Tyler Rake: A kimenekítés (Extraction, 2020)

“ Nem attól fulladsz meg, hogy a folyóba esel, hanem attól, hogy a víz alatt maradsz.” Chris Hemsworth Netflixen debütáló munkája két véglet terméke. Az egyik egy kaszkadőrmutatványként jól funkcionáló, kézi kamerás fényképezéssel bemutatott, ragyogó okkersárga attrakció, ha viszont kicsit megpiszkáljuk a látottakat, nem nehéz észrevenni a sekélyes forgatókönyvből született karakterfejlődési és dialógusbeli hiányosságokat, és így sajnos az eredetiség oltárán “vérzik” el a Tyler Rake: A kimenekítés. Kritika: Bruce

A klasszikus értelembe vett akciósztárok sora vészesen fogy. A szuperhősfilmek korszakát éljük, ez kétségtelen, és egyre kevesebb igazi akciósztárral rendelkezik Hollywood. A sztárkérdés nálam egyértelmű, hisz ha rendelkezik karizmatikussággal, nagy formátuma van és a szereptípusa figyelmet igényel, akkor a neve garancia lehet a sikerre. Érdekes, mekkora őrület övezte a tavaly ilyenkor bemutatott sztárparádéval ellátott Bossszúállókat, és mindenki sorolta a sztárokat, azonban mára pontosan kiderült, hogy

egyedül talán Thorban, azaz Chris Hemsworth-ban van meg a potenciál, hogy egymaga is képes legyen egy filmet sikerre vinni.

Ugyanez pl. sem Chris Evansról, sem Robert Downey Jr.-ról nem mondható el, hisz az Amerika Kapitányon és Vasemberen kívül Ők nem tipikus akciósztárok. A képregényfilmek és a franchaise, ami behúzza a moziba a nézőket manapság, nem pedig egy név, bár az is szempont, de nem a fő szempont…

Amiért egyre kevesebb igazi akcióhős köszön vissza a plakátokról, azok azok a sok-sok évre lekötött szerepek, amikkel sok actor megelégszik és nem kíván többet, vagy jobbat nyújtani, belemenve egy esetleges buktába. 2020-ban, úgy tűnik, Hemsworthon kívül még Vin Diesel és Dwayne “ The Rock” Johnson az, akivel sikert érhet el a stúdió e műfajban. Náluk hármójuknál dolgozik legkiemelkedőbben a marketingépezet, ezért is képesek tömegeket vonzani be az aktuális filmjükhöz.

Szóval az egyik utolsó akcióhősünk mostani filmje a jobbik Netflixes munkákat gazdagítja.

A Bangladesben játszódó Extraction Chris karakterére épül, az Ő egyszemélyes mutatványa képes a különböző akcióelemek “bűvöletébe” kalauzolni bennünket, azonban a rideg és érzéketlen arca – melynek okával tisztában vagyunk – és ezzel együttvéve belső világának tálalása oly sekélyes, ami fájó egy ilyen kimenekítésben, hisz a rendező, Sam Hargrave kevés energiát fordít arra, hogy hősünket jobban megismerjük, és megszeressük. Sam Hargrave eddig a Marvel filmek akciókoordinátoraként serénykedett, azonban most lehetőséget kapott, hogy első komolyabb nagyjátékfilmjét leforgassa, mely üditően kellemes a maga zsánerében, persze láthatóan ebben kétséget kizáróan benne van az író, Joe Russo (Bosszúállók rendezése) kézlenyomata is.

A Tyler Rake: A kimenekítés forgatókönyve nem olyan bonyolult, mintha az állapot térmodel alkalmazása az irányításelméletben c. könyvet lapozgatnánk, de zsánere miatt talán nincs is szükség erre…?) Tyler Rake (Chris Hemsworth) – már a neve is milyen cool – egykor a titkosszolgálat megbecsült tagja volt, azonban mára a fia és felesége elvesztése miatt elege lett életéből, és nem érdekelné, ha a munkája révén végzetes sebet kapna, így megszabadulna fájó emlékképeitől, melyek a fia halála óta nyomasztják Őt. A csapatmunkából kilépve, önálló zsoldosként tengeti mindennapjait, amikor elvállalja egy olyan fiú kimenekítését Banglades fővárosából, Dakkából, kinek az apja a legnagyobb indiai drogbáró. Nem érdekli a munka veszélyfaktora, nem is igazán törődik az ügyfeleivel, csak a pénz motiválja tetteit.

