A platform (El hoyo, 2020) – Kritika

A platform című thriller Galder Gaztelu-Urrutia egy eddig nem ismert rendező alkotása, aki első nagyszabású filmjével váratlant alkotott. Filmje nem lett mentes izgalomtól, véres jelenetektől és persze egy eddig nem látott síkon közvetít kritikát, olyan szinten, hogy a fotelből is érezzük a meg nem tett cselekedeteink súlyát. Egy másfél órás film, amelyben annyi tartalom és háttérben húzódó párhuzam van, hogy a néző akár 2-3 órásnak is érezheti azt.

A 0. szinten a legtökéletesebb lakomát készítik el, amelyet minden este megkapnak az emberek. Elindul a platform az ételekkel és minden szinten megáll egy kicsit, csak azt nem tudjuk, hány szintről van szó. Az kétségtelen, hogy a felső 20-30 szint jóllakik, de mi történik lejjebb? Természetesen a rendszert úgy konstruálták, hogy ha beosztanák az ételt, mindenki túlélné, viszont ez nem így történik.

A Snowpiercer című filmhez hasonlóan ez a film is társadalmi rétegeket ütköztet össze, viszont itt megtapasztalhatjuk, hogyan züllik a társadalom a tömeg szintjére és ez milyen károkat okoz.

A társadalomnak struktúrája van, de ebben az esetben ezt csak az mutatja be, hogy az alattunk levőkkel nem beszélünk, és ezért a fölöttünk levők sem szólnak hozzánk. Az elszigetelődés vezetett ahhoz a helyzethez, ami kialakult, ezért ha valaki felvet egy új gondolatot, rendszeridegenként tekintenek rá.

A történet a legfontosabb gondolattal kezdődik, miszerint három fajta ember van: akik felettünk vannak, akik alattunk vannak és akik lezuhannak. Természetesen ezt az állítást mindenki magáénak érzi, mintha egy belső hang mondta volna. A csavar ott kezdődik, hogy mindenki egy más szinten kel fel havonta, ez is igazolja a „szabályok” egyetemességét. A gödörbe mindenki csak túlélni jön, miközben senkinek nem jut eszébe a másikra gondolni, vagy az, hogy a megfelelő erkölcsi magasság akár maga a kiút lehet. Addig nem is következik be változás, amíg nem kezd el pár ember azon gondolkodni, hogyan is adhatna értelmet és esélyt a túlélésre maguknak vagy másoknak. Mindenki keresi a kiutat, de biztos, hogy az felfelé vezet?

A főszereplő, Goreng (Ivan Massagué) gödörbeli életét kíséri végig a film, talán ő az egyetlen, aki önszántából jött a gödörbe.

A platform című film közben kibontakozik, hogy ő igazából nem erre készült, normális, elszigetelt életre gondolt a gödör alatt. Talán ha nem is normális, de élet létre is jöhetett volna, mindez a gödör szintjein élőkön múlik. Megismerkedik Trimagasival, Imoguirivel és Baharattal, akik által kezdi el máshogy felfogni a túlélést. A film során elhunyt „barátaival” szellemként beszélget, az ő hatásukra tér arra az útra, amit helyesnek gondolt. Jellemfejlődés megy végbe ezáltal Gorengen. A főszereplő izgalmas karaktere élvezetessé teszi a filmet, de „barátai” sem klisészerűek.

Maga a gödör felépítése és a benne elhangzó mondatok által észrevehető a kritika a kapitalizmussal, valamint az emberek gondolkodásával szemben. Aki azt mondja emberségből, hogy be kellene osztani az ételt, azt egyből kommunistának bélyegzik. A gödörben élők egy idő után felveszik azt a szerepet, ami „elő van írva”. Mivel kerültek felsőbb szintre és alsóbb szintre is, megtapasztalták a bőséget és az éhhalál szélén is voltak, ebből nem tanulva ugyanúgy nem hagynak az alsóbb szintekre ételt. A 0. szint szemlélteti a tökéletességet, valamint szimbolikusan a felső 1%-ot. A gödör az alsó 99%, akinek érdekeit saját magának kell képviselnie, ugyanis a felső egy százalék ott tartja a lakókat és úgy tesz, mintha a napi egy étkezés biztosítása elegendő lenne. A gödör alsóbb szintjeire a tányérokon kívül nem jut más, ezért a felsőbb szintek nem magukat, hanem a 0. szintet okolják. Természetesen ők nem hagynak ételt az alsóbb szintre, mert a közbizalom nincs kialakítva és attól félnek, hogy ha meghagyják, akkor se jut lejjebb, mert a többiek eszik meg a közepén.

A platform nem elhagyható részei a véres jelenetek, ezek mélyítik a helyzet súlyát, mutatják be az emberi kegyetlenséget és néha a túlélés egyetlen esélyét.

Néhányan szeretnének közvetíteni egy üzenetet, kifejezni elégedetlenségüket a rendszerrel szemben, ez addig nem merülhet fel, amíg az ezen gondolkodó emberek nem találnak egymásra és nem készek cselekedni. A kérdés, hogy mi legyen az üzenet, hogyan közvetítsék és mit fognak szólni hozzá a gödör lakói.

//Csuka Gergő//

A 15 legjobb posztapokaliptikus film, amit látnod kell