FILMEZZUNK.HU
Angelina Jolie és Brad Pitt elárulták, hogy mi volt a fő ok, amiért elváltak

Angelina Jolie és Brad Pitt elárulták, hogy mi volt a fő ok, amiért elváltak

3874

Angelina Jolie és Brad Pitt elárulták, hogy mi volt a fő ok, amiért elváltak

Sokáig irigylésre méltó volt a sztárpár kapcsolata.  Ők ketten a Mr. és Mrs. Smith című film forgatásán ismerkedtek meg és olyan komoly vonzalom alakult ki kettejük között, hogy Pitt komoly döntésre adta a fejét, szakított egykori párjával Jennifer Anistonnal és Angelinát választotta. 8 év együttélés után 2016-ban Angelina beadta a válókeresetet és 2019. áprilisának végén hozta meg a határozatot a bíróság, hogy hivatalosan is elváltak, majd elindultak a durvábbnál durvább pletykák, hogy milyen háborúk is alakultak ki az egykori sztárpár között.

Mr. és Mrs. Smith (Mr. & Mrs. Smith, 2005)

Hihetetlen, de az egykori álompár kapcsolata a válást megelőzően már 4 éve megromlott. Mindkét hírességet megviselte a válás, hiszen rengeteg gyereket neveltek közösen.  Akkoriban még nagyon zárkózottak voltak mindketten ebben a témában, így az igazi okra, miszerint miért is ment tönkre végérvényesen kapcsolatuk, mindként színésznél más –más volt az ok, amikre csak nemrég derült fény. Nemrég írtunk róla, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt kapcsolata talán zöld ágra jut, mivel egy ideje Pitt letette az italt, ami szerinte a fő ok volt, hogy végül zátonyra futott házasságuk.  Később elárulta, hogy szerinte alkoholizmusa egyedül volt nejének, Angelinának volt köszönhető.

„Az ivászat egyfajta menekülés volt számomra a megromlott házasságom miatt. Miután hivatalosan is külön utakon folytattuk életünket, akkor döbbentem rá, hogy most már egyáltalán nem szolgál semmilyen célt, ha állandóan lerészegedek. Így alkoholelvonó kúrára is elmentem.”

Pitt után a napokban Jolie is elmondta a saját szemszögéből, hogy Ő mindezt hogy látta:

„A családom jóllétének érdekében váltam el. Ez volt a helyes döntés. Továbbra is az ő gyógyulásukra fókuszálok. Páran kihasználták a hallgatásom, a gyerekek pedig látják a róluk szóló hazugságokat a médiában, de emlékeztetem őket arra, hogy ők ismerik a saját igazukat és a gondolataikat. Ami azt illeti, hat nagyon bátor, nagyon erős fiatalokról van szó.”

Mint kiderült, ketten jól megvoltak, de családként már nem voltak jók együtt, és ez a gyerekekre is rossz hatással volt. És míg Angelinát ez az egész nagyon megviselte, addig Pitt állítólag máris más nő oldalán keresi a vigaszt, és egykori párjával, Jennifer Anistonnal újra közelebbi kapcsolatba kerültek.

Szerző: MéziMcFly

16 hollywoodi szerelmespár, akik egykoron együtt voltak


Article Tags: · ·