FILMEZZUNK.HU
Mostmár biztos: mégsem lesz folytatása a Koszorúslányoknak

Most már biztos: mégsem lesz folytatása a Koszorúslányoknak

1294

Mostmár biztos: mégsem lesz folytatása a Koszorúslányoknak

A 2011-ben bemutatott Koszorúslányok az év egyik legnagyobb sikerfilmje volt a vígjátékok között, két Oscar-jelölést is kapott, egyet Kristen Wiig és Annie Mumolo eredeti forgatókönyvéért, egyet pedig Melissa McCarthy mellékszerepéért. Ezen felül 288 milló dolláros bevételt hozott világszerte. A filmet a nézők és a kritikusok is nagyon szerették, és a film sikerén felbuzdulva nem csoda, hogy az Universal stúdió úgy döntött, hogy mindenképpen lesz folytatás. Akkoriban Melissa McCarthytól megtudtuk, hogy Ő mindenképpen benne lenne a folytatásban.

Mostmár biztos: mégsem lesz folytatása a Koszorúslányoknak

Paul Feig

2012-ben még arról olvashattunk, hogy bár folytatódik a Koszorúslányok, de Kristen Wiig nélkül, ami azért volt megdöbbentő hír, mivel a színésznő nemcsak mint színész vett részt a film munkálataiban, de ő volt az egyik producer, illetve a társ-író is. A film  producere Judd Apatow viszont azt nyilatkozta, hogy csak akkor látja értelmét a 2. résznek, ha valami igazán jó történetet tudnak összehozni. Ám meglepő, hogy akkor még bár gondolkodtak a folytatáson, de nem tudták ki lesz a forgatókönyvíró, mivel sem az egyik főszereplő Kristen Wiig, sem pedig a másik író Annie Mumolo nem mutat semmiféle érdeklődést a folytatással kapcsolatban és ezt nyilatkozták:

„Nem volt nehéz döntés, mert már a forgatás alatt tudtuk, hogy ennyi volt. Nyilván nagyon sok pénzünk lehetne egy második részből, de színészként nem ez a célom.”

Ettől függetlenül a Universal nem zárta ki, hogy akár Wiig nélkül is elkészítené a folytatást. Mostanra viszont biztosnak látszik, hogy esélytelen a folytatás. Paul Feig a Koszorúslányok rendezője nemrég arról beszélt, hogy nem valószínű a folytatás. Szerinte azért nem vehető számításba a folytatás, mivel a történet középpontja Kristen Wiig karakterét láthattuk és az ő életét mutatták be, ami az elején a katasztrófával volt egyenlő, de aztán barátnője, aki házasodni készült mindent megtett, hogy bizonyítson és végül happy end lett a történet vége. És ezzel be is zárul a kör, nyilatkozta Paul, majd hozzátette:

„Szóval egy folytatás, nos, szerintem alapvetően adna egy jópofa esküvőt és kész. Ilyen filmekből már milliót láttam, vannak köztük jók, de vannak elég semmilyenek is. Persze Kristenön múlik, ő elvégre a kulcsfigura, de valami olyasminek kellene lennie, amihez érzelmileg is kötődni tudsz, nem szimplán mondjuk egy Megan-féle (McCarthy karaktere) eszeveszett esküvőnek a Bahamákon meg más egyéb őrültségeknek. Vicces lehet ez is, de hiszem, hogy ennél többre van szükség egy kiváló filmhez.”

Így hát a jelen hírek szerint sajnos le kell mondjunk a folytatásról. Feig nevét azóta több filmnél láthattuk, hiszen Ő rendezte többek között a: Női szervek, A kém, Szellemirtók, vagy az Egy kis szívesség című filmeket.

Szerző: MéziMcFly

30 gyerekkori fotó hírességekről, ami még inkább szerethetővé teszi őket


Article Tags: · · · ·