FILMEZZUNK.HU
Befutott Johnny Depp történelmi drámájának a magyar szinkronos előzetese! - Jeanne du Barry: A szerető

Kitálalt a rendező: Még a stábtagok is rettegtek Johnny Depptől a forgatáson

1853

Kitálalt a rendező: Még a stábtagok is rettegtek Johnny Depptől a forgatáson

Johnny Depp kicsit elszállt magától, amikor Jeanne du Barry: A szerető című, a francia királyi udvarban játszódó történelmi filmet forgatta, melyben ő maga játszotta XV. Lajost. A színész kicsit sem tisztelte kollégáit. Fennhéjázó volt velük és valósággal pokollá tette a stábtagok életét a forgatás alatt.

Minderről a rendező, aki a film másik főszerepét játszotta, maga Maiwenn számolt be, aki színészkedési körökben is otthon mozog. Az ötödik elem sztárja elmondta, hogy Depp elvárta, hogy legendaként kezeljék, és teljesen eltért a forgatókönyvben megírtaktól is. Johnny a forgatás kellős közepén egyszerűen megállt, és elkezdte teljesen átírni a forgatókönyvet, mivel szerinte egyáltalán nem úgy írták meg a filmet, mint ahogy az valójában történt. Maiwenn viszont ezzel nem értett egyet, ragaszkodott a szkripthez, ezzel pedig teljesen magára haragította Johhny-t. Ha pedig olyanja volt Depp-nek, egyszerűen nem ment be a forgatásra. A rendező azt mondta:

„A stáb valósággal rettegett tőle, mert Johnny-nak egyszerűen egyedi a humorérzéke. Senki nem tudta -még én sem-, hogy Depp jön-e a forgatásra, és ha igen, akkor vajon időben fog -e érkezni, mivel a neki küldött SMS üzeneteket is figyelmen kívül hagyta. Senki nem tudta, hogy bele fog-e férni az időbe, hogy sikerül-e jól elmondania a szövegét. Szóval még akkor is félt tőle a stáb, és valósággal rettegésben tartott minket, amikor időben ott volt a forgatáson. Nagyon nehéz volt vele forgatni. Mindezek ellenére nem bántam meg, hogy Depp mellett döntöttem”.

//Cornelius//

Johnny Depp újra Jack Sparrow kapitány bőrébe bújt egy halálosan beteg gyermek miatt (Videó!)


Article Tags: · · ·