FILMEZZUNK.HU

Az útvesztő: Tűzpróba (2015) – Kritikai sajtóvisszhang

9860

Az útvesztő: Tűzpróba (Meze Runner: The Scorch Trials, 2015) – Kritikai sajtóvisszhang

Tavaly szeptemberben, szinte napra pontosan egy évvel a sikeres első rész után mutatták be Az útvesztő második felvonását. Az útvesztő 2014-es bemutatása után megtízszerezte a bevételt a 34 milliós büdzséhez képest, ugyanis világviszonylatban 348 millió dollárt termelt, így nem is lehetett kérdés a tinifilm folytatása. A tűzpróba elnevezésű második részbe már 61 milliót locsoltak a producerek, de így is jóval 300 millió fölött zárt. Az éhezők viadala utánzat a fiataloknak tetszett, ám a komoly kritikusoknak nem nyerte el a tetszését. Lássuk, ki, mit gondol a filmről! A kritikák között van a mi véleményünk is!

Filmezzünk.hu – Nem fogsz benne csalódni

„Először is be kell vallanom, hogy nekem tetszett az első rész. Sok résznél az volt az érzésem, mint ha az Éhezők viadalát nézném, ám mégis voltak új, eredeti ötletek a filmben. A második felvonásnál érezhető volt, hogy néhol erőltetett a folytatás, de ez érthető, hiszen buták lennének nem folytatni az alkotók, ha ennyi embert csábítanak a mozikba és így ömöljön is a pénz a zsebekbe. A főszereplő Dylan O’Brien-t egy nagyon tehetséges színésznek tartom, akit a jövőben nagyszabású filmekben is fogunk látni. Az akciók tetszettek, a látványvilág rendben volt, a rendező, Wes Ball pedig át tudta menteni az első rész feelingjét. Összeségében, ha láttad és tetszett Az útvesztő első része, akkor nem fogsz csalódni ebben sem.

Index – Ha ez csak egy szimpla kalandfilm lenne, mindenki állva tapsolna

„Az Útvesztő: Tűzpróba konkrétan a leglátványosabb kalandfilm, ami 2015-ben eddig a mozikba került. Wes Ball nagyjátékfilmes debütálása nem rengette meg a filmipart, de a sokszor inkonzisztens, kicsit logikátlan forgatókönyv ellenére Az Útvesztő egy baromi izgalmas és nagyon látványos akciófilm, amiben – ha nem is rendes tinédzserek – tehetséges, a húszas éveik elején járó színészek egész hitelesen mutatták be, milyen lehet egy olyan társadalom, amit csak fiatal férfiak alkotnak és el van zárva a külvilágtól. A Tűzpróba ugyanis nem egy kissé sötét tinimozi, hanem egy kifejezetten intenzív kalandfilm, aminek az első egy órája alig telik mással, mint állandóan menekülő, rohanó, túlélő és harcoló fiatalokkal.

Filmtekercs.hu – A Tűzpróba jobban sikerült, mint elődje

„A film legerősebb pontja egyértelműen a képi világa, Pados Gyula fantasztikus kompozíciókat alkotott. Természetesen nemcsak az operatőrnek, az egész vizuál csapatnak kijár az elismerés: gyönyörű, aprólékosan kidolgozott kis mikroverzumokat hoztak létre a film egyes egységeihez. A célközönség feltehetően hálás lesz, hogy sok kiábrándító tinifilm – gondoljunk csak a közepes A lázadóra vagy a botrányosan egyszerű A burokra – mellett egy igazán szórakoztató darabot is láthat, és ennél többet talán nem is vár tőle.

Cinestar.hu – Wes Ball rendezése intenzív és profi

„Ami kitűnik, és amely már kitűnt az első részben is, hogy Wes Ball-nak kiváló érzéke van mind a karakterekhez, mind pedig a pulzust nagyban növelő akciójelenetek levezényléséhez. Ezúttal főként utóbbit illető tehetségét kamatoztatja, míg sajnálatos módon a karakterek valamelyest elsilányulnak és a történet drámaiságával egyetemben kevésbé lesznek izgalmasak. Nincs belőlük hiány, csak éppen kevésbé kimunkáltak és kevésbé összeszedettek, hiszen legfőképpen az akciószekvenciákra van kihegyezve a film.”

