Ti tudtátok? A Pokoli rokonok jóképű Zalánja 2 videoklipben is szerepelt
A Pokoli rokonok 2025. január 2-án indult el az RTL-en. A nézők körében nagy sikert aratott a vadonatúj sorozat, aminek köszönhetően már be is rendelték a második évadot. A szériában megismerhetjük Farkas Zalánt, Magdolna fiát, aki Zsófi volt párja. Zalán okos, férfias, tehetséges, és önálló. A jókedélyű, és közvetlen fiút Varga Ádám játssza, aki 1989-ben született Kőszegen. 2009-ben a helyi Jurisich Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd egy évig a Gór Nagy Mária Színitanodában tanult. 2012-ben végzett az Újszínház stúdiójában. 2016–2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjáték szakos hallgatója volt. Több színházi szerepe volt, és olyan filmes, és televíziós szerepeiről ismerhetjük, mint a Viharsarok (2014), 200 első randi (2019), A tanár (2019–2021), Keresztanyu (2021), vagy A besúgó (2022).
A 35 éves Ádám imád gitározni. Életének van egy része, akit óv a nyilvánosság elől, az pedig menyasszonya, Mercédesz, akinek három évvel ezelőtt kérte meg a kezét, de az esküvő dátumát még nem tűzték ki, ugyanis jelenleg mindketten nagyon elfoglaltak. Emellett igyekeznek folyamatosan építeni közös házukat, és tervezik közös jövőjüket. Ádám karrierje során eddig két klipben is szerepelt, amiket, ha nem láthattatok, a cikkben meg tudjátok nézni.
//Cornelius//
Ez a híres színész bújik bele Tata karakterébe a Pokoli rokonokban – Kitalálod ki az?
Article Tags: featured · Pokoli rokonok