Vonat Busanba – Kritika

Vonat Busanba – Zombi expressz (Train to Busan, 2018)- Kritika

Kellemes meglepetést okozott Sang-ho Yeon dél-koreai zombifilmje. Nem gondoltam volna az előzetes alapján, hogy egy ilyen feszült, de emberi mélységekkel teli alkotást kapunk a dél-koreai rendezőtől. Olyan filmet láthatunk, amely tökéletesen keveri az élőhalottak elleni harcot a komoly, érzelmi kapcsolatok bemutatásával. A figyelmet végig le tudja kötni az alkotás, nincs üresjárat, hisz szinte a film elejétől elkap és magával ragad.

Ha a film tartalmát nézzük, akkor nem tűnik bonyolultnak a forgatókönyv. Főszereplőnk Seok-Woo eldönti , hogy szülinapi ajándékként elviszi lányát a volt feleségéhez. A vonat indulása előtti pillanatban még felugrik egy fertőzött nő, aki kis idő múlva zombiként éled újjá, a neki segítségért siető utaskísérőt pedig sikerül megfertőznie. A Busanba tartó járaton villám gyorsan terjed a fertőzés, az embereknek, (mint ahogy az ilyen helyzetekben megszokott) nagyon kevés idejük marad cselekedni, gondolkodni. Kitör a pánik.

A dél-koreai vasúttársaság kicsit modernebb a magyarnál, és minden kocsiba van tv, a híradóból értesülnek a vonaton utazók, hogy a mostani helyzet országos járvánnyá nőtte ki magát. A mozdonyvezető egy egyszerű, de hatásos lépésre szánja rá magát: mivel tudomására jutott hogy csak Busan a biztonságos katonai védelem alatt álló város, ezért megállás nélkül elindul a védett város felé. Elkezdődik az őrült menekülés, hajsza, hogy a megismert szereplők túléljék a rohamléptekkel közeledő zombitámadást!

Sang-ho Yeon képes volt arra a bravúrra, amit a Z Világháború nyomán már láthattunk, de itt nem egy világméretű járvánnyal találjuk szembe magunkat, hanem „csupán” egy országnyi járvánnyal. Jelen esetben Dél-Koreával, azon belül pedig a busani vonattal.

Az mindenképp dicséretes, hogy egy zárt helyen (mint ez a vonat), tudott erős feszültséget megjeleníteni,

pedig itt sokkal kevesebb eszköz állt rendelkezésre, hogy a fertőzötteket, hogyan és mi módon lehet becsapni, likvidálni. A rendező egyik nagy érdeme itt mutatkozik meg.

Dicséretes hogy persze helyenként fel is fedezhetünk hasonlóságot a Brad Pitt-féle zombis filmmel, azt nem bántóan, lopva oldja meg. Érdekes hogy a filmben egyszer sem nevezik, vagy hívják Zombiknak a fertőzötteket, ezt szerették volna elkerülni, bár mire a magyar mozikba került az alkotás, sikeresen egy alcímet is kapott, tudja a magyar, hogy mire is váltunk jegyet.

A filmszereplőink – akiket a történet előrehaladtával jobban megismerünk, a végére pedig megszeretünk -, hogy elérjék céljukat, különböző trükkökkel érik el hogy becsapják a megfertőzött zombikat. Fény-sötétség-hangok elterelő játéka teszi még izgalmasabbá az alkotást. A zene nem hagy mély nyomot a játékidő alatt, de pont olyan jól adagolt és hatásos, mint a belassított képek használata.

Ahogy haladunk előre a történetben, és persze rendezőnk gondoskodik róla, hogy addigra már kialakuljon bennünk egyfajta érzelmi kötődés főhőseink iránt, úgy fogynak sajnos szereplőink, és rádöbbenünk hogy filmünk nem fog happy-enddel véget érni. Amíg a film elején azt láttuk, hogy a főszereplő apuka – Gong Yoo – még teljesen elhidegülve él lányával, addigra a film végére teljesen összhangba kerülnek, ami leginkább a kislánya Su-an Kim érdeme, hisz tökéletesen meggyőzően játszotta végig a szerepét. Amit még kiemelnék az, ahogy bántak a CGI-vel, hiszen ahol lehetett nem tolták túl a számítógépes trükkök használatát.

Mégis olyan találó és megható zárást kapunk a film befejeztével, hogy ebből is adódik, a moziszékből úgy szállunk ki, nem is értjük miért nem nézünk több dél-koreai filmet?

Jól jegyezzük meg a rendező nevét, hisz ritkán láthatunk a semmiből érkező, szinte reklám nélkül mozikba kerülő filmalkotást, amit egyhamar nem felejt az ember.

//Kovács Ferenc kritika//

A 15 legjobb posztapokaliptikus film, amit látnod kell