FILMEZZUNK.HU

Két lépés távolság – Filmkritika (Five Feet Apart) 2019

7628

Két lépés távolság kritika

Emberi érintés… nem értettem mennyire fontos volt az Ő érintése , …csak amikor már késő volt„ Idén is megkapjuk a sírós-drámázós-romantikázós adagunkat a Két lépés távolsága című filmben. Justin Baldoni első rendezése az elsőfilmesekre jellemzően nem egy bátor munka. Látom, hogy pontos tudatossággal irányította szereplőinket, a betegséget prédikálás nélkül, inkább figyelemfelkeltés céljából mutatja felénk! A főszereplőnk, Stella vloggerkedésén keresztül igyekszik a Cisztás Fibrózis betegséget bemutatni nekünk szépen fényképezett áldokumentumos stílusban.

Két lépés távolság – Filmkritika (Five Feet Apart) 2019

Mostanában tartok az efféle filmektől, hisz nagyon vékony az a jég amin a szereplők táncolnak. Ha nem tudják átélni, és ezáltal átadni felém az érzéseiket, ha nem érzem a románc erejének súlyosságát, ha nincs mögöttük komoly érdekfeszítő dráma akkor a jég nagyon könnyen képes beszakadni, és elveszve érdeklődésemet elkezd kínossá válni, mi nézők pedig feszengünk a látottakon. A romantikus dráma etalonja számomra a lassan 50 éves Love Story, Ali MacGraw és Ryan O’Neill főszereplésével. Igazi szerelmi tragédia az Ő történetük. A különböző társadalmi rétegekből származó fiatalokat nem érdeklik a szülői elvárások nyomasztó súlya, és románcukkal megismerjük gyönyörű és egyben szomorú, szívbemarkoló történetüket.

Visszanézve a mögöttünk álló évtizedre, ha nehezen is, de találunk olyan drámai elemekkel átszőtt mély érzésű „Te vagy a mindenem-nélküled semmit sem érek” típusú szerelemfilmeket, amikről érdemes pár szót ejteni.

Tavaly nem volt e szempontból kiugróan teljesítő mű, csupán egy kellemes másfél órát okozott BellaThorne Éjjeli napfénye. Két évvel ezelőtt, a Rögtönzött Szerelem Kumail Nanjitai vezetésével, a történet hétköznapiságával, és a különleges hangulatával képes mély érzéseket előhozni belőlünk, ami által kiérdemelte az év kellemes meglepetése jelzőt. 2016-ban, a Mielőtt Megismertelek-ben Emilia Clarke finom eleganciájával képes velünk tökéletesen elhitetni, hogy egy lebénult ifjú bankár iránt is lehet mély érzéseket táplálni. Négy éve, a Serenában Jennifer Lawrence és Bradley Cooper szerelmi viszonya egy vadászat során gyökeresen megváltozik. Tovább visszamenve az időben, 2014-ben a legnagyobb romantikus durranást a Csillagainkban a Hiba okozta. A két rákbeteg fiatal – Hazel és Gus – képes arra a bravúrra, hogy a látottak hatására sok könnycseppet is képesek vagyunk elmorzsolni a szemünk alatt.

Két lépés távolság – Filmkritika (Five Feet Apart) 2019

A következő kiemelkedően érdekes romantika a Nő-ben jelenik meg 2013-ban Joaquin Phoenix játékával és Scarlett Johansson hangjával a nem túl távoli jövőben. Tessa leukémiás. Halála előtt talál rá az igaz szerelem. Dakota Fanning szerepével egy hidegrázós románc bemutatását éljünk át 2012-ben a Now is Good-ban . A 2011-es Egy Nap-ban Anne Hathaway Párizs gyönyörűséges helyein átadja magát annak az érzésnek amikor az igaz barátságból mély szerelem szövődik azon a bizonyos napon…

Robert Pattinson drámája elevenedik meg az Emlékezz rám (2010) alkotásban, ahol a sors bizonyos útjai kifürkészhetetlenek. A titok abban rejlik – amiért kíváncsiak vagyunk ezen drámákra – hogy, bennünk emberekben mindig van egy olyasfajta kiváncsiság a betegséggel kombinált szerelemi storykkal foglalkozó filmekért ,ami képes belőlünk előhozni egy olyan mélyen rejtőző öröm-bánat koktélt, amiért képesek vagyunk furcsa mód rajongani… Bennem legutóbb a Csillagainkban A Hiba élesztette újra ezt az elfeledett, furcsa, de kellemes érzést. Most az emóció elmaradt.