(Címlapkép forrása)

//milos//

Az útvesztő: Tűzpróba (Meze Runner: The Scorch Trials, 2015) - Kritikai sajtóvisszhang Tavaly szeptemberben, szinte napra pontosan egy évvel a sikeres első rész után mutatták be Az útvesztő második felvonását. Az útvesztő 2014-es bemutatása után megtízszerezte a bevételt a 34 milliós büdzséhez képest, ugyanis világviszonylatban 348 millió dollárt termelt, így nem is lehetett kérdés a tinifilm folytatása. A tűzpróba elnevezésű második részbe már 61 milliót locsoltak a producerek, de így is jóval 300 millió fölött zárt. Az éhezők viadala utánzat a fiataloknak tetszett, ám a komoly kritikusoknak nem nyerte el a tetszését. Lássuk, ki, mit gondol a filmről! A kritikák között van a mi véleményünk is! Dylan O'Brien, egy rendkívül tehetséges színész, aki a jövőben sok nagyszabású filmben kamatoztathatja tudását. Filmezzünk.hu - Nem fogsz benne csalódni "Először is be kell vallanom, hogy nekem tetszett az első rész. Sok résznél az volt az érzésem, mint ha az Éhezők viadalát nézném, ám mégis voltak új, eredeti ötletek a filmben. A második felvonásnál érezhető volt, hogy néhol erőltetett a folytatás, de ez érthető, hiszen buták lennének nem folytatni az alkotók, ha ennyi embert csábítanak a mozikba és így ömöljön is a pénz a zsebekbe. A főszereplő Dylan O'Brien-t egy nagyon tehetséges színésznek tartom, akit a jövőben nagyszabású filmekben is fogunk látni. Az akciók tetszettek, a látványvilág rendben volt, a rendező, Wes Ball pedig át tudta menteni az első rész feelingjét. Összeségében, ha láttad és tetszett Az útvesztő első része, akkor nem fogsz csalódni ebben sem." Index - Ha ez csak egy szimpla kalandfilm lenne, mindenki állva tapsolna "Az Útvesztő: Tűzpróba konkrétan a leglátványosabb kalandfilm, ami 2015-ben eddig a mozikba került. Wes Ball nagyjátékfilmes debütálása nem rengette meg a filmipart, de a sokszor inkonzisztens, kicsit logikátlan forgatókönyv ellenére Az Útvesztő egy baromi izgalmas és nagyon látványos akciófilm, amiben - ha nem is rendes tinédzserek - tehetséges, a húszas éveik elején járó színészek egész hitelesen mutatták be, milyen lehet egy olyan társadalom, amit csak fiatal férfiak alkotnak és el van zárva a külvilágtól. A Tűzpróba ugyanis nem egy kissé sötét tinimozi, hanem egy kifejezetten intenzív kalandfilm, aminek az első egy órája alig telik mással, mint állandóan menekülő, rohanó, túlélő és harcoló fiatalokkal." Az Index szerint a 2015-ös év leglátványosabb kalandfilmje lett a Tűzpróba. Filmtekercs.hu - A Tűzpróba jobban sikerült, mint elődje "A film legerősebb pontja egyértelműen a képi világa, Pados Gyula fantasztikus kompozíciókat alkotott. Természetesen nemcsak az operatőrnek, az egész vizuál csapatnak kijár az elismerés: gyönyörű, aprólékosan kidolgozott kis mikroverzumokat hoztak létre a film egyes egységeihez. A célközönség feltehetően hálás lesz, hogy sok kiábrándító tinifilm – gondoljunk csak a közepes A lázadóra vagy a botrányosan egyszerű A burokra – mellett egy igazán szórakoztató darabot is láthat, és ennél többet talán nem is vár tőle." Cinestar.hu - Wes Ball rendezése intenzív és profi "Ami kitűnik, és amely már kitűnt az első részben is, hogy Wes Ball-nak kiváló érzéke van mind a karakterekhez, mind pedig a pulzust nagyban növelő akciójelenetek levezényléséhez. Ezúttal főként utóbbit illető tehetségét kamatoztatja, míg sajnálatos…

Értékelés

Színészi alakítás - 70%
Izgalom - 75%
Látványvilág - 80%
Filmezzünk.hu - 70%
IMDB - 65%

72%

User Rating: Be the first one !
72

Article Tags: