FILMEZZUNK.HU
Filmre szabott munkák és az ennek megfelelő CV (x)

Filmre szabott munkák és az ennek megfelelő CV (x)

210

Filmre szabott munkák és az ennek megfelelő CV (x)

A filmek világa nem csak a fogyasztók, hanem az álláskeresők számára is kifejezetten vonzó. Mivel a területen belül rengeteg szakemberre és háttérmunkásra van szükség, hazánkban is jó néhány ilyen állás érhető el. Ha tehát ez a cél, érdemes már az elején ilyen irányt szabni a folyamatoknak.

Tudatos álláskeresés

hazai álláspiacon ma már számos különféle lehetőség áll azok rendelkezésére, akik épp munkát keresnek vagy esetleg meglévő helyüket váltanák le egy másikra. A területek kifejezetten szerteágazók, hiszen a gazdaság és ipar különböző szektorai eddig talán sosem látott méretű palettát alkotnak. Ezen kívül pedig azok a speciálisabb területek is megtalálhatók, melyek összességében kevesebb munkavállaló számára relevánsak, de kifejezetten keresett és sokak által kedvelt állások.

filmek világa is abszolút ide sorolható, hiszen egy egészen specifikus, ugyanakkor széles körben kedvelt területről van szó. A filmek eleve fogyasztóként is sokak időtöltését jelentik, ám az alkotások elkészítése olyannyira összehangolt, rengeteg részterület munkáját igénylő folyamat, mely ilyen formában az álláspiacon is érezteti hatását. Ha ilyen munkát keresünk, akkor pedig érdemes abszolút célzottan tenni azt és olyan cégeket, produkciós irodákat keresni, akik e területen tevékenykednek.

A jelentkezés alapfeltétele – a képesítés és esetleges tapasztalat mellett – a legtöbb esetben egy CV benyújtása, mely a legtöbb pályázat esetén nélkülözhetetlen. Nincs ez másként a filmek világában sem, hiszen legyen szó bármilyen pozícióról, a jelentkezők háttere és referenciája sokat nyomnak a latba. Ha tehát a filmkészítés területén keresünk állást, mindenképpen érdemes a CV tartalmát is úgy alakítani, hogy nagyobb eséllyel pályázhassunk meg ilyen munkákat. A referencia ugyanis fontos ugyan, de bizonyos pozíciókban nem feltétlenül elvárás.

Filmre szabott munkák és az ennek megfelelő CV (x)

A nagyvászon mögött

A filmek elkészítése, legyen az akár egy blockbuster, akár valamilyen kisebb, független próbálkozás, komplett stábok akár több éves összehangolt munkáját igényli. Jelen cikkben képtelenség is lenne felsorolni, hogy a végeredményhez hány szakember, háttérmunkás és a konkrét forgatáshoz csak közvetve kapcsolódó dolgozó munkája szükséges, így erre nem is vállalkozunk. Az azonban talán már ebből a tényből is érződik, hogy a filmkészítés területén jó néhány munkalehetőség adódik.

Ennek megfelelően ez a szektor is folyamatosan várja a jelentkezőket, így egy meglévő CV sem árt, hogy bármikor készen álljunk a jelentkezésre. A filmes munkákat annyiban talán mégis érdemes kettéválasztani, hogy mennyire szükséges a dolgozók jelenléte. A forgatáshoz kapcsolódó feladatkörök, a műszaki, technikai személyzet, a színészekért felelős szakmai stáb de akár a catering szolgáltató dolgozói is olyan pozíciók, amelyek folyamatos jelenlétet kívánnak meg a dolgozóktól.

Az ilyen típusú munkakörök között számos olyan háttérfeladat található, amely nem igényel különösebb szakmai tapasztalatot, ugyanakkor kiváló lehetőség arra, hogy valaki belekóstoljon a filmezés világába. A forgatásoktól elvonatkoztatva pedig sok olyan munkakör is adott, melyek az utómunkákhoz kötődnek, mint például a vágás, a speciális effektek létrehozása és sorolhatnánk. Ezek előnye, hogy nem igazán helyhez kötöttek, így akár Mátészalka állásajánlatai között is találhatunk ilyet, csakúgy mint bárhol az országban.

Pozícióra célzott jelentkezés

A filmek világának egyik hátránya, mely szerint meglehetősen szűk piacot jelent, tulajdonképpen az előnyére is fordítható. Ez ugyanis azt is jelenti, hogy ha egy CV bekerül a rendszerbe, idővel szinte biztos, hogy akad valamilyen feladat a jelentkezők számára. Sokkal egyszerűbb persze a háttérmunkákkal kezdeni, hiszen ezek révén is komoly rutinra tehetünk szert a forgatások kapcsán, melyek később akár komolyabb pozíciók keretében is kamatoztathatók.

Ezek mellett persze azok a szigorúbban vett szakmai feladatok is elérhetők, melyek már valamilyen konkrét képesítést, szakmai hátteret és nem kevés referenciát követelnek meg. Az elsősorban műszaki, technikai jellegű feladatokkal foglalkozó munkavállalók igencsak keresettek a szakmán belül, a magyar filmes szakemberek pedig nemzetközi szinten is elismertek. A megfelelő referenciákkal és tapasztalatokkal bíró CV tehát ezen a területen akár egy nemzetközi karrierre is lehetőséget adhat, de a hazai berkekben is szinte garantált a siker.

Egy tartalmilag és formailag megfelelő CV tehát minden álláskereső számára fontos, akár a filmkészítés világáról, akár más területekről van szó. A lényeg ez esetben az, hogy kompakt, releváns információkat adjunk át a munkáltatónak, mely alapján könnyen szűrhetők a megfelelő jelöltek, illetve az is rögtön kiderül, hogy az adott pozícióhoz megfelelő kvalitásokkal rendelkezünk-e. Ha tehát állást keresünk, a komplett folyamatot ezzel a dokumentummal kezdjük, hiszen innen indul minden későbbi siker.


Article Tags: ·