FILMEZZUNK.HU

Bámulatos előzetes érkezett Alfonso Cuarón új filmjéhez

1430

Roma (2018) – Előzetes

Az Oscar-díjas Alfonso Cuarón a 2013-as Gravitáció óta nem rendezett nagyjátékfilmet, de most visszatér egy kisebb volumenű alkotással, írja a hu.ign.com. Ez vonatkozik egyrészt a film költségvetésére, és a megjelenési felületére is, ugyanis a rendező filmje a mozik helyett ezúttal a Netflixen debütál majd.

Bámulatos előzetes érkezett Alfonso Cuarón új filmjéhez - Roma

A Romát eredetileg az idei Cannes-i Filmfesztiválon mutatták volna be, de áldozatául esett a fesztivál vezetői és a Netflix közötti konfliktusnak, ami miatt végül a streamingszolgáltató egyetlen filmjét sem vetítette Cannes-ban. Cuarón fekete-fehér alkotása a hetvenes években játszódik Mexikóvárosban, és egy középosztálybeli család életét követi nyomon. Mivel önéletrajzi ihletésű történetről van szó, a rendezőnek talán ez lesz az eddigi legszemélyesebb filmje.

„Vannak olyan olyan történelmi korszakok, amik megsebeznek társadalmakat, és vannak olyan pillanatok az életben, amik minket, egyéneket formálnak”

– korábban a rendező ezzel a szöveggel osztotta meg a Roma első teaser előzetesét a Twitteren. A legújabb, hosszabb előzetesből az látszik, hogy társadalomsebző történelmi pillanatokból és személyes drámából sem lesz hiány a filmben. A Roma december 14-én érkezik a Netflixre – és néhány amerikai filmszínházba, hogy ezáltal Oscar-kompatibilis lehessen

7 James Cameron által rendezett film, amit látni kell

(Forrás: hu.ign.com)


Article Tags: · · · · · ·