Mi (Us, 2019) – Kritika
Aki ismer tudhatja, hogy soha nem voltam igazán nagy rajongója azon filmeknek, melyek a nézőben keltett feszültség végtelenségig való fokozására játszanak, azonban el kell ismerni, hogy ilyen kategóriában is születtek filmtörténetileg kiemelkedő alkotások. Gondoljunk csak a Ragyogásra vagy a Psychora. Mindkettőben felejthetetlen alakításokat, nagyszerű jeleneteket láthattunk, mindez talán annyira nem is meglepő ismerve a rendezőket. De miért is lényeges ez? Mert mi emberek olyanok vagyunk, hogyha megnéztünk egy adott típusú filmet, akaratlanul is összehasonlítjuk hasonló filmekkel és ez alapján mondunk véleményt.
A kérdés csak az, hogy mennyire jogos egy lapon említeni a fentebb említett filmklasszikusokat Jordan Peele Mi címet viselő mozijával. A rendező neve ismerősen csenghet a mozis berkekben jártasabb olvasók számára, aki a tavalyi Oscar-gálakor robbant be a köztudatba, miután a Tűnj el! című filmje megkapta a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjat. Talán az sem teljesen véletlen, hogy ha új filmjét szeretnénk egy másik filmmel összevetni, akkor a legnagyobb fokú hasonlóságot a Tűnj el!-hez képest lehet megfigyelni. Épp ezért nem is egy kritika érte a rendezőt, hogy miért nem mutat valami újat, azonban én védelmembe venném:
ha lehetőségünkben áll azzal foglalkozni, amiben mi vagyunk a legjobbak, nem feltétlen kell új dologba kezdeni. Márpedig a Mi után kijelenthetjük, hogy Jordan Peele jelenleg a legjobb rendező a pszichothrillerek terén.
Nem meglepő módon (mint a legtöbb thrillerben/horrorban) a Mi kiindulási alaphelyzete egy idilli képet fest le. Ez a jelen esetben is így van: egy rövid felvezetést követően (mely csak később nyer értelmet) megismerkedhetünk a film főszereplőivel a Wilson családdal. Rövid úton arra is fény derül, hogy a felvezetésben látott kislány, az eltelt évek alatt felnőtt és ő a Wilson-gyerekek édesanyja. Látszólag semmi extra nem történt eddig, azonban Peele zsenialitása már itt is fel-felcsillan. Ahogy a kezdetektől fogva képes fokozni a feszültséget és a nézőben felgyülemlő félelmet mindenképpen dicsérendő.
Azonban sajnos ez az egész érzelemtömeg a semmivé foszlik, amikor az árnyékcsalád bejut a házba. Nincsen meg a kellő drámai hatás, nincsenek jól megírt párbeszédek, igazából nincs semmi, amiről érdemes lenne beszélni, a családtagok reakcióit leszámítva, amik viszont igazán hitelesre sikerültek. Az árnycsalád bemutatása is teljesen felesleges része a filmnek. Itt már-már attól féltem, hogy a film hátralevő része is hasonlóan fog telni.
De szerencsére nem lett igazam. A menekülés és a leszámolás is hihetetlen látványosra lett megcsinálva.
Mindeközben egyre többet megtudhattunk az árnyékemberekről és arról a torz világról, ahol és amiben élnek. Ahogy haladunk előre egyre inkább nem értjük meg Red motivációját miért is akarja annyira elvenni a Wilson anyuka életét, és egyre csak azon kapjuk magunkat, hogy a film eleji jeleneten gondolkodunk, hogy mi is történt a tükörteremben, amiért Adelaide annyira fél.
Mint Peele többi filmjének a Mi-nek is létezik egy allegórikus olvasata. Míg a Tűnj el! egyértelműen az Amerikában máig uralkodó rasszizmusról rántja le a leplet, addig a mostani filmje a társadalom által kirekesztett, kihasznált és sorsukra hagyott embereket helyezi reflektorfénybe, mindezt egy thriller köntösébe ágyazva. A zsenialitás ott van, hogy miközben azt hisszük minden rendben van és teljesen átlagos, a film minden egyes képkockája önálló jelentéssel bír, és magában hordozza a dermesztő igazságot.
//Ernyey Dániel kritika//
18 thriller, amit mindenképpen látnod kell
Értékelés
Színészi alakítás - 80%
Történet - 85%
Zene - 75%
Hangulat - 80%
IMDB - 75%
Rottentomatoes - 95%
82%
Article Tags: Anna Diop · Elisabeth Moss · featured · Jordan Peele · Kara Hayward · Lupita Nyong’o · Mi · Noelle Sheldon · Winston Duke · Yahya Abdul-Mateen II