Pókember: Idegenben (2019) – Kritika

Nem veszélytelen dolog szuperhősös filmről írni. Mert egyfelől van ez a kicsit se titkos páholy, a minden kontinensen élő, elkötelezett Marvel-rajongók. Egy valóságos hadosztály, mely az összes létező kultúrában lelkesedésre kész. Ismeretben, elszántságban, ezer apró részletre kiterjedő figyelemben hozzájuk képest az ódon Star Wars-fanok csak bámész hobbitok. Ami igazán meglep – lehet, csak engem! – hogy a Marvelesek jelentős része egyáltalán nem kisgyerek. Inkább nagykamaszok, sőt a derékhadban huszon- és harmincévesekből is jelen vannak. Némelyek életük legszebb napjait élik éppen, mások már döntéshozók vállalatoknál, véleményvezérek internetes portálokon. Szóval komoly pozíciókban csücsülnek. És mégis igencsak odavannak ezért az egész digitális mesefolyamért. Ha pedig egy ősi toposzokból összegyúrt modern mitológia képes erre és szűk évtized alatt ennyire átjárta az írástudók közbeszédét, valamint attitűdjeit, azzal jó lesz vigyázni. Ki akar magának haragosokat?

Aztán itt van az a bizonyos spoilerveszély is, ami nem is régi jelenség. Pár éve, igaz, egy másik évezredben, még nem volt ennyire szörnyűséges gaztett egy elkottyantott „meglepő fordulat” – ma egyenest a szélvédő téglával bezúzásával fenyeget…

E két szigorú cenzorral az oldalamon akkor most belefognék a Pókember: Idegenben című alkotás elemzésébe. Bár kissé reszkető klaviatúrával.

A Bosszúállók utolsó része utáni világban vagyunk. Tony Stark, a Vasember eltávozása maradandó űrt hagyott, különösen Pókembernek hiányzik, bár ez csak később jut eszébe. Most inkább a tinisrácok szokott életét élné a kizárólag kétféle (lúzer és menő) osztálytársak között. Ha szuperhősök lennénk, nyilván mi is így lazítanánk. Ahogy a cím mondja, Pókarc „idegenben” mászkál, a vén Európában. Ez egy nagyon egzotikus, kissé fura hely, jó pár amerikai filmben hallottuk felemlíteni. Itt pedig láttatják is jellegzetes Velence-Prága-London díszletek között, meg egy kevés poszterszerű alpesi háttérrel. Még egy kis osztrák hegyi bisztrót is mutatnak, miközben a kis csapat az aktuális szörny velencei zúzása után Prágába költözik át. Mintha mi se történt volna, folytatják a tanulmányi kirándulást, persze egy másik hasonszőrű, feketelyukból elszabadult izével akadnak össze, az meg tűzből van. Pókemberünk (ki ne tudná) Peter Parkernek álcázza magát. Így, gúnya nélkül csakis a lúzerek csapatához igazolhat. Ennél fogva még esélytelenebb a heves érzelmei célpontjául kiszemelt lány bármiféle figyelmére. Bár e téren azért jelentős változások lehetségesek. (kéz a szájra)

Két ismétlődő eseménysor között kapcsolgat a történet. Az egyikben (szintén lúzer) haverjával tűri a menők alázását, a másikban néha eltűnik és egy kicsit világot ment. Ez utóbbit Velencében kezdi, cucc nélkül mentve meg az osztályt, meg a folyton bénázó tanárokat az első, vízből összegyúrt szörnytől. A Szent Márk – székesegyház híres harangtornyát például a saját pókragacsával tartja össze egy darabig. (cipzár a fogakra)

Már itt találkozik Mysterioval, a zöld lézert eregető köpenyessel, aki atyai barátja lesz, mintha pótolni akarná a kamasz Parker lelkében a Tony Stark hiánya miatti űrt. Ám ez a barátságos mentori hozzáállás idővel alapvetően módosul a mesepark-szerű Prágában, s még inkább a Tower híd közvetlen közelében (sajnos, megérdemelt az első tégla!). Mindkét helyen ádáz és látványos csaták zajlanak természetesen. Időnként bejelentkezik Nick Furry is, a szuperhősök brigadérosa, hogy emlékeztesse Parkert a világmegmentő szerepkörre. Nem igazán indokolja, mi van a többi nagymenővel, miért egyedül Pókembernek kell akcióznia, erre pedig mi is kíváncsiak lettünk volna. Aztán az osztálykirándulás szerencsésen véget ér, a világ pedig egyelőre megmenekült. Megint.

Utóvégre jöjjön három (amolyan stáblista utáni) megfigyelés.

1. Szinte bájos, ahogy Hollywoodból Európát lefestik. Egy nagy Legoland vagy Disneyland az egész, csak nem beszélnek érthető nyelven az őslakosok.

2. A legnagyobb csavar a történet közepe táján található (ennyit lincselés esélye nélkül még kiszivárogtathatunk) s egy olyan dolog az alapja, ami tényleg megvette kilóra a maiakat, s közel sem csak a Marvel-szekértábort. Ha tanult esztéták lennénk, neveznénk korunk fő szimbólumának e módszert, amelynek segítségével a főellenség a filmben többször is lépre csal és palira vesz.

3. Minden keveredik mindennel.

A reális, hétköznapi élet a teljesen irreális beavatkozásokkal, a fél városokat romba döntő pusztítások a másnapi szórakozásokkal, a könnyed humor és csípős irónia a sértettségből fakadó legsötétebb aljassággal.

Remélem senkit se bánt, ha mindez engem a moziban elfogyasztott kóla, kukorica és a különféle mártásos csipszek fogyasztás közbeni sorsára emlékeztet, bocsánat. Végtére ők is keverednek, ugye. Mindehhez pedig magvas elmélkedést, a fent nem említett lényegi üzenetek megtalálását kívánom nagy tisztelettel.

//Pálfy Gyula//

A Marvel 4. fázisában kulcsszerepet kaphatnak az LMBTQ-hősök