FILMEZZUNK.HU
Sharon Stone kitálalt: szexre kényszerítették az Elemi ösztön forgatásán

Sharon Stone kitálalt: szexre kényszerítették az Elemi ösztön forgatásán

68119

Sharon Stone kitálalt: szexre kényszerítették az Elemi ösztön forgatásán

Sharon Stone volt a kilencvenes évek szexszimbóluma, szerették, ünnepelték. De sokáig senki sem tudta, mi folyik a színfalak mögött. Sharon Stone-nak kétség kívül az 1992-es Elemi Ösztön című film hozta meg az áhított sikert. Csillogás és elismerés, vagy mégsem? A Vanity Fair leközölt pár részletet memoárjából, amelyben elárulta, hogy milyen hatással volt rá Catherine Tramell karaktere és, hogy mi történt valójában a kulisszák mögött.

Sharon Stone érdekességek

Izgatott volt, amikor először hívták, hogy nézze meg a kész filmet. A vetítésen ügynökök és ügyvédek voltak, csupa olyan emberek, akiknek Stone szerint semmi közük nem volt a filmhez és az egész forgatáshoz. Ez volt az első alkalom, amikor látta az ikonikus villantós jelenetet. Dühös lett, hiszen a forgatáson azt mondták neki, hogy semmi sem fog látszódni, ugyanis azzal nyugtatták, hogy a fehér visszaveri a fényt, így nem mutatna jól a bugyija. Őrlődött, de végül felállt a székéből, odalépett a rendezőhöz és pofon vágta, majd azonnal tárcsázta az ügyvédjét. Ráadásul a szerep megformálása sem volt a legkönnyebb menet. Elő kellett vennie a sötét énjét, ami rendkívül megterhelő volt neki. A forgatások idején rémálmok gyötörték, alvajáró lett és többször is előfordult, hogy arra ébredt, hogy az éjszaka kellős közepén felöltözve áll a kocsija mellett a garázsban. Elárulta azt is, hogy Michael Douglas eleinte nem akart vele dolgozni, sőt még próbafelvételt sem akart készíteni az ifjú színésznővel.

Hé, egy senki voltam hozzá képest, és ez egy kockázatos film volt”

írta Stone, majd hozzátette, hogy 12 színésznő utasította vissza Catherine Tramell szerepét, ekkor Douglas beadta a derekát és hajlandó volt társulni a Stone-nal. Mindemellett a filmjének producere azt javasolta neki, feküdjön le a film férfi főszereplőjével, hátha úgy jobb lesz köztük a kémia. A meg nem nevezett producer az irodájába hívta a színésznőt, ahol Stone bevallása szerint azt mondta neki, hogy

„le kellene feküdnöm a férfi főszereplővel, hátha úgy jobb lesz köztünk a kémia. Hencegett, hogy ő a maga idejében Ava Gardnerrel szexelt a filmvásznon, és hogy szenzációs élmény volt. Ettől teljesen lefagytam.”
– írja a színésznő.

(Via hamuesgyemant.hu)

Akkor és most: Így néznek ki napjainkban az 1985-ös Kincsvadászok szereplői


Article Tags: · ·