Jurassic World: Bukott birodalom kritika

A Jurassic univerzum új epizódja, a Jurassic World: Bukott birodalom nagyjából a már jól ismert popos Spielberg-konyhából válogatja meg hozzávalóit. Kellenek szimpatikus hősök, akik vonakodva bár, de készek megmenteni az emberiség becsületét és a dínókat; kellenek gonoszok, akik első perctől ellenszenves manipulátorok, természetesen a háttérben kotyvasztanak valami csúnya tervet a drága hüllők ellen. Jól jön a sok arc és karatker nélküli fegyveres, akiket gyorsan föl lehet zabálni minden különösebb együttérzés nélkül. (Kritikánk néhol Spoiler elemeket tartalmazhat!)

Bár a fő attrakciók az őshüllők – a legtöbbje senkit nem érdekel, általában 1-2 faj körül forog az egész történet. Adjunk hozzájuk jó sok váratlan rémjelenetet, ami annyi Jurassic film után már nem is annyira váratlan (már a többiek kedvéért sem ijedünk meg a moziban); majd hozzáadunk egy csipetnyi humanista/állatbarát moralizálást. De ne túl sokat, mert odakozmál az akcióéhes fiatalság érdeklődése! Jaj, majdnem elfelejtettem a gyerekeket, kiket menteni kell, és olykor ők mentenek meg minket.

Talán egy adalék teszi csupán valamicskét érdekesebbé és egyedibbé e filmet közvetlen elődjénél: egyes vértelen, suspense típusú horrorba illő jelenetek…

Amikor a dínó-saga feltámasztása érdekében 2015-ben mozikba dobták a Jurassic World-öt, egy kicsit mindenki csalódott. Mert bár a látványvilág kétségtelenül lenyűgöző, az eredeti film varázsát és ijedelmeit nem tudta kellőképpen fölidézni. A ’93-as originál alkotás óta a dinoszauruszok minden korábbinál inkább a popkultúra szerves részévé váltak; ijedt csodálat és általános kíváncsiság övezi az őslényeket azóta is. Steven Spielberg legendás filmje mind szülőt, mind gyermeket a fotelhez tapasztott gazdagon kiépített thrill-világával. Az az egy megnyugvásunk volt csupán (ellentétben a Cápa c. alkotása után, ami miatt egyesek notórikus vízkerülők lettek), hogy nem létező lények vérfürdőjét szemlélhettük.

Igen szomorú tendencia manapság, hogy a jó történetet (mely szellemes és igényes forgatókönyvben materializálódik) és a karakterrajzokat CGI és gigantikus csihipuhi váltja föl. Ritka kivétel azon akcióra alapuló celluloid (elnézést, ez már önmagában paradoxon!), amely ügyesen ötvözi e kettőt. A Jurassic World második része sem volt képes erre, bár elismerjük, hogy az IMAX-élmény szédítő.

Az viszont aligha bocsátható meg, hogy a Jurassic World: Bukott birodalom struktúrája elsősorban a következő részt alapozza meg; önmagában igen gyenge alkotás. Maga a „Jurassic világ” cím is csak a végkifejlettel kezd igazán értelmet nyerni.

A Bukott birodalom ott folytatódik, ahol az előző film véget ért, Nublar mítikus szigetén, csak 3 évvel később járunk már. A megmaradt dínófajok szabadon garázdálkodnak a mesterséges dzsungelben, és nem feltétlenül fogadják „tárt karokkal” a betolakodó kutatókat (és ezzel most nem a T-Rex anatómiai fogyatékosságaira kívántam felhívni a figyelmet).

A dráma alapja a szigeten lévő vulkán újraéledése, mely pusztulással fenyegeti a sziget faunáját. Az előző filmből már jól ismert Claire Dearing (Bryce Dallas Howard), egykori parkmenedzser küzd az ősállatok megmentéséért, de Jeff Goldblum karatkere (a szereplő neve kit érdekel, ő Jeff Golblum!) lebeszéli az amerikai Szenátust, hogy megmentsék a dínókat. Hagyni kell a történelmet megismétlődni, ha akar. Persze a vörös amazonnak nem tetszik mindez, és hamarjában rekrutálja a szintén vörös exét, Owent (Chris Pratt), hogy kihúzzák a hüllőket a csávából. A Jurassic World: Bukott birodalom projektet finanszírozó Lockwood-dinasztia ugyancsak vörös titánja látszólag segít nekik, de persze hamar kiderül, hogy többet kíván elérni a dínók puszta megmentésénél.

Egy a tanulság, a régi hiedelem, miszerint a vöröshajú emberek vagy nagyon jók vagy nagyon gonoszak, igaz!

