FILMEZZUNK.HU
A polip egykori sármos felügyelőjének a felesége igazi szépség – Már 12 éve bolondul gyönyörű feleségéért - Michele Placido

A polip egykori sármos felügyelőjének a felesége igazi szépség – Már 12 éve bolondul gyönyörű feleségéért

1451

A polip egykori sármos felügyelőjének a felesége igazi szépség – Már 12 éve bolondul gyönyörű feleségéért

A polip című maffiasorozatot 1984-ben kezdték vetíteni Olaszországban, a széria hazánkban is nagy siker lett. Az első négy évadban Corrado Cattani felügyelő áll a történet középpontjában, aki az egész pályafutását és a magánéletét a szicíliai maffia elleni harcnak szenteli. A jóképű felügyelőt Michele Placido olasz színész játszotta, aki tavaly májusban ünnepelhette 77. születésnapját.

A polip egykori sármos felügyelőjének a felesége igazi szépség – Már 12 éve bolondul gyönyörű feleségéért - Michele Placido

A jóképű Michele Placido A polip című sorozatban

A ’70-es évek elején debütált a képernyőn, olyan filmekben játszott, mint a Gyorsított eljárás, Az olcsó regény vagy a Vad vágyak, azonban akkor vált igazán népszerűvé, amikor megkapta A polip főszerepét. A 77 éves sztár manapság szakállat visel általában, illetve a haját is megnövesztette kicsit.

Ő volt A polip sármos felügyelője: így néz ki napjainkban a 75 éves Michele Placido

Feleségével 2020 nyarán

Ami a magánéletét illeti, kétszer nősült, és öt gyermeke született. A 40 éves Federica Vincentit 2012-ben vette feleségül, bár 2017-ben a válásukról cikkeztek a lapok, még ma is együtt vannak.

„Katasztrófa vagyok a szerelemben. Volt olyan szerencsém, hogy egy rendkívüli édesanya nevelt fel, aki megtanított arra, hogy érzelmes legyek. (…) Szeretem a családot, öt gyermekem van, és büszke vagyok arra, hogy ilyen gyönyörűek. A feleségem, Federica értette meg velem, mi is az a szerelem, ez egy szentimentális oktatás volt, amely nem a szexről szólt: megértette velem, hogy még soha nem éltem nő mellett kellő tisztelettel és megfelelő érzéssel. Mindig a nők tanítanak meg bennünket igazán szeretni.”

– fogalmazta korábban.

A polip egykori sármos felügyelőjének a felesége igazi szépség – Már 12 éve bolondul gyönyörű feleségéért - Michele Placido

A polip egykori sármos felügyelőjének a felesége igazi szépség – Már 12 éve bolondul gyönyörű feleségéért - Michele Placido

Nemcsák Károly a Szomszédok színészeként vált ismertté – Ma már nem biztos, hogy felismernéd

(Via Femina.hu)


Article Tags: · · · ·