A személyes kapcsolata a kamasszal, Ovival (Rudraksh Jaiswal) még az elején a munkáról szól, aztán ahogy az lenni szokott, a menekülés közben jobban megismerik egymás életét, és kialakul a kölcsönös szimpátia, mely a kimenekítés formáját is megváltoztatja. Idővel a fiúban a saját fiát látja viszont, és így a segítségnyújtás kezd személyes küldetéssé válni számára. A kimenekítés pontosan megkomponált üldözéses jeleneteit a tökélyre fejlesztve mutatja be a direktor, ami jelen filmünk unicuma. A videójáték-esztétikával bíró menekülés időnként eléri a John Wick-féle brutalitás szintjét, emiatt is helyénvaló az R besorolás létjogosultsága. Egyáltalán nem gyerekeknek készültek a vágott torkokról, kerti gereblyékbe süllyesztett fejekről, és a részletgazdag halálnemekről készült képsorok látványa. Kétségkívül ez a felnőttek világa, nem pedig a játszótéren a homokozó világa…

Szerencse azonban, hogy Sam Hargrave a dinamikus akciómozit kedveli, nem pedig a már sokszor tapasztalt idegesítő kamerarángatást részesítette előnyben. Megtehette volna, hisz a film ideje alatt javarészt a kimenekítés gyalogosan, széthajtott mercivel, lefingott színes melósfurgonnal, a gyilkosságok kézi kamerás lövöldözéssel, kőkemény utcai harcokon át, különféle robbanásokkal váltják egymást a sárga mindenféle egzotikus árnyalataiban. Maga a szereplők megismerése teljességgel másodrangú most, empátiát nem sokszor tapasztalunk a nagy rohanásban, ha mégis, azt olyan kevés ideig teszik, ami miatt teljesen törlődik bennünk a résztvevők pillanatnyi helyzete.

Az érzelmi történetet előrevetítő pillanatok oly rövidek és papírvékonyak, hogy nem érzünk empátiát Tyler Rake sorsa iránt. Mire kapunk egy kis időt, hogy a sebei gyógyulására fókuszáljunk, már a golyók újra repkednek is a fejünk felett.

Tyler annyiban különbözik John Wicktől – hasonló viselkedésük és profi munkatempójuk dacára -, hogy neki itt nics elegendő és megfelelő stílusa ahhoz, hogy kifejezésmódjával képesek legyünk megkülönböztetni őt az eddig megismert mestergyilkosok jellemző vonásaitól.

Ha nagyobb törődéssel írják meg Tyler figuráját, és a két óra alatt a parádés tölténymennyiségből kicsit visszavesznek, a jövőre nézve maradandóbbat alkotott volna meg az irányító, Sam Hargrave. Joe Russo (Bosszúállók) írásában fellelhető ezen igyekezet, azonban a száraz és kétségtelenül valósnak tűnő harci jelenetekbe fektetett hangsúly szinte minden apró ilyen törekvést elnyom. Dicséret illeti a kézi kamerás felvételek látványát, melyek lehetővé teszik, hogy még jobban beleéljük magunkat az adott szituációba.

Szinte a katona kísérőjének érezhetjük magunkat, főleg a film eleji több mint 10 perces vágás nélkülinek tűnő – de nem az – autós üldözés a legkifinomultabb jelenet az összes közül.

A Tyler Rake-féle Netflixes kaland kétségkívül eddig a legszínvonalasabb akciómozija a streaming szolgáltatónak, azonban e dicsérő szavakkal óvatosan bánjunk, hisz az eddigi hasonló felhozataluk – Határok mentén: Ben Affleckel, Hatan az alvilágból: Ryan Reynoldssal, Spencer az igazság nyomában pedig Mark Walhberggel – csak az erősebb középmezőnyt gazdagították, tehát a mostani fejlődés csupán egy minőségi ugrást és nem egy csúcsmozit jelent.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

Brutális, ahogy Jason Momoa és Chris Hemsworth kigyúrta magát