2021/04/20/10-filmdrama-2000-es-evekbol-amiket-mindenkeppen-latnod-kell/

Értékelés

Színészi alakítás - 90%
Történet - 76%
Rendezés - 83%
IMDB - 78%
RottenTomatoes - 98%

85%

User Rating: Be the first one !
85

Article Tags: · · · · · · · · · · ·