FILMEZZUNK.HU
10 megindító, igaz történeten alapuló film, egy kis rendezői változtatással

10 megindító, igaz történeten alapuló film, egy kis rendezői változtatással

14672

Igaz történeten alapuló filmek, egy kis rendezői változtatással

Filmkészítés során minden rendezőnek az a célja, hogy a végeredmény kasszasiker legyen. Ha azt állítják, hogy a film megtörtént eseményen alapszik, biztosak lehetnek benne, hogy a nézők a képernyőkhöz ragadnak. Pontosan ezt teszi az “igaz történet alapján” szöveg, felkelti az érdeklődésünket és eléri, hogy minél előbb meg akarjuk nézni a filmet. De vajon valóban visszaadják-e az igazságot? Cikkünkben felfedünk néhány rendezőt és azt, hogy milyen változtatásokat hajtottak végre népszerű, igaz történeteken alapuló filmeken.

1) Egy csodálatos elme (2001), Ron Howard

Igaz történeten alapuló filmek, egy kis rendezői változtatással

A film, Russel Crowe főszereplésével a Nobel-díjas, John Forbes Nash életét ábrázolja. Viszont a filmben voltak olyan részek, amik egyáltalán nem hűek a valósághoz. Például Nash nem mondott beszédet, miután átvette Nobel-díját, mint ahogy azt a film alapján hihetnénk. Emellett az USA Védelmi Minisztériumával sem dolgozott együtt. A film példaértékű apafigurának mutatja őt be, de ez nem is állhatna messzebb a valóságtól. Volt egy fia, aki annak következtében született, hogy Nash megcsalta feleségét és soha nem gondoskodott a fiúról.

2) A zongorista (2002), Roman Polanski

Igaz történeten alapuló filmek, egy kis rendezői változtatással

A Zongorista című film története mögött álló ember, Wladyslaw Szpilman azt állítja emlékiratában, hogy Varsóban született és ott élte le egész életét. Valójában az utcák, amik a filmben megjelennek Krakkó utcái. Ebben az esetben a producereknek nem volt más választásuk, mint megváltoztatni a helyszínt, hiszen Hitler leromboltatta a varsói gettót és az egész Lengyel belvárost. Polanskinak újjá kellett építenie Varsó óvárosát, ezt pedig az olasz művész, Canaletto festményeire alapozta, amelyek Varsó utcáit ábrázolták.

3) Életrevalók (2011), Olivier Nakache és Eric Toledano

Igaz történeten alapuló filmek, egy kis rendezői változtatással

A filmben a főszereplő, Philippe Pozzo di Borgo egy özvegyember. A valóságban még házas volt, amikor tolószéket okozó balesetet elszenvedte. A felesége egy tehetős örökösnő volt, aki 3 évvel a baleset után hunyt el. 2 gyermeket fogadtak örökbe halála előtt, de a gyerekek is ki lettek törölve történetből. A film vége sem passzol a valósághoz. Philippe Marokkóba költözött, ahol újra rátalált a szerelemre egy fiatal 2 gyermekes anya személyében. Végül Abdel Yasmin Sellou, a volt elítélt, akit felvettek ápolónak, nem Szenegálból származik, ahogy a film alapján hihetnénk, hanem Algériából.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · ·