Túl szexi lány kritika
Amy Schumer egy jelenség. Megosztó személyiség. Amerikában kezdte pályafutását komikusként. Mára már világszerte ismerik, még ha nem is komikaként, hanem, már, mint színésznőként. Legutóbbi filmje nem volt túl sikeres a mozi pénztáraknál. Goldie Hawn, aki a 70-es, 80-as évek sokszínű és elismert színésznője volt, tavaly vele forgatta az Ó, anyám! című, finoman szólva is katasztrófára sikeredett filmjét.
Ettől az alkotástól se vártam csodát. Nem is Schumer személye keltette fel érdeklődésem, hanem a nívós mellékszereplő modellek névsora, mint Naomi Campell és Emily Ratajkowski. Na és persze a kiváló Michelle Williams. (Dawson és a haverok, A világ összes pénze, A régi város) Meg a történet, ami erősen hajaz a mai napig sikeres, Jack Black és Gwyneth Paltrow főszereplésével készült A nagyon nagy Ő filmre.
A sztori Egy Renee Benett nevű harmincas évei közepe felét taposó, nagynevű kozmetikai cégnél online munkatársként dolgozó nő, aki igencsak önbizalom hiányos két barátnőjével (Jane, Vivian) együtt, egy véletlen spinning baleset következtében annyira beüti a fejét, hogy teljesen kicserélődik személyisége és úgy érzi bármire képes és meg akarja váltani a világot. nem mással, mint a szexi külsejével. Nagyjából így kezdődik, és erről szól Amerika egyik kedvenc komikája, Amy Schumer legújabb mozija.
Persze ennél azért több és itt-ott egész értékelhető gondolatokat is közvetít ez a kis könnyed nyári limonádé. Pl. arról, hogy egy kis szürke, átlagos, túlsúllyal küzködő főszereplőnk, aki olyan külsőre vágyik, mint a modelleké, hogy változik meg egyik pillanatról a másikra csupán úgy, hogy elhiszi magáról hogy ő igen is jó nő.
Lehengerlő, már-már túlzott önbizalommal rendelkező viselkedésével felszed egy félszeg, teljesen normális férfit is, Ethant, aki először megijed Renee közeledésétől, de erőt ad neki a lány magabiztossága és belészeret. Hősnőnk a fejsérülés és ennek fura következménye által kezd teljesen kifordulni magából. Barátait elveszti. Egyre feljebb kerül a cégnél ahol dolgozik és még a cégtulajjal és családjával is összehaverkodik. Mint tudjuk ugye semmi sem tart örökké. Renee csodavilága is, ahogy jött úgy meg is szűnik egyik pillanatról a másikra. Ezután mi lesz azt már tényleg nem spoilerezem el, de annyit elárulhatok, ha erre a vígjátékra beül az ember, max kellemesen fog csalódni. Ahogy nálam is volt.
A kevés filmjei közül, ami nagyvászonra került eddig rövid pályafutása alatt Amy Schumernek, erre mondhatom talán, hogy igazán tetszett. Elszórakoztatott. Igyekezett a legkevésbé erőltetett lenni. Kevés geg és poén van benne, de amik vannak azok nálam átjöttek.
Összességében ez egy társadalomkritika, egy hatalmas kikacsintás vígjátéki köntösbe bugyolálva.
Avery Le Calire (Michel Williams), a cég vezetőjét alakító, elsőre megközelíthetetlen és milliárdos csemetét játszik, aki mint később kiderül, komplexusban szenved egércincogásra hasonlító hangjával és egy igazán érzékeny lélek. Csinos és nőiesen tökéletes, mint mindig. Jó volt látni ebben a mellékszerepben is.
Számomra nagyon kellemes időtöltés volt ez a mozi, és örülök, hogy a főszereplő hölgyet nem írtam le végleg, mert úgy tűnik, tud újat mutatni! Nyári felfrissülésnek egy unalmasabb hétköznapi estén vagy hétvégén teljesen vállalható kikapcsolódást nyújt.
A Túl szexi lány című film hivatalos adatlapja: https://www.mafab.hu/movies/i-feel-pretty-299711.html
//Jordáki Gábor kritika//
Értékelés
Színészi alakítás - 75%
Hangulat - 60%
Zene - 85%
Tartalom - 65%
IMDB - 47%
Rottentomatoes - 33%
61%
Article Tags: Abby Kohn · Amy Schumer · Busy Philipps · Emily Ratajkowski · featured · Marc Silverstein · Michelle Williams · Naomi Campbell · Richard Pacheco · Tom Hopper · Túl szexi lány · Túl szexi lány kritika