Egy lélegzetnyire kritika

Az Egy lélegzetnyire c. film egy francia katasztrófafilm. Hmmm,…annyira érdekes, és ritka ez a fajta kombináció a filmek körében mint pl: a szalonna ízű gumicukor, vagy a napfogyatkozás és a naplemente egyszerre… 🙂 Szóval az ember szívesen átélné, kipróbálná… Pont ilyen érzéssel kezdtem hozzá az Egy lélegzetnyire c. filmnek. Ilyen alkotást is ritkán láthat az ember, hisz e két fogalom eddig kevésbé volt ismert még a gyakorlott filmrajongók körében is, ezért is vártam nagy érdeklődéssel Daniel Roby (a rendező) filmjét, aki a főszerepet Olga Kurylenko – Romain Duris kettősére bízta.

Visszagondolva micsoda remek filmeket kaptunk már a franciáktól, akik különféle filmes műfajban otthonosan mozognak. Ha a vígjátékokat nézzük – amiben talán a legjobbak – (Életrevalók, Pofa Be, Éretlenek, Bazi nagy francia lagzik…), ha az akció-krimi műfajból szemezgetünk szintén találunk kiemelkedőt, (Bíbor folyók, Leon a profi,…), de ha a romantika területére tévednénk itt sem hagynak minket cserben a gallok…(Amélie csodálatos élete, Párizs szeretlek, A legszebb dolog…).

A franciáknak nem a katasztrófafilm a területük, de nem mondhatom hogy rosszul sikerült az Egy lélegzetnyire, csak épp kicsit más, mint amit megszoktunk ettől a műfajtól.

Ha ezt a filmet Amerikában forgatják, akkor valószínű hogy több mint 2 órás látványorgiát kapunk, amiben a képi megvalósításé a főszerep, a dialógusok persze másodrendűek, a tartalom minimális, a rendezőt pedig Roland Emmerich-nek hívják, akit a filmes szakma a katasztrófafilm nagymestereként emleget. (2012, Holnapután, Függetlenség napja1.-2.….

Jelen esetünkben szerencsére, vagy a film csekélyebb költségvetése miatt, -ami 11 millió euró volt, – inkább figyeltek a dráma fontosságára, a családi összetartásra, a szeretetre, mint magára a katasztrófahelyzet bemutatására, ami rengeteg összeget emészthet fel, a film készítésekor. Tehát csak időnként kapunk abból a fajta látványból ami a katasztrófafilmekre jellemző.

Ha a tartalmat nézzük: Egy szép napon , minden előjel nélkül földrengés rázza meg a francia fővárost, és az így keletkezett hasadékokból, hirtelen halált okozó mérges gázok törnek elő. A gáz mivel súlyosabb a levegőnél, csak egy bizonyos magasságig képes elönteni az utcákat, így tehát aki gyorsan, és kellőképpen okosan reagál, feljut a házak felsőbb szintjére, ahol életüket megmentve próbálják kitalálni hogyan tovább. Filmünk főszereplői – Mathieu (Roman Duris) és Anna (Olga Kurylenko) – is ügyesen és gyorsan reagálnak a kialakult helyzetre. Lányuk (Fantine Harduin) amióta megszületett, egy ritka betegségben szenved, ugyanis csak a lakásban elhelyezett hatalmas , minden kényelmi eszközökkel berendezett, úgynevezett “buborékban” képes élni nem mindennapi életét. A füst egyre jobban terjed, így a szülök kénytelenek egyedül hagyni egy szem lányukat egy szinttel lejjebb, ahol a füst már beterítette az egész lakást. Mivel a földrengés az áramszolgáltatást is kinyírta, így már csak az akkumulátor, -ami a “buborékot” üzemelik- élettartalmában bízhatnak a szülők…

