Sötét elmék - Kritika Valahogy úgy vagyunk mi emberek összerakva, hogy mindig is vonzódtunk a misztikus, titokzatos jelenségekhez. Vagy éppenséggel rettegtünk tőle, de tagadhatatlan tény: a „különleges képesség” az ősidőktől transzban tartja az embert. Stephen King óta határozottan mondhatom, hogy szeretjük, ha valami nem megszokott, Harry Potter óta pedig, egyenesen odáig vagyunk érte. A kis varázslótanonc történetei után, sorra érkeznek továbbra is a nem hétköznapi kamaszokról, hősökről szóló történetek. Ott van ugye a Beavatott, az Éhezők viadala, vagy a legújabb film, a Sötét elmék (The Darkest Minds). Ha pedig a 2016-ban bemutatott Érkezés, és a manapság nagyon népszerűrű, különleges képességekkel bíró kamaszokról szóló Stranger Things sorozat producereinek filmje ez (Shawn Levy, Dan Levine) akkor szinte biztos, hogy nem fogunk csalódni! Azon senki ne eméssze magát, hogy többnyire kevésbé (el)ismert színészek vannak benne, ettől válik hétköznapivá, jól átérezhetővé az egész darab. Örömmel jelentem: a Sötét elmék hozta azt, amit az ajánlója alapján láthatunk benne. Végig feszült, izgalmas, látványos filmről van szó, melynek központjában különleges képességekkel rendelkező fiatalok menekülnek a rájuk vadászó hatalmak elől, miközben saját ereiket is tanulgatják. Az alapsztori itt is sablonosnak mondható. A kormány félni kezd az új, titokzatos képességekkel bíró nebulóktól, így elkezdi őket begyűjteni, kvázi táborokba zárni őket, mondván: ott nem árthatnak senkinek, dolgozzanak csak, termeljenek a társadalomnak. Elkallódás, facebook függőség: kizárva! Na meg szem előtt vannak. A tizenhat éves Ruby, megszökik a táborból, és csatlakozik egy szintén szökésben lévőben lévő, tinédzser csapathoz. Itt egymástól tanulva, egymást segítve, a srácok ráébrednek, hogy milyen fontos az összetartozás, a család. Amikor látszólag új szövetségesekre találnak, nem is sejtik még, hogy mekkora csapdába kerültek. Ha valaki elvből utálja a képzelettől magasan elrugaszkodó filmeket, annak azt javaslom, most az egyszer, tegyen kivételt a Sötét elmékkel. Mert ebben a filmben nincs túlerőltetve a fantasy vonal, vagyis nem lépnek a képbe orkok, varázslók, sem beszélő lények. Az egész történet, nagyon ízlésesen van tálalva. Szinte már-már családi mozinak is mondanám, amibe ugyanúgy van némi dráma, romantika, humor. Lehet ez nem is véletlen, ha azt nézzük, hogy a rendezői székbe a Kung Fu Panda 2-3-at jegyző, Jennifer Yuh foglalt helyet. A karakterek jók voltak, de többet is mutathattak volna a saját erejükből. Jobban is megismerhettük volna őket, mint amennyire. A Sötét elmék befejezetlen, tehát garantált a folytatás. Ami ellene szól az az, hogy bár látványos, és izgalmas, ha kategóriájában nézzük, nem veheti fel a harcot egy Beavatottal, vagy egy Harry Potterrel. Magas a viszonyítás mércéje, elismerem, de nálam, és sajnos sokaknál, a H.P. a mérce, vagy a Gyűrűk Ura. Nyári mozinak tökéletes, de ne fussunk neki, hatalmas nagy elvárásokkal. Mert akkor csalódni fogunk. //Kokas Bálint kritika// http://www.filmezzunk.hu/2017/09/20/10-stephen-king-filmadaptacio-amit-latnod-kell/