Defekt (Downrange, 2018) - Kritika Ryuhei Kitamura (Éjféli etetés, Versus, Asumi) igen vegyes filmes palettával rendelkezik. Belekóstolt már a fantasyba, a horrorba, de a drámaiság se áll túl messze tőle. Új, Defekt című filmjét azonban magam sem tudnám behatárolni. Ugyanis ebbe ugyanúgy vannak horrorisztikus elemek és ábrázolás mód, mint a krimi jellegzetes jegyei, vagy épp kis természetfilmi jelenetek. Ha nagyon mondanom kéne valamit, akkor egy kegyetlen és véres drámaként aposztrofálnám. A történet szerint hat fiatal (három nő és három férfi) telekocsival elindulnak valahol Amerikában. Egy pár, az autó tulajdonosai, és másik négy idegen. A semmi közepén levő mellékúton defektet kapnak. Míg a srácok elkezdik a kerékcserét, addig a csajok selfizgetnek és árnyékba vonulnak a kocsi túloldalán. Semmi extra dolog, gondolnánk mi is. Aztán kipottyan a defektes kerékből egy töltényhüvely. Itt már érezzük, hogy valami baj van. Megkezdődik a vadászat. Na, nem a Vörös Októberre, hanem a kis utazó társaságunkra. Vajon ki lehet az őrült mesterlövész? Mi a motivációja és miért épp őket szemelte ki? Lesz, aki életben marad, vagy mind elhullanak? Mindent meg fogunk tudni. Mégpedig elég rövid időn belül. Ugyanis az alig másfél órás film, annak ellenére, hogy nem túl erős történettel rendelkezik, kellően sötét, lineáris és összeszedett ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk.  A rendező Kitamura nem cicózik sokat, már az első jelenetnél bele vág a film közepébe. Nulla felvezetés. Durr! Már zajlik is a cselekmény. Rögtön megtudjuk ki a rossz és kik a szenvedő alanyai az ő ámokfutásának. A vágások, a fényképezés és az időnként felbukkanó 360 fokos kameramozgás iszonyat erősre sikeredett. A gyilkosságok, és a sebek, amiket szereznek az orvlövész által szereplőink, annyira naturálisan vannak ábrázolva, csak ámultam. Lévén, kis költségvetésű, egy helyszínen játszódó moziról van szó. Ellenben sajnálatos módon a karakterek egyáltalán nem lettek kidolgozva. Egy-kettőt ismerünk csak meg, azt is csak felszínesen.  A színészi játékok és a dialógusok semmilyensége is negatívumként értékelendő. Egyszerűen senkivel nem tudtam azonosulni a Defekt alatt. Még drukkolni sem nagyon lehetett. Viszont a kegyetlen vadászunk, ahogy megfontoltan, aprólékosan, kiszámítva minden mozdulatát el kezdte irtani a kis bandát, az korrektül lett ábrázolva. Érdekes volt látni egyébként a tök egyszerű alapszituációt is. Vajon én ebben a helyzetben mit csináltam volna? Ugyanúgy gondolkodom mit az a srác? Vagy teljesen összeomlok és beparázom, mint az a csaj? Az ötlet tetszett. Nagyon is. A megvalósítással már voltak problémák, mint azt már fentebb taglaltam és elemeztem. Mégis, valahogy visz a film magával. Az erős, érzelmi atmoszférájával, a sokszínű, behatárolhatatlan műfaj keveredéseivel, a jelenetekhez tökéletesen passzoló hangi aláfestésekkel. Még ha nem is kapunk Takamurától egy kimagasló alkotást, beleégnek a fejünkbe és a retinánkba bizonyos jelenetek. Oka nincs szégyenkezni a rendezőnek, de egy kicsit jobb forgatókönyvvel és tapasztaltabb, hitelesebb szereplőgárdával többet ki lehetett volna hozni belőle. //Jordáki Gábor kritika// http://www.filmezzunk.hu/2018/08/04/a-15-legjobb-mesterloveszes-film-amit-vetek-lenne-kihagyni/