Érdekes és látványos jeleneteket produkál a vulkán kirobbanása. A láva, a füst és a lezuhanó tüzes kövek elől menekülő hüllők és emberek látványa kissé felidézi a dinoszauroszok kihalásáról szóló történeteket. Ahogy könnyes búcsút veszünk a Jurassic Park szigetétől, hamar új kalandokba keveredünk az onnan megmentett, ám eladásra szánt dínókkal.

Már az előző filmben felmerült az őslények fegyverként való bevetése, ami ebben a filmben igen horrorisztikus mértéket ölt, méghozzá egy hibrid faj: az ún. Indoraptor kitenyésztésével. A szörny az előző film már eleve mindhonnan összegutymált genetikai horrortermékének, az Indominus rexnek és a kicsi, de annál veszedelmesebb gyilkológépnek, a Velociraptornak sejtjeiből lett előállítva. A részben T-Rex, részben raptor, és még kitudjamégmilyenborzalom génjeinek sejtburjánzása bár csúf lényt tár elénk, mégsem olyan velőtrázó, mint amilyennek szánták. Nekem csak azért is az a kis buta, fejével öklelő, faltörő dínó lesz a kedvencem, aminek segítségével bezárt főhőseink kiszabadulnak!

Lockwood dollármilliókat kaszál a kastélyában megrendezett őslény-aukción, mígnem az Indoraptor prototípusa is kalapács alá kerül. Természetesen a hibrid szörny társaival együtt elszabadul, és ráront az újburzsoázia mohón licitáló képviselőire, mint holmi rögtönzött bolsevik forradalom. Ettől fogva elszabadul a pokol. A Jurassic World: Bukott birodalom stílusa gyors akciójelenek és horrorba illő, lassú riadalmak között váltakozik. Az öreg Lockwood kisunokája nyakig benne van a pácban, és hamar gyermekkori rémálmunk valósul meg: a szörny a hálószobánkig hatol. Persze a gyermeteg várakozásaink ellenére nem az menti meg a kislányt, hogy semmije sem lóg ki a takaró alól, hanem főhősünk jól időzített érkezése.

Közben minden korábbinál nyálasabb bromance alakul ki Owen és kék színű raptora között, aki egészen helyes háziállatként viselkedik régi nevelőjével, és együtt vadásznak a kézivezérlésre szintén reagáló, éppen ezért veszélyes fegyverként bevethető génmanipulált borzalomra. Mulatságos megfigyelni, hogy az amúgy képtelenül gyors és gátlástalanul vérszomjas csúcsragadozók hőseink üldözése esetében mindig komótosabban mozognak, és mintha kissé hezitálnának hidegvérrel gyilkolni. Hisz mégiscsak olyan jóképű ez a Chris Pratt, és persze Bryce frizuráját is kár lenne csak úgy rútul felfalni! A jó persze most is győz, kiszámíthatóan zajlik, és emiatt már-már az érdektelenséget súrolja az akció.

Némiképp árnyalja a képet, hogy ehhez szabadon kellett ereszteni olyan csúcsszörnyeket, mint a T-Rex és a raptorok, de hát hová lennénk a Titánok harcába illő szörnybunyó nélkül?! És talán a popcornt is földhöz vágnánk, ha a már jól ismert eszméletlenül nagy víziszörny nem kerül elő újra a filmben.

De még hogy előkerül! És minden más szörny vele… Ugyanis a Lockwood kislány a biztos halállal fenyegető gázkamrából minden dinoszauruszt kienged a szabadba. Mindezt színtiszta együttérzésből. A Jurassic World: Bukott birodalom talán legelnagyoltabb és s mint ilyen, szinte legijesztőbb eleme, hogy kiderül: a kislány nem is az öreg Lockwood unokája, hanem fiatalon elhunyt lányának genetikai feltámasztása. Így a leányzó együtt érez a szintén laboratóriumi körülmények között előállított és már-már auschwitzi kínoknak kitett lényekkel. Mindezt szívszorító, könnyhullatós jelenetként ábrázolják, holott az eszetlen empátia ki tudja hányak életét követeli majd.

Mégis, talán pontosan a vége a legérdekesebb; derekasan bevallom, már korábban is játszadoztam a gondolattal, hogy mi lenne, ha végre nem csak egy izolált szigeten ámokfutna a sok ősgyík, hanem úgy istenigazán, mondhatnám godzillásan nekimegy a népnek. Hát íme! Az ezer felé szökő dínók látványának utolsó snittjei valójában már a következő filminstalláció előzeteseként értelmezhetők. Az sem fog igazán tetszeni, mert biztos üresfejű apokalipszis lesz belőle, de úgyis megnézzük, hisz ki ne akaná látni, mit csinál pár őshüllő Amerikával?

//Surjányi Dávid kritika//

20 dolog a Jurassic Parkról, amit még biztosan nem hallottál