FILMEZZUNK.HU
Nicolas Cage főszereplésével kaphat folytatást az Ál/Arc!

Nicolas Cage főszereplésével kaphat folytatást az Ál/Arc!

1555

Nicolas Cage főszereplésével kaphat folytatást az Ál/Arc!

Az elmúlt időszakban kétségtelenül Nicolas Cage nagy visszatérésének lehetünk szemtanúi. Cage karrierje szebb napokat is látott ugyan, A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya és a Disznó című filmekben nyújtott alakításával viszont nem csak a mozirajongók, hanem Adam Wingard érdeklődését is sikerült felkelteni.

Ál/Arc (Face/Off, 1997)

A Godzilla Kong ellen rendezője dolgozik ugyanis az 1997-ben megjelent Ál/Arc című film folytatásának előkészületein, amellyel kapcsolatban egy izgalmas részletet is elárult az Empire magazinnak adott interjújában:

“Nagyon finomítunk rajta. De addig nem szeretnénk elárulni sokat róla, amíg mindenki a csapatból azt nem mondja, hogy ez lesz az!”

– mondta Wingard, aki azt is hozzátette, hogy mindenképpen visszahozná Cage karakterét a folytatásban. Persze egyelőre kérdéses, miként hozzák is össze, hiszen Castor Troy életét vesztette a sztoriban.

“Ennek most van itt a pillanata. Már a Disznó megjelenése előtt úgy láttuk, hogy ez egy Nicolas Cage-film lesz. Mostanra ez teljesen nyilvánvalóvá vált. Néhány évvel ezelőtt a stúdió talán egy dögös, fiatal, feltörekvő színészt castingolt volna. Most pedig Nicolas Cage ismét Hollywood egyik legmenőbb színésze”

– tette hozzá a rendező. Wingard persze azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az Ál/Arc 2 forgatókönyve karrierje eddigi legnagyobb kihívását jelenti, amelyet Simon Barrett-tel közösen fejlesztenek. A stúdiótól viszont teljesen szabad kezet kapott a páros, így az teljesen az ő elképzeléseiket tartalmazza majd.

15 emlékezetes filmes pillanat, amikor valami hiba csúszott a rendszerbe

(Via Puliwood)


Article Tags: · · · ·