Gyerekjáték (Child’s Play, 2019) – Kritika
Szeretek kockázatmentesen félni, ezért nézek, olvasok, és játszom szívesen horrort. A Gyerekjáték franchise számomra mindig egy kakukktojás volt, mert igazából Chucky-tól még gyerekkoromban sem paráztam. Viszont magát a karaktert mindig szórakoztatónak találtam, nem volt ez másképp jelen esetben sem! Félelem érzés, még nyomokban sem volt bennem, viszont átkozott jól szórakoztam a filmen.
A kivitelezés egészen jól sikerült, van itt kérem ötletes fényképezés, érdekes zene (mostanában az lehet a koncepció, hogy egy jól eltalált zene biztos megmenti a filmet), jól kiválasztott színek, kreatív gyilkosságok, szexi anyuka, vicces rendőrbácsi, geekarc szomszédgyerekek etc.etc. Csak éppen egy valami hiányzik nagyon, mégpedig Chucky személyisége. Értem én, hogy át kellett konvertálni a történetet 2019-be, és erre nincs is alkalmasabb eszköz mint az okoskészülékek elterjedésének bemutatása. De akkor is! Chucky érdekességét mindig az jelentette számomra, hogy egy gonosz lélek költözik bele a játékbabába, egy rögtönzött szeánsz során. Ez az okkultista/fekete mágia vonal volt az, ami izgalmat és működőképességet kölcsönzött a 88-as eredeti filmnek.
De adott esetben, csak arról van szó, hogy egy felbosszantott kínai játékgyári technikus, egyszerűen meghack-eli a babát működtettő chip-et, és ez okozza az egész gebaszt. Itt nekem valamennyire érthetelenné vált az egész cselekmény, mert miért is akarna bosszútállni egy applikáció, hacsak nem ébredt úgy öntudatra, mint a Skynet. De ha ezen túl tudunk lendülni, akkor egy kedvelető filmet kapunk. Szeretném hozzátenni, hogy nem ez a film egyetlen logikai ballépése, azokkal azért bőven kényeztetnek minket.
A szereplők hozzák a középkategóriás horrorzsáner “alaposan átgondolt” karaktereit. Két furcsa észrevételem is volt. Az első, hogy a főszereplő kisfiú karaktere, és megjelenése kísértetiesen emlékeztetett az E.T.-ből megismert Elliott-ra (biztos csak a véletlen műve). A második pedig az, hogy gyakorlatilag a film végéig, ill. amíg utána nem néztem az Imdb-n, azt hittem, hogy a perverz gondnokot Jack Black játszotta.
A rendező Lars Klevberg jövőjét szinte borítékolhatjuk, valószínűleg olyan Eli Roth kaliberű, B-horror rendezőnek fog beakadni.
Bár jómagam kívánom neki, ne legyen igazam, mert meggyőződésem, hogy lehetne rajta még mit csiszolni. Persze ehhez kellenek az okos producerek, és az erős forgatókönyvek is.
Mindent összegezve, én azt mondom, egy egész pofás másfél órát dobtak össze, ami azért a remake-ek, és a rebot-ok korszakában valljuk be, nem is olyan kis teljesítmény. Ne legyen hatalmas az elvárás, ezzel kiküszöbölhető a csalódás egy része. Viszont ami egy nagy pozitívum, hogy a Gyerekjáték erősen reflektál a mai ember, és a technológia viszonyulására. Megrögzött Black Mirror fanatikusként, állíthatom, hogy simán megállná a helyét a szériában, pl: a 4-5 évadban. Lehetne egy újabb: A játék, az nem játék rész.
//Smitola Gyuri//
12 horror film, amiket valós események ihlettek
Értékelés
Színészi alakítás - 55%
Történet - 50%
Hangulat - 60%
IMDB - 64%
Rottentomatoes - 61%
58%
Article Tags: Aubrey Plaza · Beatrice Kitsos · Brian Tyree Henry · featured · Gabriel Bateman · Gyerekjáték · Lars Klevberg · Mark Hamill · Tim Matheson · Ty Consiglio