Vajon megtudják e menteni egy szem gyermeküket, illetve magukat, a szörnyű , mérges gáztól, ami óráról-órára emelkedik, és terjed. A várt katonai segítség sehol, így nincs más hátra , maguknak kell a megoldásra rájönni, és az életüket megmenteni…Rendezőnk – kinek munkásságára nem jellemző hogy nagyon kapkodna- a műfaji sajátosságokat figyelembevéve , rögtön a film elején bemutatja nekünk a családot, akiért majd izgulhatunk. Apuci (Roman Duris) megérkezik Kanadából , egy szem tini lánya már nagyon várja haza. Felesége (Olga Kurylenko) otthon dolgozik, így figyelve kislányuk állapotát, életét. A kislánynak csak a már említett hatalmas buborék által megszűrt levegő tökéletes az élethez, a kinti levegőtől meghalna. A szereplőink bemutatása után ahogy az lenni szokott, a katasztrófa következik:a földrengés miatt gyilkos gáz rögtön végez az áldozatokkal, aki beszippantja annak annyi. Csupán egy lehetőség van , minél magasabbra jutni, oda ahova az a fránya füst már nem jut fel. Főszereplőink is így tesznek. Meghívás , és kopogás nélkül mennek fel a legfelső szintre a , film két legszimpatikusabb szereplőjéhez ,az idősebb házaspárhoz, akik persze menedéket nyújtanak anyunak-apunak.

Érezhető hogy rendezőnk meg sem próbálja a nézőt egyfajta hollywoodi látványvilággal elkápráztatni, inkább a karakterekkel, a főszereplőink közt erősödő lelki megpróbáltatás bemutatásával igyekszik figyelmünket fenntartani. Helyenként olyan gyenge dialógusokba botlunk -főleg a kislány (Fantine Harduin) szájából elhangzó fájó mondatok ütik meg fülünket- hogy nem is éri el a kívánt hatást a film, nem tudunk azonosulni a látottakkal.

A leggyengébb láncszemnek Fantine játéka tűnik. Az a a fajta színészi teljesítmény, amit kapunk tőle, nagyon kevés egy tematikájú filmben.

Duris és Kyrilenko mindent megtesznek azért hogy elhiggyük, mennyire aggódnak, és szeretik egy szem lányukat, játékukra nem lehet panasz. A film nagy része a házban, illetve körülötte zajlik, nincs nagy mozgástere a rendezőnek. A látványt és az izgalmakat, helyenként megvadult kutyák elöli menekülésben láthatjuk, ami inkább feszültségkeltés, mintsem fontos szál a történetben.

Ha összehasonlítanánk az amerikai tucat katasztrófafilmekkel, amiben szinte mindenki megmenekül, valamint a főszereplők megmentik a világot, jelen esetünkben inkább a realitást próbálják előtérbe helyezni. Számomra ez a fajta hozzáállás inkább dicséretes, pedig a film végén nem lehetünk teljesen boldogok, ha a történet befejezését vesszük figyelembe. Hőseinknek nem egyszer kell megoldást találni a kialakult probléma megoldására, aminek véghezvitele nem is olyan könnyű, mint hinnénk… Itt csak részleges a happy end, nem kapunk pontos megoldást sem a kormánytól, sem a katonaságtól, hogy mi a megfelelő lépés a mérgező gázra. Bizonyos bennünk felmerülő kérdésekre a film végére sem kapunk választ, kis hiányérzettel távozunk a teremből.

A film végi apró csavar érdekes és elgondolkodtató, valamint hatásos lezárása az amúgy sem hosszú játékidővel rendelkező történetnek.

A cselekményt nem húzzák, pörögnek az események, de sajnos így sem tudja a nézőt oly mértékben lekötni, mint ahogy az a műfajban lenni szokott, és elvárható. Kellemesen erős alkotással van dolgunk, a filmbéli alaphelyzet figyelemfelkeltő, és hatásos. Látványban nem kapjuk meg amit egy katasztrófafilmtől várnánk, de jelen esetben ez a szempont másodlagos volt, hisz az emberekben zajló drámai hangvételt, feszültséget helyezték előtérbe a filmkészítők, ami számomra kellemes, de nem felejthetetlen 90 percet eredményezett.

Az Egy lélegzetnyire című film hivatalos adatlapja: https://www.mafab.hu/movies/dans-la-brume-303341.html

//Kovács Ferenc # dájhárd//

Az elmúlt évtizedek kiemelkedő francia vígjátékai