Hétvégi bevételi lista, USA – 2019. február 15-17.
Magasan a várakozások felett teljesített Robert Rodriguez és James Cameron sci-fije, az Alita: A harc angyala, mely 33 millió dollárral kezdte meg mozis szereplését, de még ez is kevés lesz a bukás elkerüléséhez, írja a mafab.hu. Még annak ellenére is, hogy a vegyes kritikai fogadtatású film a nemzetközi piacokon is a vártnál jobban futott, így a 170 millióból készült produkció már 130 milliót hozott. Bár ez nem hangzik rosszul, ahhoz, hogy meglegyen a nullszaldó, nagyjából 500 millióra lenne szükség (egyrészt, a büdzsé csak a gyártási költségeket írja le, a marketinget nem, másrészt a bevételek felét a forgalmazó kapja), ami még egy ilyen, viszonylag erős kezdés ellenére is szinte esélytelen.
A dobogó második fokát A Lego-kaland 2 szerezte meg 21 millió dollárral, és hiába jár már világviszonylatban 97 milliónál, borítékolható, hogy az első rész 469 milliójának a közelébe sem fog érni. A harmadik helyen egy újabb premierfilm, a Rebel Wilson főszereplésével bemutatott Isn’t It Romantic zárt 14,2 millióval, nem sokkal előzve meg a múlt héten bemutatott What Men Want című vígjátékot.
Nem fért fel a dobogóra 2017 egyik legnagyobb meglepetés sikerfilmje, a Boldog halálnapot! folytatása, melynek első része 125 milliót kaszált világszerte, miközben mindössze 4,8 millióból készült. A második rész költségvetése már a duplája volt ennek, a film a bemutatásának első napjaiban mégis mindössze harmadát hozta annak, amit az elődje produkált. A 9,8 milliót premierhétvége az ötödik helyre volt elegendő.
Egyéb országos premier híján nem történt jelentős változás az élmezőnyben, a több mint három hónapja bemutatott Oscar-esélyes Zöld könyv – Útmutató az élethez (csütörtöktől a hazai mozikban) továbbra is top10-es helyezett, de jól tartja magát az Életrevalók hollywoodi remake-je is, mely már másfél hónapja kirobbanthatatlan a legjobban teljesítő filmek listájáról.
Amerikai hétvégi bevételi lista:
- Alita: A harc angyala – $27,8M / $130,8M
- A LEGO-kaland 2. – $21,2M / $97,4M
- Isn’t It Romantic – $14,2M / $20,4M
- What Men Want – $10,9M / $38,6M
- Boldog halálnapot! 2. – $9,8M / $25,3M
- Dermesztő hajsza – $6M / $21,1M
- Életimádók – $5,6M / $104M
- Üveg – $3,9M / $234,8M
- A csodagyerek – $3,1M / $11M
- Zöld könyv – Útmutató az élethez – $2,8M / $126,4M
(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)
(Forrás: mafab.hu)
Article Tags: A Lego-kaland 2. · Alita: A harc angyala · Boldog halálnapot! · Életimádók · Életrevalók · featured · Isn't It Romantic · James Cameron · Robert Rodriguez · What Men Want · Zöld könyv - Útmutató az élethez