FILMEZZUNK.HU
Stallone visszautasított egy kulcsjelenetet a Függő játszmában – ez volt az oka!

Stallone visszautasított egy kulcsjelenetet a Függő játszmában – ez volt az oka!

452

Stallone visszautasított egy kulcsjelenetet a Függő játszmában – ez volt az oka!

A most 78 éves Sylvester Stallone ma már igénybe veszi a düblőrök segítségét 1-1 keményebb akcióban, de évekkel ezelőtt minden veszélyes mutatványt maga hajtott végre. Szerzett is durva sérüléseket, például A feláldozhatók című filmben, ahol akkora pofont kapott Steve Austin pankrátortól, hogy nyaktörés lett a vége. A fiatal Sly számára nem volt lehetetlen, azonban egy jelenetre még Ő is nemet mondott. Idén lesz 32 éve, hogy bemutatták a Cliffhanger – Függő játszma című akciófilmet, amiben Stallone olyat tett, amit addig soha. Egyszerűen nemet mondott az egyik jelenetére.

Stallone visszautasított egy kulcsjelenetet a Függő játszmában – ez volt az oka!

Emlékeztek a film elején arra a részre, amikor Hal (Michael Rooker) és barátnője Sara (Michelle Joyner) egy magas sziklán rekedtek, és Gabe (Sylvester Stallone) meg akarja menteni őket? Ám a mentőakció nem sikerült, és Sara a mélybe zuhant. A filmet az Alpokban vették fel, pontosabban a Vajolet-tornyoknál, nagyjából 1200 méteres magasságban. Az 1990-es években még nagyon messze voltak a CGI használatától, így a stáb hagyományos technikákkal dolgozott, és amiket a nézők láttak, valóban veszélyes jelenet volt. Sly-nak viszont volt egy nagy gondja, méghozzá az, hogy tériszonya van, emiatt nem volt hajlandó kitenni magát ennek a kockázatnak, ezért a nyitószekvenciát – ahol látszott az arca – a stúdióban vették fel. Michelle Joyner, akinek le kellett esnie a mélybe, bevállalósabb volt. A rendező, Renny Harlinn azt mondta:

„Itt nincs elég hely a helikopternek a landoláshoz, úgyhogy a helikopterhez rögzített kötélen kell függeszkedni, majd ott lesz valaki, aki elkap és lehoz.”

Stallone visszautasított egy kulcsjelenetet a Függő játszmában – ez volt az oka!

Michelle két hevedert viselt a jelenetnél: az egyik selejtes volt, amit a nézők láttak, a másik pedig őt tartotta, valamint egy dróthoz is hozzá volt kötve.

„Amikor levettem a drótkötelet magamról, aznap járni is alig bírtam. A lábaimból pedig kiment az erő. Így visszagondolva már nem hiszem, hogy érdemes volt ezért a jelenetért az életemet kockáztatni.”

-emlékezett vissza a színésznő, aki merész bevállalását még Sly orra alá is dörgölte, aki láthatóan féltékeny volt rá, és nem örült Michelle sikerének.

//Cornelius//

Hollywood nagyágyúi Trump oldalán – Sylvester Stallone, Mel Gibson és Jon Voight különleges szerepet kap!


Article Tags: · · · · · ·