Két lépés távolság – Filmkritika (Five Feet Apart) 2019

A tizenhét éves Stella tipikus tini, aki a korosztályára jellemző összes ismert tulajdonsággal rendelkezik. Imádja barátait, éjjel-nappal bújja laptopját, rend,-és irányításmániás, viszont a korabeli társaitól egy dologban eltér. Élete nagy részét Cisztás Fibrózisa (tüdőbetegség) miatt kórházban tölti, így az a második otthona. Alapvetően a CF. a ritka betegségek közt a leggyakoribb kór, egy genetikai gyermekbetegség. Gyógyítani nem, csak kezelni lehet. (A CF magyarországi egyesülete: cisztasfibrozis.hu)

Egy esélye van a páciensnek, a tüdőtranszplantáció, amivel életet nem, csupán éveket nyerhet. A kórházban sokféle szabály, korlátozás, és tiltás veszi Stellát körül, hogy betegségét kontrollálni lehessen.

Egy csodás napon – a romantika szabályai szerint – bekopogtat a szerelem Will képében, aki szintén hasonló cipőben jár. Kettejük közt az a bizonyos szikra rögtön kipattan, ami az idővel egyre nagyobbá és ezzel együtt veszélyesebbé válik. A lángokat csak nehezen képesek kontrollálni, hisz betegségükből adódóan újabb fertőzésekkel kellene megbírkózniuk, ha túl közel kerülnek egymáshoz. A fertőzéssel szembeni sebezhetőségük miatt a CF. Betegeknek legalább két méterre kell lenniük egymástól. A helyzetet bonyolítja, hogy Will egyre nagyobb ellenállást tanúsít orvosai felé, ami a tüdőbetegségét és Stellához fűződő viszonyát is nagyban befolyásolja.

Két lépés távolság – Filmkritika (Five Feet Apart) 2019

Stellát megformáló Haley Lu Richardson szereplése és kifejező arca pontosan bemutatja a reményt, félelmet, megbánást, és a vágyat, amit Will (Cole Sprouse) iránt érez. A történetet hogy jobban magunkénak érezhessük csupán Haley alakításán múlik. Nem lehet egy ilyen kihívást jelentő, komoly témánál olyan biztonsági játékra menni, ami csekélyebb figyelmet présel ki belőlünk, mint amennyit megérdemel a fő téma. A cisztás fibrózisban élőknek sokkal nagyobb fájdalom és szenvedés jut osztályrészül, mint ahogy Baldoni azt képes bemutatni.

Az mindenképp dicséretes és említésre méltó, hogy érdekesen furcsa párhuzam figyelhető meg a betegségük és a viszonyuk közt. Ahogy idővel összeforr a lelkük, és virágzásnak indul kapcsolatuk, úgy erősödik a cisztás fibrózis a szervezetükben, ami a kapcsolatuk végét jelentheti.

Kár, hogy nem kapott nagyobb lehetőséget abban, hogy képes legyen többször átadni nekünk mindazt a gyötrelmes életérzést, amit átélnek a fiatalok. Néha bele sem gondolunk abba, hogy miközben éljük boldog és egészséges mindennapjainkat, egy ilyen betegség mennyire megkeseríti életünket, érzelmileg és anyagilag a nullával tesz egyenlővé, így tehát képes elpusztítani a családot.

Két lépés távolság – Filmkritika (Five Feet Apart) 2019

Ha minden jó szándékot figyelembe veszek a rendező munkájával kapcsolatban, akkor is kritikát kell megfogalmaznom… sajnos sokszor észrevehető hogy a tartalom helyenként megfullad a tiltott romantika sziruposságában. A medencés jelenetben láttam egyedül olyannak a munkát, amire magamban csettintettem, hogy: ez igen… ezt a hangulatot, és természetességet kellett volna továbbvinni és kibontakoztatni. Hogy miképp lett volna a filmtörténelem kimagasló műve a Két lépés távolság ebben a zsánerben?

Ha ráérzünk magunkban arra az érzékeny képi játékra, hogy ezen embereknek minden levegővétel, ami a tüdejükbe kerül, az kínnal és megpróbáltatással jár, hisz igazi harc, diadal, és fájdalmakban teli az Ő életük, de szerelmük ereje még ezt is képes tompítani.

