FILMEZZUNK.HU
Paul Walker egy szem lánya két év házasság után elvált férjétől

Paul Walker egy szem lánya két év házasság után elvált férjétől

570

Paul Walker egy szem lánya két év házasság után elvált férjétől

Meadow Walker, A halálos iramban elhunyt sztárjának, Paul Walkernek a lánya hivatalosan is beadta a válási papírokat a bíróságra, hogy pontot tegyen házassága végére Louis Thornton-Allannel. A jogi dokumentumok szerint, az egykori pár idén januárban nyújtotta be a válási papírokat, miután tavaly december végén bejelentették a szakításukat.

Paul Walker egy szem lánya két év házasság után elvált férjétől

A néhai akciófilmsztár 25 éves lánya mindössze két év házasság után szakított férjével

A 25 éves fiatal lány a közösségi médián megosztott hírrel kapcsolatban elmondta, hogy a szakítás közös döntés volt.

„Közel három házasságban töltött év után, arra a megállapodásra jutottunk, hogy csendesen elválunk. Ez valóban egy közös döntés, és őszintén reméljük, hogy mindenki tiszteletben tudja tartani a magánéletre vonatkozó kívánságainkat. Fenntartjuk egymás kölcsönös szeretetét és tiszteletét, és továbbra is támogatni fogjuk egymást.”

A pár 2021 októberében kötötte össze az életét a Dominikai Köztársaság tengerpartján. Meadowt keresztapja, Vin Diesel kísérte az oltár elé. Meadow évek óta bontogatja szárnyait a modellszakmában és nemrégiben színésznőként is debütált, ráadásul apja sikersorozatában, a Halálos iramban tizedik részében, a Fast X-ben.

Így fedezték fel Vin Dieselt – Meglepő módon vált az egyik legnépszerűbb akciósztárrá

(Via Hirado.hu)


Article Tags: · · ·