Folytatást kap az elmúlt évek egyik legjobb cápás horrorfilmje, A zátony!
Jön A zátony 2. része! A 2010-ben bemutatott A zátonyban valódi cápákat használtak a hatás növelésére, emiatt elég nagy rajongótábora van a filmnek.
Andrew Traucki rendező 2010-ben mutatta be A zátony (The Reef) című cápás horrort (nem összekeverni a Blake Lively főszereplésével készült, 2016-ban bemutatott The Shallows című cápás filmmel, ami szintén A zátony címen került magyar forgalmazásba).
A rendező bejelentette, hogy már dolgozik a forgatáson és akárcsak az első filmet, úgy a második részt is ő veti papírra.
A The Reef: Stalked címre hallgató folytatásban négy búvárkodni és kajakozni induló barát kerül összetűzésbe egy vérszomjas fehér cápával valahol a Csendes-óceán térségében. Vagyis a történetben semmi extra nem lesz, de a megvalósításban talán lehetnek újdonságok, hiszen Traucki az első filmnél ragaszkodott az igazi cápák használatához.
(Via filmsor.net)
Article Tags: A zátony · A zátony 2 · Andrew Traucki · featured