FILMEZZUNK.HU
Befutott az első kedvcsináló Hugh Jackman sci-fijéből!

Befutott az első kedvcsináló Hugh Jackman sci-fijéből!

1431

Befutott az első kedvcsináló Hugh Jackman sci-fijéből!

Lisa Joy (Westworld) filmrendezői debütálása alkalmából nem kisebb nevet nyert meg új filmjéhez, mint Hugh Jackman és Rebecca Ferguson, akik mellett olyan – akár a Westworld sorozatból is – ismert arcok tűnnek majd fel, mint Thandie Newton, Angela Sarafyan, Natalie Martinez, Cliff Curtis vagy éppen Daniel Wu.

Lisa Joy maga írta a Reminiscence forgatókönyvét is, amelynek története szerint a közeljövőben járunk, Hugh Jackman pedig egy olyan technológiának nagy tudója, amivel az emberek emlékeiben turkál, hogy ezzel segítsen a páciensei problémáinak megoldásában. Aztán persze felbukkan egy titokzatos nő az irodájában, ő pedig szerelembe esik, csakhogy a titokzatos nő eltűnik, az eltűnése okára pedig a nő emlékei adhatnak választ.

A Reminiscence első ízelítőjét maga Hugh Jackman osztotta meg, ebben arra kér minket, hogy kövessük a hangját. A Reminiscence a tervek szerint augusztus 25-én kerül a nemzetközi mozikba, majd szeptember 3-án kerül fel HBO Max műsortárába, kis szerencsével akkor már Magyarországon is használható lesz az HBO Max szolgáltatás. (Ha a film sztorijáról elsőre Christopher Nolan jut eszedbe, az nem annyira meglepő, hiszen Lisa Joy a rendezőzseni sógornője.)

10 Hugh Jackman film, amit kár lenne kihagyni

(Via szkecs.hu)


Article Tags: · · · · · · · ·