Minden kifújt levegővel emlékeztetnek minket, nézőket arra, hogy talán az lesz az utolsó! Ezzel a megvalósítással nem egy kellemesen elgondolkodtató szomorú drámát – ami pár nap múlva a feledés homályába vész –, hanem egy újabb Rómeó és Júliát kaptunk volna.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

10 nagyszerű tinifilm, amit titokban mindenki szeret

Két lépés távolság kritika „Emberi érintés… nem értettem mennyire fontos volt az Ő érintése , …csak amikor már késő volt„ Idén is megkapjuk a sírós-drámázós-romantikázós adagunkat a Két lépés távolsága című filmben. Justin Baldoni első rendezése az elsőfilmesekre jellemzően nem egy bátor munka. Látom, hogy pontos tudatossággal irányította szereplőinket, a betegséget prédikálás nélkül, inkább figyelemfelkeltés céljából mutatja felénk! A főszereplőnk, Stella vloggerkedésén keresztül igyekszik a Cisztás Fibrózis betegséget bemutatni nekünk szépen fényképezett áldokumentumos stílusban. Mostanában tartok az efféle filmektől, hisz nagyon vékony az a jég amin a szereplők táncolnak. Ha nem tudják átélni, és ezáltal átadni felém az érzéseiket, ha nem érzem a románc erejének súlyosságát, ha nincs mögöttük komoly érdekfeszítő dráma akkor a jég nagyon könnyen képes beszakadni, és elveszve érdeklődésemet elkezd kínossá válni, mi nézők pedig feszengünk a látottakon. A romantikus dráma etalonja számomra a lassan 50 éves Love Story, Ali MacGraw és Ryan O'Neill főszereplésével. Igazi szerelmi tragédia az Ő történetük. A különböző társadalmi rétegekből származó fiatalokat nem érdeklik a szülői elvárások nyomasztó súlya, és románcukkal megismerjük gyönyörű és egyben szomorú, szívbemarkoló történetüket. Visszanézve a mögöttünk álló évtizedre, ha nehezen is, de találunk olyan drámai elemekkel átszőtt mély érzésű „Te vagy a mindenem-nélküled semmit sem érek” típusú szerelemfilmeket, amikről érdemes pár szót ejteni. Tavaly nem volt e szempontból kiugróan teljesítő mű, csupán egy kellemes másfél órát okozott BellaThorne Éjjeli napfénye. Két évvel ezelőtt, a Rögtönzött Szerelem Kumail Nanjitai vezetésével, a történet hétköznapiságával, és a különleges hangulatával képes mély érzéseket előhozni belőlünk, ami által kiérdemelte az év kellemes meglepetése jelzőt. 2016-ban, a Mielőtt Megismertelek-ben Emilia Clarke finom eleganciájával képes velünk tökéletesen elhitetni, hogy egy lebénult ifjú bankár iránt is lehet mély érzéseket táplálni. Négy éve, a Serenában Jennifer Lawrence és Bradley Cooper szerelmi viszonya egy vadászat során gyökeresen megváltozik. Tovább visszamenve az időben, 2014-ben a legnagyobb romantikus durranást a Csillagainkban a Hiba okozta. A két rákbeteg fiatal – Hazel és Gus – képes arra a bravúrra, hogy a látottak hatására sok könnycseppet is képesek vagyunk elmorzsolni a szemünk alatt. A következő kiemelkedően érdekes romantika a Nő-ben jelenik meg 2013-ban Joaquin Phoenix játékával és Scarlett Johansson hangjával a nem túl távoli jövőben. Tessa leukémiás. Halála előtt talál rá az igaz szerelem. Dakota Fanning szerepével egy hidegrázós románc bemutatását éljünk át 2012-ben a Now is Good-ban . A 2011-es Egy Nap-ban Anne Hathaway Párizs gyönyörűséges helyein átadja magát annak az érzésnek amikor az igaz barátságból mély szerelem szövődik azon a bizonyos napon… Robert Pattinson drámája elevenedik meg az Emlékezz rám (2010) alkotásban, ahol a sors bizonyos útjai kifürkészhetetlenek. A titok abban rejlik - amiért kíváncsiak vagyunk ezen drámákra - hogy, bennünk emberekben mindig van egy olyasfajta kiváncsiság a betegséggel kombinált szerelemi storykkal foglalkozó filmekért ,ami képes belőlünk előhozni egy olyan mélyen rejtőző öröm-bánat koktélt, amiért képesek vagyunk furcsa mód rajongani… Bennem legutóbb a Csillagainkban A Hiba élesztette újra ezt az elfeledett, furcsa, de kellemes érzést. Most az emóció elmaradt. A tizenhét éves Stella tipikus tini, aki a korosztályára jellemző összes ismert tulajdonsággal rendelkezik. Imádja barátait, éjjel-nappal bújja laptopját, rend,-és irányításmániás,…

Értékelés

Színészi alakítás - 67%
Történet - 81%
Hangulat - 73%
IMDB - 71%
Rottentomatoes - 55%

69%

User Rating: 3.71 ( 6 votes)
69

Article Tags: · · · · · · · ·