FILMEZZUNK.HU
Brutális rekordot döntött A Viszkis!

Brutális rekordot döntött A Viszkis!

2097

Rekordot döntött A Viszkis

Tíz nap alatt elérte a százezer nézőt A Viszkis (már a mozikban), ami az idei legjobb nyitó heti bevételt elérő magyar film rekordját is megdöntötte. A foglalások alapján látható, hogy az érdeklődés töretlen Antal Nimród legújabb alkotása iránt, amit országszerte továbbra is napi emelt előadásszámmal vetítenek a mozik.

Viszkis (2017) - Előzetes

Jelenet A Viszkis című filmből

„Kezdettől fogva éreztük, hogy sokan várják a bemutatót, és bíztunk abban is, hogy olyan filmet készítettünk, ami tetszeni fog az embereknek. Fantasztikus érzés látni, tapasztalni, hogy ennyire jó a fogadtatás. Bízunk benne, hogy hosszú kifutása lesz idehaza A Viszkisnek a mozikban, és az országhatárokon túl is megtalálja majd az utat a közönséghez” – mondta Hutlassa Tamás producer.

 A kilencvenes évek hírhedt bankrablójának, Ambrus Attilának az életét feldolgozó A Viszkis a hollywoodi karriert befutott rendező, Antal Nimród második hazai nagyjátékfilmje. Az első, debütáló rendezése, a 2003-ban bemutatott Kontroll volt, ami szintén hatalmas sikert aratott, 270 ezer ember látta idehaza és az elmúlt évtized kultikus alkotásává vált.

(Intercom hírlevél)


Article Tags: ·