FILMEZZUNK.HU

Filmajánló a húsvéti ünnepekre: Feltámadás (Risen, 2016)

33898

Feltámadás (Risen, 2016) – Kritika

Az elmúlt években rengeteg Bibliai témájú film készült Hollywoodban, de rendre mind meg is bukott. Ilyen volt például a két 2014-ben készült alkotás, a Noé és az Exodus: Istenek és királyok. A Noéban az Oscar-díjas Russell Crowe, míg az utóbbiban a szintén Oscar nyertes Christian Bale és Joel Edgerton sült fel. A Kevin Reynolds által rendezett Feltámadás című produkcióval teljesen más helyzet, ugyanis Biblia hű maradt és jóval óvatosabban nyúltak a témához.

Feltámadás (Risen, 2016) – Kritika

A Risen az elmúlt évek kiemelkedően legjobb Bibliai témájú produkciója, amely végre hű maradt a Könyvek Könyvéhez is

A film főszereplője Clavius (Joseph Fiennes), aki Pilátus piszkos munkáit végzi el, hogy rend legyen a Római tartományban. A történet Názáreti Jézus megfeszítésével kezdődik, a holtest pedig harmadnapra eltűnik. Jézus követői azt állítják, hogy feltámadt, míg a Farizeusok a Szanhedrin szerint, a tanítványok lopták el éjszaka a sírból. Pilátus Claviust bízza meg azzal, hogy kiderítse az igazságot és visszaszerezze a holttestet. Clavius minden követ megmozgat a holttest megszerzésére, de lassan rá kell jönnie, hogy lehet a Názáreti tanítványainak van igaza…

A legtöbb Bibliai témájú mozinak a legnagyobb hibája, hogy nem hűek a Könyvhöz, így rendszerint a költői megnyilvánulások miatti zagyvaságot tálalnak elénk.

Olyan produkciókat kapunk sokszor, amiknek semmi köze a szent íráshoz, ezért rendre megbuknak ezek a filmek. A Feltámadás című mozira ez egyáltalán nem igaz, mert annak ellenére, hogy az egész sztori egy kitalációra alapul, igyekszik mindvégig tiszteletben tartani a valóságot. A Bibliában megtörtént események mind szerepelnek a Feltámadásban és nincsenek átköltve a szálak sem, persze apróbb eltéréseket találhatunk, de ezek elenyészőek. A film nem keresztény szemszögből közelíti meg a témát, hanem egy Római nyomózó szeme által, aki az igazságot keresi. A főszereplőnek először az egész egy misztikus vallásos marhaságnak tűnik, de ahogy egyre közelebb kerül Jézushoz, elkezd elbizonytalanodni, majd maga Názáreti megjelenése ébreszti fel Claviust, hogy amiben eddig hitt az mind hazugság és valahol a Krisztusnál lehet az, amit minden ember keres.

Feltámadás (Risen, 2016) – Kritika

A produkció érdekesen mutatja be, hogy az emberben hogyan rombolódik le egy egész világ és egy hitetlen gyilkoló harcosból, hogyan válik Jézus követője

A Feltámadás érdekesen mutatja be, hogy az emberben hogyan rombolódik le egy egész világ és egy hitetlen gyilkoló harcosból, hogyan válik Jézus követője. Az egész kereszténységet külső szemszögből mutatja be óvatos vélemény nyilvánítással. A produkció az igazságot akarja bemutatni, nem meghökkenteni kívánja az embert, a döntést pedig ránk hagyja, bár az érzékelhető, hogy inkább Jézus és a kereszténység mellett teszi le voksát a rendező. Joseph Fiennes toronymagasan kiemelkedik a filmből, remekül alakítja Claviust, igazából egyedül viszi a hátán a filmet.

Sajnos a mellékszereplők mind felejthetők vagy gyengék, kivéve Tom Felton-t, aki Luciust alakítja. Ő üde színfoltja a Risennek és egy egész érdekes karakterfejlődést is láthatunk nála.

Ugyan az alakításban vannak erőltetett párbeszédek és monológok, emellett a szereplők is olykor súlytalanok. A legnagyobb probléma pedig az, hogy a Jézust és Pilátus alakító színészek hiteltelenek, egy cseppet sem meggyőzőek, pedig tudjuk mit kéne nekik alakítaniuk. Ennek ellenére Fiennes remek játéka, a jó forgató könyv és a nagyszerű rendezés egészen érdekessé és jó filmmé teszi a Feltámadás című amerikai alkotást. Ugyan nem látványos és sok hiba van benne, de az elmúlt évek kiemelkedően legjobb Bibliai témájú produkciója, amely végre hű maradt a Könyvek Könyvéhez is.

