A bűn királynői – kritika

Melissa McCarthy, Tiffany Haddish és Elisabeth Moss gengszternejek rossz útra tévednek és a bűn világában próbálnak szerencsét az 1978-as év New York-ának ír városrészében, melyet Kitchennek (Konyhának) hívtak. A bűn királynői című film szeretné meglovagolni a tavalyi év egyik sikerét, a Nyughatatlan Özvegyeket…de csak szeretné…

Az angol Kitchen szó – mely a film eredeti címe – nem jelent mást, mint a New York-i ír maffia központját, (Hell’s Kitchen) mely az egyik legrosszabb hírű negyede volt ennek a hatalmas városnak. Érződik Melissán, hogy igyekszik érdekesebb szerepvállallásaival egy új és járható utat találni karrierjében. Eddig megszokhattuk tőle a nagyszájú, „mindenkinek beszólok és megalázok, de mégis vicces vagyok” típusú karaktereket (Személyiségtolvaj, Női Szervek, A kém…), akiket eddig sikeresen eljátszott. Rendre betaláltak ezen szerepek a nézőknél, hisz így egy olyan stílust képviselt, melyre sokan vevők voltak, a Koszorúslányok c.filmje óta.

Most, hogy ez a fajta stílusa kezd kimerülőben lenni, illetve kiismerhetővé válni, érződik, keresi önmagát, próbálkozik más műfajú filmekben is megvillantani tudását.

Pár éve a Megbocsátasz valaha ennek tipikus jele volt, most pedig a Bűn Királynői is inkább a dráma vonalat képviseli, mintsem a vígjáték elemeire építkezne. Sajnos ami a tavaly a stílusában és tartalmában nagyon hasonló Özvegyekben működött, az itt most Melissával mellékvágányra futott. Az Özvegyek – ha már az összehasonlításnál tartunk – olyan magasan verte a tavalyi filmek mezőnyét, olyan erős dramaturgiával és komoly színészi alakításokkal rendelkezett, hogy ennek tükrében bizony egy közepeske nyári filmet produkált a rendező, Andrea Berloff. Az a fajta „power” hiányzott , ami McQueen filmjében megvolt. A könnyedebb hangulattal párhuzamosan a krimi vonal is kissé könnyelműre sikeredett…

A rendező nem titkolt szándéka, hogy hősnőink egy olyan drámában próbálják megmutatni a női összefogás erejét, amely amellett, hogy szórakoztató, szóljon is valamiről. A szándék természetesen dicséretes, csupán a megvalósítás gépezetébe került nem kevés porszem. Olyan súlytalan lett az egész történetvezetés a végére, már feladtam azt, hogy érdekeljen a három dáma rögös életútja. Ha egészségesen feldolgozom magamban A bűn királynői által nyújtott érzelmeket, akkor nagyon mérges tudnék lenni, hisz a gyenge kezű rendezés miatt számtalan lehetőséget szalasztott el az elsőfilmes rendező, Andrea… túl nagy falat volt ez neki, úgy hiszem.

Egy keményebb és sötétebb tónusú filmben a mostani téma jobban és érdekfeszítőbben mozgott volna. Egyszerűen gyengék és már nagyon jól ismertek voltak azok a szerepek, melyekkel szembesültünk a játékidő alatt.

Ha már valaki látott hasonló filmeket, pontosan tudja, miről is beszélek. Itt nem arra lett volna szükség, hogy Scorsese-, vagy DePalma-féle magasságokba menően, és hitelesen láttassa a művet a rendező, de az, hogy feszültségmentesen, és csak szimbólumokban működnek főszereplőink, az volt számomra a legkeserűbb élmény. A gengszterfilmek világának ismételgetésével és a jelenetekben megmutatkozó unalmas képi felsorolással adja tudtunkra Berloff az üzenetét. Bár jó szándékkal nyúlt az alapanyaghoz, mégis a szaggatott stílusú forgatókönyv miatt is félresiklott munkája. Kétségtelen, hogy sokat foglalkozott a megjelenített környezettel, ruházattal, és a 70-es évek végi new-yorki hangulattal, de ennyi időt már nem fordított a színészvezetésre, vagy a cselekményelemekre.

Pedig milyen érdekes a story… Kathy (McCarthy) a gondok ellenére is boldognak látszó családanya, Claire-t (Elisabeth Moss) súlyosan bántalmazza férje, s emiatt folyamatos rettegésben éli életét, és ott van a harmadik hölgy, Ruby (Tiffany Haddish), aki szinte kívülálló, hisz afroamerikai származása miatt kiközösítve érzi magát az életben. A hölgyek, a férjeik bebörtönzése miatt, komoly anyagi nehézségekkel küszködnek, de hamar lábra állnak, ugyanis az ír maffia töketlensége miatt kezükbe veszik a környék rendbentartását, illetve a védelmi pénzek beszerzését.

Ahogy haladunk előre a történetben, megismerjük a karakterek fejlődését, amit a rendező elég megszokottan ábrázol. A hatalmuk növekedésével a hírük is egyre jobban elterjed a környéken, amivel tovább mélyítik a bostoni nagyfőnök arcán az amúgy sem kevés ráncokat, és így ellenszenvével a csajok újabbnál újabb problémákkal szembesülnek. Ahogy telik az idő, lassan az életük párja is kidugja az arcát a böriből, viszont túl jól mennek a dolgok ahhoz, hogy elviseljék őket a magánéletben is…

A gyenge lábakon álló történetvezetésről már ne is beszéljünk… vagy tudják mit?… mégis. Teljességgel az volt az érzésem, hogy a direktorunk – a film alapjául szolgáló képregényt feldolgozva – a hitelesség kérdésével nem foglalkozott, inkább hősnőink testi-lelki szenvedéseit mutatta be részletesebben. Ha például egy rosszarcú mellékszereplőt likvidálnak a „királynők”, akkor azt feldarabolva-zsákbagyűrve leengedik a Hudsonon, és az úgy akkor jól is van. Az már persze más kérdés, hogy a film abszolút nem foglalkozik azzal, hogy a cselekedeteik következményeit is bemutassa. A holttestek-hullák számának növekedése a film második felében pedig igencsak jelentős.

További nagy probléma még az, hogy Berloff szereplőink kapzsiságát, a vérontásokat, és a bennük lévő gonoszságokat nem torolja meg, és szinte elfogadottnak mutatja.

Természetesen először még szórakoztató, ahogy a csóró anyukák pénzt szereznek és ezzel megmentik az éhhaláltól magukat és családjukat. Mindazonáltal amikor már a „királynők” sikeresebbé – tehát korrupttá és ezzel együtt kegyetlenekké is – válnak, annál inkább megpróbálja a direktor a cselekedeteiket racionalizálni, teljességgel feminista alapon, és ezzel a megvalósítással olyan sztereotípiát mutat be, mellyel nagy hibát követett el.

Tehát a Melissa McCarthy, Tiffany Haddish és Elisabeth Moss tehetséges és együttműködő kombinációja ellenére ez a „Konyha” most egy félig átsült gengszterdrámát készített. A hiányos főzőhelységben az alapanyagokon kívül, jelen esetben, sem a szakács, sem pedig a megfelelő hozzáértés nem volt jelen.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

5 Melissa McCarthy vígjáték, amit nem szabad kihagynod