Folytatást kap a The Chosen, amihez most kijött az előzetes is!

(Címlapkép forrása)

//taki//

Feltámadás (Risen, 2016) – Kritika Az elmúlt években rengeteg Bibliai témájú film készült Hollywoodban, de rendre mind meg is bukott. Ilyen volt például a két 2014-ben készült alkotás, a Noé és az Exodus: Istenek és királyok. A Noéban az Oscar-díjas Russell Crowe, míg az utóbbiban a szintén Oscar nyertes Christian Bale és Joel Edgerton sült fel. A Kevin Reynolds által rendezett Feltámadás című produkcióval teljesen más helyzet, ugyanis Biblia hű maradt és jóval óvatosabban nyúltak a témához. A Risen az elmúlt évek kiemelkedően legjobb Bibliai témájú produkciója, amely végre hű maradt a Könyvek Könyvéhez is A film főszereplője Clavius (Joseph Fiennes), aki Pilátus piszkos munkáit végzi el, hogy rend legyen a Római tartományban. A történet Názáreti Jézus megfeszítésével kezdődik, a holtest pedig harmadnapra eltűnik. Jézus követői azt állítják, hogy feltámadt, míg a Farizeusok a Szanhedrin szerint, a tanítványok lopták el éjszaka a sírból. Pilátus Claviust bízza meg azzal, hogy kiderítse az igazságot és visszaszerezze a holttestet. Clavius minden követ megmozgat a holttest megszerzésére, de lassan rá kell jönnie, hogy lehet a Názáreti tanítványainak van igaza... A legtöbb Bibliai témájú mozinak a legnagyobb hibája, hogy nem hűek a Könyvhöz, így rendszerint a költői megnyilvánulások miatti zagyvaságot tálalnak elénk. Olyan produkciókat kapunk sokszor, amiknek semmi köze a szent íráshoz, ezért rendre megbuknak ezek a filmek. A Feltámadás című mozira ez egyáltalán nem igaz, mert annak ellenére, hogy az egész sztori egy kitalációra alapul, igyekszik mindvégig tiszteletben tartani a valóságot. A Bibliában megtörtént események mind szerepelnek a Feltámadásban és nincsenek átköltve a szálak sem, persze apróbb eltéréseket találhatunk, de ezek elenyészőek. A film nem keresztény szemszögből közelíti meg a témát, hanem egy Római nyomózó szeme által, aki az igazságot keresi. A főszereplőnek először az egész egy misztikus vallásos marhaságnak tűnik, de ahogy egyre közelebb kerül Jézushoz, elkezd elbizonytalanodni, majd maga Názáreti megjelenése ébreszti fel Claviust, hogy amiben eddig hitt az mind hazugság és valahol a Krisztusnál lehet az, amit minden ember keres. A produkció érdekesen mutatja be, hogy az emberben hogyan rombolódik le egy egész világ és egy hitetlen gyilkoló harcosból, hogyan válik Jézus követője A Feltámadás érdekesen mutatja be, hogy az emberben hogyan rombolódik le egy egész világ és egy hitetlen gyilkoló harcosból, hogyan válik Jézus követője. Az egész kereszténységet külső szemszögből mutatja be óvatos vélemény nyilvánítással. A produkció az igazságot akarja bemutatni, nem meghökkenteni kívánja az embert, a döntést pedig ránk hagyja, bár az érzékelhető, hogy inkább Jézus és a kereszténység mellett teszi le voksát a rendező. Joseph Fiennes toronymagasan kiemelkedik a filmből, remekül alakítja Claviust, igazából egyedül viszi a hátán a filmet. Sajnos a mellékszereplők mind felejthetők vagy gyengék, kivéve Tom Felton-t, aki Luciust alakítja. Ő üde színfoltja a Risennek és egy egész érdekes karakterfejlődést is láthatunk nála. Ugyan az alakításban vannak erőltetett párbeszédek és monológok, emellett a szereplők is olykor súlytalanok. A legnagyobb probléma pedig az, hogy a Jézust és Pilátus alakító színészek hiteltelenek, egy cseppet sem meggyőzőek, pedig tudjuk mit kéne nekik alakítaniuk. Ennek ellenére Fiennes remek játéka, a jó…

Értékelés

Színészi alakítás - 72%
Történet - 70%
Filmezzünk.hu - 71%
IMDB - 65%

70%

User Rating: 3.78 ( 10 votes)
70

Article Tags: · · ·